Szeretettel visszavárjuk Cecília nővért
Szabó M. Cecília nővér idén ősztől Debrecenben fog szolgálatot teljesíteni. Ezért augusztus folyamán meglátogatta a szajáni Szent István király plébániát, amely egyben a nyári hittantáborok színhelye is. Cecília nővér nekünk adományozta a táborozáshoz szükséges sátrakat és még számtalan kelléket, eszközt, amelyek segítségével még érdekesebbé tudjuk tenni a gyermekekkel való munkát. Cecília nővér oszlopos tagja volt több ízben is a tábori vezetőknek és sokat köszönhetünk neki a szervezés és a foglalkozások terén, valamint a cserkész lányok beszervezésében is.
Köszönet a nővérnek, hogy gondolt ránk, a Nagybecskereki Egyházmegye fiataljaira és reméljük, hogy a jövőben gyakran meg fog látogatni minket és amikor az ideje engedi, ezután is részt vesz a hittantáborokban!
Isten áldja és kísérje az útját és szolgálatát, kedves Cecília nővér!