Püspökök találkozója Szabadkán

A szerbiai katolikus püspökök – msgr. Német László SVD nagybecskereki püspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke; msgr. Stanislav Hočevar belgrádi érsek-metropolita; msgr. Djura Džudžar görögkatolikus püspök; msgr. Đuro Gašparović szerémségi püspök és msgr. Slavko Večerin szabadkai püspök – március 16-án találkoztak Szabadkán, hogy megvitassák a helyi egyház aktuális kérdéseit. Az összejövetelen szó volt az Egyház megnyilvánulásáról a közéletben, a Szerb Pravoszláv Egyházzal történő együttműködés új lehetőségeiről az ökumenizmus terén, valamint az államhoz való viszony nyitott kérdéseiről.

Üdvözölték Porfirije pátriárka, a Szerb Pravoszláv Egyház új vezetője békés és pozitív üzenetét,a két egyház közötti együttműködés elmélyítése reményében. Ebben a szellemben hívta meg msgr. Luciano Suriani apostoli nuncius a jelenlévő főpásztorokat, hogy imáikba foglalják az új pátriárkát és annak küldetését, tudatában annak, hogy az ökumenizmus útjának valódi építője a Szentlélek, nekünk pedig minden tőlünk telhetőt meg kell tenni az egyházak közeledésének előmozdítására. Ehhez merőben hozzájárul a Katolikus Egyháznak és nyilvános működésének láthatóvá tétele, amin az elkövetkező hónapokban dolgoznak azzal a céllal, hogy a Katolikus Egyház profilját minél jobban bemutathassák Szerbiában.

A továbbiakban egy országos szintű és minden püspökség számára elérhető liturgikus naptár létrehozásáról egyeztettek. Az Egyház szociális tanításának előmozdítása érdekében beszéltek a Iustitia et pax bizottság megalakításáról is. Elfogadták az újvidéki székhelyű egyházmegyeközi első fokú bíróság működéséről szóló beszámolót. Megbeszélésük értelmében a szerbiai nemzeti Caritas elnöki teendőit a jövőben is msgr. Stanislav Hočevar belgrádi érsek-metropolita látja el.

A püspökök megegyeztek, hogy éberen követik a jelenlegi járványügyi helyzetet és az országunkban érvényes járványügyi szabályokat, és amennyiben az állami rendeletek alapján a liturgikus ünnepségekkel kapcsolatban további korlátozások bevezetésére lenne szükség, arról értesítik a papságot és a nyilvánosságot.

A szerbiai püspökök találkozóján részt vett az apostoli nuncius is, majd a hivatalos részt követően a főpásztorok meglátogatták msgr. Pénzes János nyugalmazott szabadkai püspököt a szabadkai papi otthonban.

susret-biskupa-u-subotici_16-03-2021

Püspöki Konferencia