Nagybecskereken megkezdődött a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia plenáris ülése

Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök elnökletével megkezdődött a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia XXXVIII. plenáris ülése május 31-én, Nagybecskereken. Az ülésen jelen van msgr.  Luciano Suriani Szerbia apostoli nunciusa és msgr. Luigi Pezzuto Montenegró apostoli nunciusa.

Ferenc pápa az Amoris laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás megjelenésének 5 éves jubileumán meghirdette a Család évét. A plenáris ülésen a püspökök megvitatják a Család éve püspökségi szintű ünneplését a bejelentett püspöki szinódus keretében a következő témával: „Egy szinodális egyházért: szeretetközösség, részvétel és küldetés”.

Tekintettel arra, hogy a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia jelenlegi elnökének és titkárának lejár ötéves mandátuma, az ülés folyamán szavaznak a tisztségek betöltéséről is. A szerbiai püspökök a második napon megvitatják az iskolai hitoktatás témáját, valamint az elhagyatott és romos templomok helyzetének megoldásával is foglalkoznak, amely elsősorban Vajdaságot érinti.

mbk2