„Tegyetek jót, mert tudtok!”
A Nagybecskereki Egyházmegye hittanosai minden évben aktívan jótékonykodnak. A Nagybecskereki Püspökségi Caritas minden tanév elején papírperselyekt oszt ki számukra, amelyet maguk a gyerekek állítanak össze/hajtogatnak össze.
Halmai Tibor, a Nagybecskereki Püspökségi Caritas igazgatója, az akció koordinátora elmondta, hogy a tavalyi perselyadományokból a Caritas tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, orvosságot, pelenkát vásárolt, villanyszámlát fizetett ki – összesen 104 rászorulón tudott segíteni, akik mélyszegénységben, nagycsaládban élnek, akik sajátos nevelést igénylő gyermekekt nevelnek, idősek, betegek, illetve betegségükből kifolyólag nem tudnak munkát vállalni.
Egyházmegyénk területéről az elmúlt időszakban a következő helységekből, plébániákról érkezett segélyigénylési kérelmeknek tudtunk eleget tenni: Nagybecskerek, Muzslya, Écska, Lukácsfalva, Torda, Nagykikinda, Kisorosz, Szaján, Hódegyháza, Módos, Káptalanfalva, Nezsény, Istvánfölde, Szécsány,Törökbecse, Szentmihály, Jankahíd, Csóka, Margita, Zichyfalva. Szeretnénk, ha még több helységből jeleznék a helyi önkéntesek a plébánosukkal átbeszélve, kinek-kiknek van szüksége segítségre a plébániaközösségükben – hangsúlyozta a Caritas igazgatója, aki az idei évben is munkatársaival és az önkéntesekkel karöltve segít a gyermekek által gyűjtött összegből (is) a rászorulókon.
Képes összefoglalónk a gyermekek perselyadományainak oltárra helyezéséről templomainkban:
Nagybecskereken
Kovács Irén tanítónő sajátságos nevelési igényű diákjai a Szegények világnapján, Cecília nővér hittanosai néhány nappal később adták át Pastyik Róbert atyának adták át perselyadományaikat a székesegyházban.
Törökbecsén, Aracson és Beodrán
Tegyetek jót, mert tudtok! – Ez a mottója a budapesti Gyökerek nevű jótékonysági gyermektábornak. Hasonlót éltünk meg a Szegények világnapján is, a Szeretet Vasárnapján, amikor a törökbecsei, aracsi és a beodrai diákok valamennyien felmutatták az Úr asztala előtt adományaikat, amelyeket Törökbecsén és Aracson ft. Mellár József, Beodrán ft. Halmai János káplán áldottak meg. Azért mondjuk, hogy „valamennyien”, mert még sok persely kallódik odahaza, amelyek várják a következő vasárnapot, amikor előjönnek. A diákok izgalommal várták ezt a vasárnapot, mert sokszor megkérdezték a hitoktatójukat is, hogy „mikor kell behozni a perselyt, mert már megtelt…” Valamennyi diák bemutatta ország és világ előtt, hogy szeretnek adakozni a rászorultakért. Igaz az is, hogy néhányan közülük nem a legjobb anyagi és családi körülmények között élnek, mégis hozzájárultak a Nagybecskereki Püspökségi Caritas akciójához, a jótékonykodáshoz. Köszönjük nekik! Isten áldja és óvja őket, adjon nekik békés és boldog gyermekkort!
Padén
Hetekkel november 17-e előtt az iskolai hittan órákon kiosztásra kerültek a Caritas-perselyek. A hittanosok szorgalmasan gyűjtötték a pénzt. Adományaikat Caritas vasárnap a misén az oltár előtti dobozba tették.
Kevevárán
Gyermekeink az oltár előtt elbűvölték a hívőket a jövő reményével.
Muzslyán
A Mária Szent Neve templomban vasárnap a 10 órai szentmisén a hittanosok az oltár elé helyezték a Caritas- perselyeket. Az elmúlt egy hónapban lemondtak egy-egy édességről, és annak az értékét a dobozocskába tették. Árpádházi Szent Erzsébet példáját követve mi is szeretnénk segíteni a rászorulókon a Szegények vasárnapján.
Töröktopolyán
A hittanos gyermekek ebben az évben is hozzájárultak a Caritas munkacsoport jótékonysági akciójához. A papírperselyekbe gyűjtött pénzt nagy örömmel helyezték az oltárra a hittanosok azzal a reménnyel, hogy segítenek és másoknak örömet szereznek.
Székelykevén
Hittanosaink gyűjtöttek a rászorulók javára. A perselyeket a nyolcadik osztályos hittanosok fogják kiüríteni, összegezni és megszámolni, mielőtt az adományt a püspökségre elküldik.
Torontálvásárhelyen
Imával kísérve gyűjtöttük össze Torontálvásárhelyen a Caritas dobozkákat. Nagy szeretettel gondolva a szegények és rászorulókra.
Erzsébetlak, Tóba, Szaján, Versec
Mészáros Attila, Illustrissimo-Oros Angéla, Micsik Béla, Kátity Enikő, Kristina Janjic, Ördög Szilvia, Mellár József, Szatmári Mihály, Szabó M. Cecília, Gabona Ferenc, Palatinus Alen, Bővíz László, Kovács Szöszill