Rózsafüzér Királynéja, könyörögj érettünk!
Október 8-án Alikútján megünnepeltük a templombúcsút, Rózsafüzér Királynéjára emlékeztünk. A déli esperességben három templom szintén ezen a napon ünnepel, és mindhárom templom az ürményházi plébániához tartozik. Ezért az alikútjai (Alibunar) búcsút a verseci kormányzó, Palatinus Alen tartotta meg. A szentmisén alikútjai hívek, károlyfalvi (Banatski Karlovac) és verseci hívek vettek részt.
Nagyon szép szokássá vált felénk délen, ahol az elvándorlás, kimúlás szelleme vállunkra nehezedik, hogy a károlyfalvi és alikútjai hívek összetartanak, és a vasárnapi szentmiséken részt vesznek a szomszédos faluban. Így többen ünnepelünk, együtt álljuk körül az Úr Oltárát. Szép jele ez annak, hogy a modern világ akármilyen nehézséget is tár elénk, mi keresztények összefogunk, és együtt harcolunk Isten országáért!