Lehetőségek Tábora
Június 26-án nagy mozgolódás támadt a Nagybecskereki és a Szabadkai Egyházmegyében, hiszen a Boldogasszony Iskolanővérek kaput nyitottak a táborozók számára. Összesen kilenc helyről jöttek lányok és segítők a táborba: Zentáról, Szabadkáról, Bácska Topolyáról, Csókáról, Törökbecséről, Szentmihályról, Nagybecskerekről, Tordáról és Ürményházáról.
Napjaink különböző foglalkozásokkal teltek. Délelőttönként kézművesség volt a napirenden, délutánonként lelki percek és hosszú séták, játékok, szentmise. A nap végén, mivel a Nagybecskereki Egyházmegyében Mária évet hirdettek, így Bernadette-filmet néztünk több estén keresztül, amiből megtanultuk, hogy Isten elég nekünk, ha van mély hitünk.
Június 28-án két szép hajó várt ránk a Bega folyón, Klek kikötőjében. Két és fél órán keresztül csorogtunk fel-alá a Begán és élveztük a természet szépségét Muzslya – Nagybecskerek – Jankahíd területén.
A 36 táborozó és a három kísérő sikeresnek élte meg a néhány napos tábort. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki hozzájárult a tábor megvalósításához, különösen a Boldogasszony Iskolanővérek által vezetett kollégium dolgozóinak, Julianna nővér vezetésével; Cára Editnek, aki hűségesen mellénk állt az idén is; Kanyó Anikónak, aki először volt velünk. Isten áldjon mindenkit.