A Boldogasszony Iskolanővérek várják a híveket
Megnyitották rendházukban lévő kápolnájukat Boldogasszony Iskolanővérek a nagybecskereki hívek számára a Szerzetesek évében. Szerdánként délután 17.30 órára szentségimádásra, majd azt követően szentmisére várják mindazokat, akik szívesen eltöltenek egy órát az Úrral.
Az első összejövetelt február 25-én tartották. A szentségimádást msgr. Gyuris László székesegyházi plébános vezette, míg a szentmisét káplánjával, Draghia Novitával együtt mutatta be.
A szentmisét követően a nővérek – Julianna nővér, Cecília nővér és Kornélia nővér – közös agapéra invitálták a jelenlévőket. Valamennyi hívőt a Szerzetesek évében kiadott imalappal ajándékoztak meg, s kérték, imádkozzanak a szerzetesekért és szerzetesnőkért.