Táskaszentelés Padén
Az évközi 24. vasárnapi szentmisén táskaszentelés volt a padéi Havas Boldogasszony plébániatemplomban. A mise előtt a templomkertben gyülekeztünk a gyerekekkel és ünnepélyesen vonultunk be a templomba. Mons. Fiser János plébános átvette a hittanos gyerekek táskáit és a főoltár elé tette. A homíliában kihangsúlyozta a tanulás, az iskolai és a plébániai hittan fontosságát. Kérte, hogy a tanulás mellett hagyjanak időt a játékra és a közös barátkozásra is. Felhívta a felnőtt hívek, szülők, nagyszülők figyelmét, hogy vegyék komolyan a gyermekek vallásos nevelését és a közös ima fontosságát. A gyermekeket biztatta, hogy bátran legyenek Jézus követői, és hogy vegyenek részt a plébánia életében. Az iskolában legyenek figyelmesek és szófogadók. A plébános a homília után megszentelte a táskákat. Az ötödikes és hatodikos hittanosok felolvasták a hívek könyörgését. A mise végén közös fényképezésre és a részvételt igazoló matrica kiosztására került sor.