Légy híve rendületlenül

Légy híve rendületlenül címmel szervezik meg az Emmanuel kamarakórus hagyományos koncertjét az aradi vértanúk emlékére a nagybecskereki székesegyházban október 5-én, amelynek kezdetén megkoszorúzzák Lázár Vilmos emléktábláját. Idén tizenötödik alkalommal rótták le ily módon kegyeletüket a kórus tagjai Dutina Vilma vezetésével és Rontó Márta zongorakíséretével. Bárdos, Piazzolla, Bartók, Schubert művei is felcsendültek, hegedűn Süveg Tibor játszott, a szólóénekesek Ana Aleksić Šajrer, Kiss Gizella, Mezei Mónika, Mészáros Violetta és Kamrás Szonja voltak. Az est moderátora Jenovay Lajos volt, a megemlékezés Kamrás Annamária és Márton Leonárd szavalatukkal tették ünnepélyesebbé.

Eleméren október 6-án tartották a vajdasági szintű központi megemlékezést. A helyi templom kertjében Kiss Ernő mellszobránál koszorúztak, ezt megelőzően Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök szentmisét mutatott be a Szent Ágoston tiszteletére szentelt templomban. A főpásztor homíliáját itt olvashatják.

A béke kemény feladat

Tisztelettel üdvözlök mindenkit, aki megjelent itt Eleméren, Kis Ernő tábornok sírjánál, hogy megemlékezzen az aradi vértanúkról és arról, amiért ők az életüket adták.

Minden háború borzasztó. Szenvedést, pusztítást és nagyon sok sebet hagy maga után. Erre emlékezünk ma itt Eleméren. Akkor is, ha mi forradalomnak nevezzük a szabadságharcunkat, az felért egy háborúval.

Az egymással szemben álló oldalaknak nem sikerült békés megoldást találni, nem maradt más lehetőség, mint fegyvert ragadni. Ma is szemtanúi vagyunk több tucat háborúnak, némelyek évtizedek óta pusztítanak földünkön. Elég csak Eritreára és Szudánra gondolnunk, vagy Afganisztánra, a Közel-Keletre. A szomszédságunkban is van egy alacsony intenzitású háború Ukrajnában, amely oda vezethet, hogy a kisebbségek jogait is sárba tiporja.

A bibliai időkben is voltak háborúk. Erről hallottunk a mai első olvasmányban. Báruk próféta egy ilyen háború után hívja nemzettársait, hogy gondolják meg, miért sújtotta őket a pusztítás tragédiája. A próféta egyszerű és érthető módon a pusztítást a nép bűneivel köti össze. Nem hittek az Úrban, az Úrnak, ezért történt meg mindez. Lehet, hogy ez ma nem lenne annyira elfogadható magyarázat, ha szó szerint értelmeznénk ezeket a szavakat. A tartalma azonban igaz: maga az ember és a szíve az, amely nagyon sokszor a rosszhoz, pusztításhoz vezet. Erre hívja fel Jézus is a figyelmünket: siratja azoknak a falvaknak a lakóit, akik nem tudtak hinni benne, a Megváltóban. Az emberi szívről van szó, amely képes jót és rosszat tenni, képes a békét keresni vagy azt elvetni.

Számomra az aradi vértanúkra való emlékezés mindig is egy nagy felhívás volt, hogy ma próbáljuk másképp megoldani a konfliktusokat, a háborúkat, a nemzetek jogos elvárásait. Hiszen megtehetjük, Európában nem is egy példa van erre. A két Németországot sikerült egyesíteni békében, a Szovjetunió szétesett háború nélkül, a Csehszlovák állam békésen szétvált. Mennyi vért, áldozatot és szenvedést el lehetett kerülni egy ilyen emberi erőfeszítéssel. És ott van egykori országunk szomorú, tragikus szétesése, az akkori vezetőség még évekig tartó ámokfutása tájainkon.

A béke nagyon kemény feladat. Nem csak sóhajok hosszú litániája, hanem konkrét lépések megtétele, szíveink megvizsgálása és rendbetétele. Hiszen minden rossz a szívből jön, mondta Jézus.

A gyűlölködő beszéd, a rágalmazás, a kitalált igazságok sorozata, a plakátozás… biztosan, nem erősítik a békét, helyette félelmeket és irracionális viselkedést eredményeznek. Hisztériát, amely – ha ügyesen szítja egy félresikerült ideológia – minden időben egy jó recept a társadalmi béke szétverésére.

Az lenne a legjobb, ha ma nem kellene itt emlékeznünk, hanem máshol ünnepelnénk, hogy 1848-ban voltak olyan emberek az akkori Osztrák Monarchiában, akik le tudtak ülni a tárgyalóasztalhoz és képesek voltak közös megoldást találni. Sajnos ez nem történt meg.

Imádkozzunk ma az aradi vértanúkért, de a békéért is az egész világon. Ámen.