Koronavírus fertőzések terjedésének csökkentése közösségeinkben
A Koronavírus fertőzések terjedésének csökkentése közösségeinkben címmel az országos Caritas kezdeményezésére az Olasz Püspöki Kar (CEI) támogatásával szakmai előadást és képzést szerveztek a Nagybecskereki Egyházmegye püspökségi- és plébániai alkalmazottai, a Caritas munkatársai, valamint önkéntesei számára. Az összejövetelt a Nagybecskereki Püspökségi Caritas szervezésében a nagybecskereki székesegyházban tartották szeptember 11-én, több mint harminc résztvevővel.
A képzést Dr. Branka Trišić az országos Caritas külmunkatársa tartotta.
Halmai Tibor, a Nagybecskereki Püspökségi Caritas igazgatója elmondta, hogy az egyébként népszerű Caritas-rendezvényeket, az önkéntesek találkozóit és képzéseit mindig tömegesen látogatják a célcsoportok, illetve volontőrök.
A koronavírus-járvány miatt azonban ezúttal szerényebb számú résztvevője volt a képzésnek. Nagyon sok önkéntesük már a kritikus korosztályhoz tartozik, akik nem szívesen vállalták a rendezvényen való részvételt annak ellenére, hogy már a meghívóban is hangsúlyozták, hogy fertőtlenítőszert, maszkot biztosítanak és az előírt távolság megtartására is lehetőség van a székesegyház méreteiből kifolyólag.