Különleges vasárnap délután volt
Amikor karácsony előtt az adventi időszak végén a Caritas napközijének védenceit vendégül látták a Boldogasszony Iskolanővérek Nagybecskereki Leánykollégiumának diáklányai és a nővérek, e szavakkal búcsúztak el az idősek a kollégista lányoktól „de jó volt itt nálatok, máskor is jövünk”. Akkor még az idős, magányosan élő, sok esetben beteg Caritas védencek nem is gondolták, hogy a következő találkozásra ilyen gyorsan sor kerül. 2013. április 7-én, nem véletlenül éppen az Isteni Irgalmasság vasárnapján valósult meg ez az óhajuk.
Ez a vasárnap délután még hosszú időn át emlékezetébe vésődik a Nagybecskereki Püspökségi Caritas 35 idős védencének, a Nagybecskereki Gerontológiai központ 6 lakójának, de ugyanakkor a leánykollégiuma diákjainak is. nővérek és a lányok mindent megtettek, hogy az idősek jól érezzék magukat. A szentmisét a kollégium fűtött ebédlőjében Halmai János nagybecskereki káplán mutatta be. A szentmise keretén belül sok idős és beteg személy felvette a betegek szentségét. A szentmise után a mosolygós arcú lányok nagy szeretettel kínálgatták a jobbnál jobb édes és sós süteményeket és a teát, majd emlékezetes programmal rukkolt ki a kollégium énekkara Mária Kornélia nővér vezetésével.
Hogy nemcsak az idősek számára jelentett nagy örömet és sok szép élményt ez az együttlét, erről tanúskodnak a lányok rövid élménybeszámolói:
Vasárnap egy meghitt délutánt tölthettem az idősek körében. Jó érzés volt őket boldognak látni. Örülök, hogy kedveskedhettünk nekik.
A legjobb számomra az volt, hogy találkozhattam Julis nénivel, akit már nagyon régen láttam. Könnycseppet csalt a szemembe a vele való beszélgetés.
Egy különleges vasárnap délutánom volt, mert sok öreg néninek és bácsinak szereztünk örömet.
Örültem, hogy a szentmisén együtt vehettünk részt és bemutattuk a kollégiumi kórust is.
Jó érzés volt látni az idősek arcán lévő mosolyt, érezni, hogy örülnek a műsorunknak.
Egy kis kedvességgel sikerült egy hangulatos délutánt varázsolni. Nagyon jól éreztük magunkat – ők is és mi is.
Számomra a hétvégén örömet jelentett, hogy megismerkedhettem egy 95 éves nénivel.
Nagyon jó érzés volt együtt énekelni a kórussal és együtt érezni az idősekkel.
Nagyon tetszett a vasárnap délután! Eleinte azt hittem, hogy unatkozni fogok és lassan múlik majd az idő. Pedig ennek az ellentéte teljesedett be. Örülök, hogy ilyen jól elbeszélgethettem az akkor még számomra ismeretlen nénikkel.
Hálát adok Istennek, hogy új személyeket ismertem meg, köztük egy nénit, aki abból a faluból származik, ahol én lakom.
Örülök, hogy vasárnap délután jól sikerült a fellépés a kórussal, meg a mise is szép volt. Jó érzés volt ezt az egész programot az idősek számára megrendezni, meg utána segíteni nekik, megkínálgatni őket süteménnyel, teával, kicsit beszélgetni velük.
Nem bántam meg, hogy itt lehettem.
Szép volt! Örültem, hogy néhány új nénit is megismerhettem. A nénik nagyon kedvesek voltak és barátságosak. A kórus is szépen énekelt.
Nagyon jól éreztem magamat! Örülök, hogy az időseknek egy szép vasárnap délutáni misét és műsort készítettünk, és hogy Kornélia nővér meg volt elégedve az éneklésünkkel.
Nekem nagyon tetszett az egész délután. Szeretek énekelni és a kórus véleményem szerint jól teljesített. Sok nénit ismertem meg, nagyon jót beszélgettem velük. Mivel ez lesz a jövendőbeli munkám, meg kell tanulnom az idősekkel és betegekkel bánni. A kalácsok is finomak voltak. Teljes egészében tetszett ez a délután.
Jó volt, hogy örömet szerezhettünk az idős néniknek és bácsiknak, hogy találkozhattam azokkal a nénikkel, akiket már rég nem láttam, és hogy megismerkedhettem más nénikkel is.
Nagyon jól éreztem magam vasárnap délután. Jó volt boldognak látni az idős néniket és bácsikat. Örültek, hogy nálunk lehetnek a kollégiumban. Jó érzés volt, hogy egy délutánnal is tudunk örömet okozni az időseknek.
13 kollégista lány, a Nagybecskereki Püspökségi Caritas önkéntesei, immár második éve, heti rendszereséggel látogatja a, beteg, magányosan élő idős személyeket otthonaikban, Nagybecskerek város területén. Ezzel az önként vállalt szeretetszolgálatukkal kiegészítik a házigondozási szolgálat terepi munkáját és a napközis foglalkozásokat.
Szolgálatukat kísérje Isten bőséges áldása!