Mindenszentek Szajánban
November 1-én a szajáni hívek szép számban gyűltek össze megünnepelni a megdicsőült Egyház tagjait és egyben a közbenjárásukat is kérni. Ezen a napon az iskolában Tápai Róbert igazgatóhelyettes rövidített órákat rendelt el. Így mindannyian, tanárok és diákok egyaránt, részt vehettünk a szentmisén. Többen ministráltak és örömmel segítkeztek az oltár körül ft. Király Tibor atyának. A szentmise után a temető nagykeresztjénél közösen imádkoztunk. Ezután került sor a sírok megszentelésére.
Az ünnepet megelőzően kisebb munkaakcióra került sor a kápolnában, ahol nem olyan régen készültek el az új toalettek a régi kerti illemhelyek lecserélésére. Ezért köszönetet mondunk Tóth Zoltán polgármesternek, aki a nagykikindai önkormányzattól kapott támogatást a toalettek kivitelezéséhez. A munkálatokat az újvidéki „Novi Enterijeri” vállalkozás végezte el.