Megújult a szajáni iskola
Az iskolanap alkalmával avatták fel a szajáni iskola felújított tantermeit november 14-én. A mintegy ezerszáz lelket számláló falu apraja-nagyja készült a jeles eseményre. A színes ünnepi műsornak – amelyben volt szavalat, ének, zene, tánc, színpadi jelentek – a helyi kultúrotthon adott otthont. A templom és iskola kapcsolata, nemzeti öntudat megtartása, becsületes emberi magatartás, az emberi értékek hangsúlyossága jellemezték valamennyi műsorszámot.
A színvonalas előadás végén az iskola igazgatónője, CSÖMÖRE HERMINA megköszönte kollégái és diákjai munkáját, majd a színpadra szólította a Nagybecskereki Egyházmegye főpásztorát, DR. NÉMET LÁSZLÓ SVD püspököt, hogy megköszönje az iskola épületének felújításához nyújtott segítségét.
A püspök atya, aki mint verbita szerzetes több évtizedet töltött a világ számos pontján, széleskörű ismeretségi körének és kapcsolatrendszerének köszönve tavaly a hódegyházi (Jazovo) iskola, idén a szajáni részesült támogatásban.
Németországban szokás, hogy január 6-án, Vízkeresztkor a gyerekek házról-házra járnak, ezt Sternsingernek hívják, és rövid jelenetet adnak elő. Ily módon pénzadományokat gyűjtenek, amellyel olyan régiók fiataljait támogatják, akik nehezebb anyagi helyzetben vannak. Így született meg az ötlet, hogy a szajáni iskola kapja az adományokból befolyt pénzt, ezzel is segítve egy olyan kis falu diákjainak a tanulását, tudásuk és képességeik kibontakozását, ahol van élet. Lelkes pedagógusok foglalkoznak a mintegy hetven gyermekkel, akik jó részével már személyesen is találkoztam, hiszen az egyházmegyei rendezvények állandó résztvevői, s a hittanversenyeken is mindig kimagasló eredményeket érnek el.
– fogalmazott a nagybecskereki püspök, aki a szalag átvágásával hivatalosan is átadta a szajáni diákoknak a megújult tantermeket. A tantermek felújítása mellett az iskola szigetelését is elvégezték az adományból.