Papi talákozó Nagybecskereken
Papi talákozóra gyűltek össze Nagybecskereken a Nagybecskereki Egyházmegye papjai március 11-én, szerdán a püspöki házban. Ft. Pastyik Róbert általános helynök, nagybecskereki plébános a találkozó elején köszöntötte a két eminens vendéget, msgr. Luciano Surianit, az Apostoli Szentszék belgrádi nunciusát, és msgr. Roos Márton nyugalmazott temesvári püspököt. A bevezető gondolatokban Róbert atya elmondta, hogy az egyházmegye életét hónapok óta sok nehézség terheli. A főpásztor betegsége és Fiser János általános helynök tragikus halála megrázta az egyházmegye papjainak és híveinek az életét.
Msgr. Luciano Suriani apostoli nuncius a beszédében Krisztus jelenlétéről beszélt, amely mindig világosságot, bölcsességet és erőt ad. A körülöttünk lévő világban manapság nagyon sok nehézség van, ugyanúgy mint a mi egyházmegyénkben is. Nekünk keresztény katolikusoknak a bizalom embereinek kell lennünk, és le kell hogy győzzük a félelmeket. Ezt a nehéz helyzetet a lelki növekedésre használjuk fel, és az embertársak szolgálatában kövessük Krisztus Urunkat, aki elsősorban szolgálni jött, és nem azért, hogy neki szolgáljanak.
A beszéde következő pontjában a nuncius úr tájékoztatta a jelenlévő papságot arról, hogy milyen döntést hozott a Szentszék a Nagybecskereki Egyházmegye püspökének, msgr. dr. Német Lászlónak a betegsége és felépülése idejére. A Szentatya és a Püspöki Kongregáció, msgr. Roos Márton nyugalmazott temesvári püspök atyát nevezte ki apostoli kormányzónak. Ez azt jelenti, hogy Márton püspök atya vezeti az egyházmegyét mindaddig, amíg László püspök atya vissza nem tér a gyógykezelésről. Ez a kinevezés ideiglenes és rendkívüli. A Szentszék csak ritka esetekben alkalmazza ezt a megoldást.
A találkozó befejező részében Márton püspök atya szólt a papokhoz. „Úgy jövök hozzátok mint barátokhoz, nem pedig mint valami idegen” – mondta Márton püspök atya. Elmondta, hogy mindaddig amig László püspök atya nem tér vissza, folytatni fogjuk mindazt amit ő megkezdett, és minden jelenlévőt együttműködésre hívott meg.