Pancsován megünnepelték a katolikus templom fennállásának 300. évfordulóját
Méltóságteljes ünnepség keretében tartották a katolikus plébánia fennállásának jubileumát Pancsován október 14-én. Az ünnepségre összegyűltek a vallási, kulturális és politikai élet képviselői, valamint számos hívő egész Dél-Bánátból.
Városunknak, de különösképpen a katolikus híveknek nyomós okuk volt az ünneplésre, amelynek apropóját a Katolikus Egyház 300 esztendős megszakítás nélküli jelenléte adta. A pancsovai és a környékbeli katolikus hívek megtöltötték a Borromei Szent Károly tiszteletére szentelt templomot.
Az ünnepség a szláv ajkú egyháztanácstagok rendes évi találkozójával kezdődött, amelyet Dr. Német László SVD megyéspüspök vezetett. Ismertette a 2017 és 2020 között megtartandó első egyházmegyei zsinat irányelveit, amelynek mottója „Jó nekünk itt”. Beszélt a zsinati munkacsoportok munkájáról, ezek papokból és világiakból állnak és a közösséget érintő, aktuális vallási kérdésekről fognak tárgyalni és döntéseket hozni. Ezt a nagy és jelentős folyamatot, amelynek eredményeit és döntéseit hivatalos dokumentumokban foglalják majd össze, a Renovabis karitatív szervezet is segíti, amely a kelet- és közép-európai katolikusok megsegítésével foglalkozik. A zsinati folyamatok alatt a Nagybecskereki és Szabadkai Egyházmegyék területén pasztorálszociológiai felméréseket fognak végezni, erre első ízben kerül sor mindkét püspökség területén.
A tanácstagok találkozóját követően kétnyelvű szentmisét mutatott be egyházmegyénk főpásztora. A szentmisében koncelebrált az Apostoli Szentszék belgrádi nunciusa, msgr. Luciano Suriani; msgr. Stanislav Hočevar SDB belgrádi érsek metropolita; Dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök; Dr. Đura Džudžar apostoli egzarha; msgr. Roos Martin temesvári megyéspüspök; Josip Blažević, a Szent Jeromos Horvát konventuális ferencesrend provinciálisa Zágrábból; Jozo Duspara, zimonyi plébános; Željko Paurić OFM, a zimonyi rendház gvárdiánja; valamint a Nagybecskereki Egyházmegye papjai. Az ünnepségen részt vettek a pancsovai református, evangélikus és szerb ortodox egyházak képviselői, valamint Gordan Bakota, a Horvát Köztársaság belgrádi nagykövete; Gavrilo Grban, a Szerb Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának az egyházakkal való kapcsolatokért felelős titkárságának a képviselője; Nemanja Rotar a kultúráért és az ifjúságért felelős pancsovai városi képviselő.
A magyar nyelvű homília után, amelyet Dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök mondott, horvát nyelven msgr. Stanislav Hočevar SDB érsek szólt a jenlévőkhöz. Felhívta a figyelmet a modern kor emberét fenyegető veszélyekre. Ezek az emberi, egyúttal a keresztény értékek elvesztése, mint amilyen a közösség, szolidaritás, a közjóért való lemondás és a felebaráttal való törődés.
„S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.” (Kol 3,15-17) – mondta a homíliája végén az érsek.
A szentmise végén az Apostoli Szentszék nevében a nuncius tolmácsolta Ferenc pápa áldását és üdvözletét a pancsovai római katolikus híveknek. Ezután átadta a Ferenc pápa által küldött, és aláírt alkalmi ajándékot, amelynek a szövege így hangzik:
Tisztelendő Testvérnek, NÉMET LÁSZLÓNAK S.V.D. nagybecskereki püspöknek,
mivel 300 év telt el a Pancsovai Borromeo Szent Károly Plébánia alapításától, legszebb kívánságainkat fejezzük ki, lakosait egész szívünkkel átöleljük, míg atyailag buzdítjuk őket, hogy őrizzék meg az élő reményt és a Jézus Krisztusba vetett hitet, tiszteljék szüntelenül az ő Anyját, és lelkiismeretesen adják át gyermekeiknek a földi és lelki javakat azok teljességében, tudatában lévén annak, hogy „ingyenes adomány, amit elfogadunk és amit megosztunk másokkal” (Laudato si, 159), és mindeközben szeretettel adjuk Apostoli Áldásunkat, viszont kérvén az imádságot Értünk is.
A vatikáni kúriából, 2017. szeptember 28. napján.
A szentmise végén Pastyik Róbert pancsovai plébános tolmácsolta a közösség köszönetét és átnyújtotta a nunciusnak az ajándékot. Ezt követően az egyházi méltóságok és hívek átvonultak a templom előcsarnokába, ahol leleplezték és megáldották az emléktáblát, amelyen a Pancsován, 1717-től napjainkig szolgált lelkipásztorok nevei olvashatók.
Szerző: Mergel Dalibor
Fordította: Masa Tamás