Verseci karácsony
Végre! Az adventi koszorún ég már a negyedik gyertya, eljött az a nap, melyet annyira vártunk. Négy héten át készülődtünk nagy örömmel erre az ünnepre. Kidíszítettük már otthonainkat, csillog-villog minden, a karácsonyfa pompázik a legszebb helyen a szobában és alatta az ünnep lényege a „kis Betlehem”, az emlékeztető. Összejön a család, hogy azt a meghitt, szeretetteljes estét együtt tölthesse. De, ez az este valahogy más. Ezen az estén örülünk egymásnak jobban, mint máskor. A szeretet szinte kézen fogható. És miért van ez így? Egy évben van még 364 est, és ezekkel az estékkel mi van? Eltűnik-e szívünkből a szeretet, vagy talán meg tudjuk őrizni? Igen! Ki kell tárjuk lelkünket teljesen ma este, és befogadni azt a kicsi Gyermeket, akinek születését ünnepeljük, mert Ő hozza meg nekünk a lehetőséget a szeretetre. A lehetőséget, hogy minden örömben, sikerben, nehézségben, betegségben ki tudjuk mondani: „Érted Jézusom” és számtalanszor kimondani újra és újra: „Érted Jézusom, mert Te ma este ezért jössz a világra közénk!”
Ilyen érzéssel mentünk el az éjféli szentmisére is. A sok ismerős már itt volt a verseci templom előtt, de már bent is voltak a templomban. Gyülekeztek a kis hittanosok és az ifjúsági hittanosok, hisz fel kellett öltözniük a pásztoroknak, az angyaloknak, a három keleti bölcsnek, és persze Máriának és Józsefnek is. Nagy izgés-mozgás támadt a sekrestyében, a gyerekek nagy örömmel készültek ekkor. Alen tisztelendő és még egy pár kisegítő készítettek a gyerekekkel egy szép pásztorjátékot, és bevonulást az éjféli szentmisére. És íme, itt van az a pillanat, amikor az énekkar a „Csendes éj” éneket énekli és bevonulnak a gyerekek, szinte mindenkinek megcsillan a könny a szemében. Végre itt van közöttünk a kis Jézus, megszületett nekünk és érettünk! De Őt a jászolba fektették, szalmára és szénára, hideg istállóba. Ott nem volt fény, csillogó-ragyogó díszek, pompás étkek, és minden más földi jóság. Ott az egyszerű szegény jámbor pásztorok látták először és szívük már megnyílt befogadni Őt, mert tudták, hogy Jézus a mindenünk.
Mi is ezért voltunk ott a szentmisén, hogy újra átéljük a Jézuska születését, és mi is szívből-lélekből megújuljunk, feltöltődjünk fénnyel és szeretettel, melyet Jézus áraszt reánk. Ahogyan a diakónus mondta a szentbeszédben, milyen szép, hogy ezen az éjszakán ilyen sokan vagyunk itt, és milyen jó volna, hogyha minden vasárnap ennyien lennénk a szentmisén, hogy ez a láng, a szeretet lángja, amit kaptunk ma este, a szívünkbe záródna a többi 364 napban is, és milyen jó lenne, ha mindig karácsony lenne! Ekkor ki tudnánk mondani azt, hogy: „Érted Jézusom!”
