„Ne sírj, mert szeretsz engem!” – A padéi idősek negyedik találkozója
Mons. Fiser János plébánosunk hirdette, hívta és kérte a híveket, hogy jöjjenek az idősek negyedik találkozójára, amelyet november 3-án, vasárnap szerveznek a padéi Havas Boldogasszony Kolping család székházában.
A hideg, szeles idő ellenére ötvenhárman jöttünk össze.
Lengyel Anna elnökasszony köszöntötte a vendégeket, majd rámutatott a „kegyelet asztalkára”, amelyen az égő gyertya és vázában lévő rózsák között állt az október 28-án tragikus hirtelenséggel elhunyt mons. Fiser János pápai káplán, általános helynök, plébánosunk gyászkeretes fényképe. Lengyel Anna kérte, hogy kegyelettel, imádkozzunk plébánosunk lelke üdvéért és szeretettel gondoljunk rá. Fiser atya mindig hangoztatta, hogy Padén is kell az időseknek egy olyan hely, ahol tudnak találkozni, s tartalmas időt tölthetnek el együtt. Azt sem feledhetjük el, hogy az atya a találkozók szervezéséből is mindig kivette a részét.
A műsort Csuzdi Eszter művésznő, Padé szülötte nyitotta, aki Puccini Turandot operájából Liú rabszolgalány áriáját adta elő. Két óvodás fiú, Konc Dorián és kisöccse, Noel szavalatokkal kedveskedtek az időseknek.
A Családi Kör hetilapból Márki Ibolya olvasta fel Fiser atya utolsó munkáját. Elmondtuk közösen az Úr imáját Fiser atya lelke üdvéért és minden elhunyt emlékére, majd a Kolping család tagjai felszolgálták a pogácsákat, üdítőket, a meleg gyümölcsteát, feketekávét.
Pénteken Mindenszentek napját ünnepeltük, szombaton a Halottak napját, így vasárnap délutáni műsorunkat Lengyel Anna tolmácsolásában egy levéllel zártuk az elmúlásról.
A padéi plébániaközösségnek és padéi Kolping családnak hála, hogy ilyen szép találkozót szerveztek, kiviteleztek az idősek és minden jelenlevő számára. Lengyel Annának külön köszönet, hogy személygépkocsijával két irányba is szállította azokat az időseket, akik erre rászorultak.Isten áldja meg minden jóakaratú, jót cselekedett embert és ez a délután is váljon az Ő még nagyobb dicsőségére.