Szeretet-lecke

Július 4-én Torontáloroszin (Kisorosz) a román határ közelében meghúzódó szórvány magyar faluban 2004 után másodízben szervezett a lelkes önkéntes csapat a helyi plébános ft. Király Tibor atya vezetésével Háló-találkozót.

A rendezvény mintegy 70 résztvevője a helyiek mellett Zentáról, Adáról, Padéról, Kikindáról, Törökbecséről, Tordáról, Muzslyáról, Nagybecskerekről és Tóbáról, valamint a határon túlról, Temesvárról érkeztek. Vendégelőadónk ft. Szilvágyi Zsolt atya a temesvári Józsefváros plébánosa három hálós barátunkkal érkezett. Előadásának címe, amely egyben a találkozó témája is a SZERETET-LECKE volt.

Az igazi jézusi szeretet, amelyről beszélt, nemcsak az érzelmekre támaszkodik; ingyenes és feltétel-érdek nélküli. Az ilyen szeretet átalakítja az embert és csak Isten kegyelme által valósulhat meg. Ne sajnáljunk így szeretni, mondta Zsolt atya, mert ez örömmel tölti be az életünket. Számítsunk arra is, hogy a jézusi szeretet megélésének ára van, nem könnyű mindig megvalósítani. Bár a mai világ felfogása szerint ez nem érdemes, mert nem hoz anyagi hasznot, mégis az ilyen szeretetnek örök értelme van. Ne féljünk gyöngédek lenni egymáshoz és őszintén szeretni. Örüljünk a kis lépéseknek is a szeretet terén.
Ezek a mély gondolatok őszinte megszólalásra késztettek mindannyiunkat az előadást követő kiscsoportos beszélgetésben.

A házigazdáink a lelki feltöltődést követően a testiről is gondoskodtak. A finom és bőséges ebéd után a falu hírnevét öregbítő Tájházat néztük meg, ahol Barna Krisztinának köszönhetően megismerkedtünk a település múltjával és jelenével. Innen a Szent Péter és Pálról elnevezett plébániatemplomba mentünk, ahol a kisiskolások kultúrprogramjában gyönyörködhettünk. Bizony ők is és a szervezők is jól feladták mindannyiunknak a szeretet-leckét. A találkozó záró szentmiséjén mi, a Háló-találkozó résztvevői a falu hívőközösségével együtt hálát adtunk Istennek ezért a szép és tartalmas napért.

A találkozó záró gondolataként szívünkbe véstük az előadás leglényegesebb mondanivalóját:

Szeressünk úgy, ahogy tudunk, ahogy lehet és addig, ameddig még lehet!