Mindig lehet újra kezdeni és változni!
A Nagybecskereki Egyházmegyében a nagycsütörtöki olajszentelési szentmisén az egyházmegye területén működő összes pap és szerzetes megújította papi fogadalmait. Dr. Német László SVD püspök homíliájában, amelyet ITT olvashatnak el, a papi hivatás szépségei mellett kitért a hívekkel való együttműködésre.
Beszélt a zsinattal kapcsolatos új kihívásokról, az együttműködésre való nyitottságról a híveinkkel, s mindenkivel, aki részt vesz a zsinati folyamatban. Fontos a kreativitás ebben a folyamatban, ne várjuk, hogy minden a központból menjen, működjünk együtt a világiakkal és egymással.
Itt kell bevallanom, hogy nagyon is örülök annak, hogy több csoport már találkozott, dolgozik. Nagyon jó, és köszönöm mindannyiunk nevében ezt a tevékenységet és lelkesedést
-hangsúlyozta a főpásztor.
Az olajszentelési szentmise érdekessége, hogy a szentolajakat három diakónus vitte az oltár elé, ilyen több mint tíz évvel ezelőtt volt utoljára a Nagybecskereki Egyházmegyében.
Nagy öröm az egyházmegye főpásztora, lelkipásztorai és hívei számára, hogy két állandó diakónus és egy papszentelés előtt álló szolgált a misén. Az erősen szórványban élő egyházmegye életének jelentős mozzanata volt ez, amely reményt ad arra, hogy megmaradunk a bánáti rónaságon.