Sajtótájékoztató Nagybecskereken
Sajtótájékoztatót tartottak a nagybecskereki püspöki lakban február 18-án, amelynek két témája volt: Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozásának jelentősége, valamint a Nagybecskereki Püspökségi Caritas muzslyai projektuma.
Történelmi jelentőségű találkozó
Ferenc pápa és Kirill pátriárka történelmi jelentőségű találkozójáról az egyházmegye főpásztora, DR. NÉMET LÁSZLÓ SVD beszélt és válaszolt az újságírói kérdésekre.
Kétéves egyeztetést követően, az egyháztörténetben az első alkalommal találkozott Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka, az orosz ortodox egyház feje február 12-én, a havannai repülőtéren. A két legnagyobb lélekszámú keresztény közösség, a mintegy 1,3 milliárd katolikus vezetője a pápa és a legnagyobb ortodox közösség vezetője, 150 millió, a moszkvai pátriárka ökumenikus szellemben találkozott egymással
– mondta a püspök atya. Kiemelte, hogy a találkozóra nem egy európai országban, hanem az „Újvilágban” került sor, amelynek üzenete, hogy Európa veszít jelentőségéből, s hogy az új világ új lehetőséget biztosít a párbeszédre.
A találkozó fókuszában a Közel-Keleten élő keresztények – akik folyamatos elnyomásban élnek és állandó életveszélyben vannak, s üldöztetést szenvednek – voltak. A két egyházfő a világbékét érintő nemzetközi politika aktuális kérdéseiről is tárgyalt a közel kétórás találkozó során. Emellett megvitatták a két egyház között fennálló megoldandó kérdéseket is, és egy harminc pontból álló közös nyilatkozatot adtak ki
– hangsúlyozta Dr. Német László SVD. – Róma és Moszkva között a görög katolikusok léte okozza a legnagyobb problémát. A történelem viharaiban általában az uralkodók határozták meg egy-egy nép vallási hovatartozását. A görög katolikus egyház keletkezését arra vezeti vissza, hogy 1593-ban 9 ortodox püspök, akik a katolikus Lengyel–litván unió területén működtek, III. Zsigmond király indítványára a katolikus egyházhoz csatlakoztak. A Szovjetúnióban a görög katolikus egyházakat beszüntették, de nem sikerült őket megsemmisíteni: az utódállamokban és Oroszországban ezek az egyházak szabadon működnek.
A főpásztor beszélt arról is, hogy csupán a Fehéroroszországi és a Szerb Ortodox Egyháznak nem volt ezideig találkozója a Szentatyával a legmagasabb szinten. Kiemelte Putin orosz kormányfő politikai nagyvonalúságát is, amellyel hozzájárult Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozójának létrejöttéhez. A vatikáni diplomáciáról elmondta, hogy következő jelentős eseményre 2017-ben kerül sor Kolumbiában, amikor a gerillák és kormányerők harminc év után, a katolikus egyház közbenjárására, Ferenc pápa jelenlétében aláírják majd a békeszerződést.
A Szentatya esetleges szerbiai látogatásával kapcsolatban Dr. Német László SVD elmondta, az együttműködés az ortodox egyházzal a kubai találkozó fényében valószínűleg fejlődni fog.
A Nagybecskereki Püspökségi Caritas munkájáról
A Nagybecskereki Püspökségi Caritas a már jól ismert immár 13 éve működő idősek házi gondozási szolgálata és az értelmi fogyatékkal élő fiatalok foglalkoztatása mellett 2015 májusában, egy évre a Szerbiában pusztító árvíz után, néhány európai nemzeti Caritas támogatásával megkezdte egy kísérleti projekt megvalósítását, amely „A természeti katasztrófák kockázatának csökkentése” címet viselte. A projekttevékenységekbe bekapcsoltuk a Muzslya Helyi Közösség polgárait, a muzslyai Szervó Mihály és a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola tanulóit. Ennek a projektnek a fő célja a lakosság figyelmének felkeltése a teremtett világ és környezetünk védelmének fontosságára, annak érdekében, hogy az esetleges bekövetkező természeti katasztrófák bekövetkezésének kockázata csökkenjen, és következményei a lakosság számára enyhébbek legyenek. A helyi közösség önkénteseinek képzésein kiderült, hogy a legnagyobb kockázattal járó veszély gócpontja a település központjától mindössze 300 méterre elterülő 3 hektár területet felölelő nádas képezi.
A Nagybecskereki Püspökségi Caritas a kísérleti projekt letelte előtt egy újabb támogatási kérelemmel fordult az Osztrák, Német és Romániai Caritashoz, amely az előző kísérleti programra épül, annak a konkrét eredménynek az elérése céljából, hogy a nádassal benőtt területet, amelynek közelében van a település központja, az iskola, az óvoda és a templom, zöldövezetté, parkká alakítsuk.
A projekt tevékenységeinek célja a lakosság életfeltételeinek javítása, azzal, hogy eltüntetjük az évtizedek óta gondot okozó nádast, amely a veszély forrása:
- árvízveszéllyel fenyegeti a környező lakóházakat, kerteket, utakat nagy esőzések alkalmával
- tűzveszélyes a környező házak és lakóik számára, különösen a nyári hónapokban, amikor a nád száraz és gyúlékony
- fertőzésveszéllyel fenyeget a mocsaras nádasban tavasztól őszig a nagyszámú szúnyog miatt
- a rögtönzött szeméttelepek létesítése miatt a nádasban
A projekt főbb tevékenységei:
- A lakosság figyelmének folyamatos felkeltése a teremtett világ és környezetünk védelmének fontosságára (tedd meg, amit tudsz a környezetedért, ne várj másra)
- A nád kivágása és eltávolítása a területről
- A kialakult szeméttelepek felszámolása (gépezettel és önkéntesek hozzájárulásával) és a terep elsimítása
- A 400 méter hosszú esővíz elvezető csatorna kimélyítése és tisztítása, amely a település szívéből vezeti el az esővizet a falu szélén lévő érig
- Az új nádhajtások irtása, vegyszeres kezelése több alkalommal
- A terep kultiválása, előkészítő munkálatok 800 facsemete ültetéséhez, amelyre 2017 tavaszán kerül sor.
A projekt pénzügyi költségvetés 39.000 euró. A betervezett projekttevékenységeket 2016. január 1-től kezdve 2017. június 30-ig kell megvalósítani.
Köszönjük Nagybecskerek polgármesterének a támogatását, ami a szükséges engedélyek beszerzésében nyilvánul meg.
A médiák jelenlétében ez alkalommal nyilvánosan is szeretnénk megszólítani a muzslyai Helyi Közösség Tanácsának tagjait, mind a 26 civil szervezet elnökét és nagyszámú tagságát, hogy vegyék ki részüket azokban a projekttevékenységekből, amelyekben nagyszámú önkéntesre lesz szükség.
Csak összefogással, önkéntes munkával tudja egy közösség biztonságosabbá tenni életkörülményeit és hosszútávon fennmaradni.
Ez a projekt nem véletlenül kapta a Eunity nevet. Szabad fordításban Az egység a közösség ereje.