Kollégiumok szalagavatója
A tizenkét lány és tizenegy fiú tartotta szalagavatóját, akik a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium és a muzslyai Emmausz Fiúkollégium végzős növendékei. Az eseményre a muzslyai intézmény tornatermében került, amelyet szentmise előzött meg. A szentmisét Kalapis Sztoján szalézi és Ellias Ohoilledwarin verbita atya mutatta be február 11-én, amelynek keretében megáldották az ünnepelteknek feltűzendő szalagokat.
Az idén második alkalommal megrendezett ünnepség kezdetén Gizella nővér, a kollégium nevelője tolmácsolta Julianna nővérnek, a leánykollégium vezetőjének sorait, aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni, majd Sztoján atya, a fiúkollégium igazgatója szólt a jelenlévőkhöz.
A szalagok feltűzése után a fiúk egy-egy szál rózsát adtak a lányoknak, majd pezsgővel koccintottak, ezt követően kezdődött a tánc.
Kép: Palkovics Mária