Szegények világnapja a Nagybecskereki Egyházmegyében
Töröktopolyán, Törökbecsén és Csókán
„Sok kicsi sokra megy!”
A Caritas-vasárnapon begyűjtöttük szentmisékre a Caritas-perselyeket, a szeretetperselyeket az adományozó gyermekektől, hogy bemutassuk jóakaratukat és szeretetüket. Három helyszínen, Törökbecsén, Töröktopolyán és Csókán is adományoztak a gyermekek a zsebpénzükből vagy a visszajárójukból. Sőt volt egy feketetói olyan gyermek is, aki a falusi boltba is tett egy perselyt, hogy a vásárlók is tudjanak adakozni. Bátran mondom, hogy ez a persely érkezett vissza a legelsőnek!
A felelős plébánosok, ft. Mellár József Töröktopolyán, püspökségünk kegyhelyén, ft. Halmai János káplán Törökbecsén és ft. Hajdu Sándor Csókán mutatta be a szentmisén a felsorakozott dobozkákat. Voltak gyerekek, akik épp akkor hozták be izgulva az oltárra az adományukat, közvetlenül a szentmise előtt.
Reméljük hogy ezek a kis összegek hozzá tudnak segíteni a rászorulók bajainak és nehézségeinek az enyhítésén!
Micsik Béla
Szerbittabén
kép: Simon Klaudia
Székelykevén
Kép: Szatmári Mihály
Padén
Kép: Mészáros Attila
Hódegyháza
Kép: Tóth Elvira
Muzslyán
A szegények világnapján mi is hozzájárultunk a Caritas munkacsoport munkájához. Papírperselyekbe gyűjtöttük három hétig a pénzt, amelyet a Caritas a szegény családoknak adományoz. Ezt az „ünnepet” nem első ízben tartják meg. Ez már inkább hagyomány. A szentmisén rengeteg doboz és gazdáik vettek részt.
Szöveg és kép: Süveg Emma
Szaján
November 18-án a szajáni Szent István templomban az iskolás gyermekek az oltár elé helyezték a Caritas-perselyeiket. Több héten keresztül örömmel gyűjtötték a pénzt a szegény sorsú családok megsegítésére. Ezzel kapcsolódtak be a Nagybecskereki Püspökségi Caritas jótékonysági akciójába.
Kátity Anna
Ürményházán
Az ürményházi hittanosok is oltárra helyezték a szegényeknek összegyűjtött pénztől csörgő Caritas-perselyeiket.
Barna Csilla