Vegyük fel a Covid-19 elleni vakcinát!
A Vatikáni Covid-19 Bizottság és a Pápai Életvédő Akadémia december 29-én közös dokumentumot adott ki Védőoltást mindenkinek – 20 pont egy igazságosabb és egészségesebb világért címmel.
A Vatikáni Covid-19 Bizottság és a Pápai Életvédő Akadémia közös nyilatkozatában hangsúlyozzák a védőoltás alapvető szerepét a járvány leküzdésében. A vakcinákat a közjót szolgálva fejlesztették ki, s igazságos és méltányos módon mindenki számára biztosítani kell azokat.
A nyilatkozatban idézik Ferenc pápát, aki karácsonyi beszédében kiemelte, hogy az oltóanyagoknak, mindenki – különösen a legkiszolgáltatottabbak és legszegényebbek – számára elérhetőnek kell lenniük, hogy reményt hozzanak az egész világnak.
Dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatosan elővigyázatosságra, az emberi élet védelmére buzdít. Megnyilatkozásaiban, közleményeiben, a védekezéssel összhangban folyó pasztorális munkára biztatja pap- és szerzetestestvéreit; maszkviselésre, megfelelő távolságtartásra kéri a híveket a járvány kezdete óta.
Az egyházmegyében elsőként a nagykikindai Misericordia Idősek Otthonában az alkalmazottak, az ápoltak és az intézményvezető, Bővíz László atya, valamint az otthonban lakó Pethő László atya is felvették a vakcinát január 13-án.
A főpásztor a hatékony védekezés, egymás életének, egészségének megőrzése érdekében a védőoltás felvételére buzdít mindenkit.
A kommunikációs csatornákon rengeteg téves információ található az oltóanyagokkal kapcsolatban. Ezekről is nyilatkozott Ferenc pápa és a Pápai Életvédő Akadémia, miszerint minden klinikailag ajánlott oltást tiszta lelkiismerettel lehet használni. Téves, részben gonosz és kártékony az az elmélet, hogy az oltást erkölcsi okok miatt nem kellene felvenni, mert „szabad terhességmegszakításból kinyert őssejteket használtak azoknak kifejlesztésére”. Az oltás felvétele szabad döntésen kell, hogy alapuljon; olyan döntésen, amely a szeretet parancsát tartja irányelvének: szeresd önmagadat és felebarátodat – hangsúlyozta a Nagybecskereki Egyházmegye megyéspüspöke, Dr. Német László SVD.