Kiskorúak védelme

Kiskorúak védelmével kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal az egyházmegyei biztosokhoz:

HAJDU SÁNDOR

Padej, 23325 Žarka Zrenjanina 46.
Tel.: (0230) 75-513
E-mail: sandorhajdu1958@gmail.com

IRÁNYELVEK

A KISKORÚAK ÉS KISZOLGÁLTATOTT ILLETVE SEBEZHETŐ SZEMÉLYEK VÉDELME ÉRDEKÉBEN OLYAN (SZEXUÁLIS) VISSZAÉLÉSEK ESETÉRE, AMELYET EGYHÁZI SZEMÉLYEK KÖVETNEK EL;
EZEK MEGELŐZÉSÉRE ÉS KEZELÉSÉRE;
A SZENT CIRILL ÉS METÓD NEMZETKÖZI PÜSPÖKI KONFERENCIA TERÜLETÉN

Az egyház küldetése és természete szerint Jézus Krisztus evangéliumának tanúja a világban. Aggódik azért, hogy lelkipásztorainak és más, az egyházat képviselő munkatársainak tanúságtétele hiteles legyen, hogy szolgálatuk megfeleljen az egyházi törvényeinek, és hogy a klerikusok és a laikus hívek közötti kapcsolatot a felelősségteljes gondoskodás hassa át. Sajnálatos módon azonban előfordulhat, hogy egyesek elárulják küldetésüket, és szolgálatuk során büntetendő cselekményeket követnek el. Az ilyen, erkölcsi jellegű vétségek különösen súlyosak, ha azok mások tárgyiasításával és az elkövető hatalmi pozíciójának visszaélésével járnak, mint például a kiskorúak, valamint más kiszolgáltatott személyekkel szemben elkövetett visszaélés és szexuális kizsákmányolás. A kiskorúakkal és kiszolgáltatott személyekkel szemben klerikusok, laikusok vagy szerzetesek által elkövetett visszaélések szomorú és súlyos jelensége állandó, aggódó figyelmet igényel az egyház közössége részéről. Mindez arra ösztönöz, hogy az egyház a pasztorális érzékenységgel, igazságosság szellemében, az egyházi törvényekkel és az állami hatósággal összhangban foglalkozzon a problémával. Ebben az összefüggésben különös jelentőséget tulajdonítunk a kiskorúak és a kiszolgáltatott személyek védelmének, a visszaélések áldozatainak gondozásának és a leendő klerikusok képzésének.

A kiskorúak és kiszolgáltatott személyekkel szemben elkövetett szexuális visszaélésekkel foglalkozó hatályos egyházi jogszabályok (CIC 1395. k., 1398. k.; Motu proprio Sacramentum sanctitatis tutela [2001.04.30.]; Normae de delictis Congregationi pro Doctrina Fidei reservatis [2021.10.11.] a továbbiakban: Normae; Motu proprio Vos estis lux mundi [2023.03.25.]; Vademecum 2.0 [2022.06.05.]) mind arról tanúskodnak, hogy a kiskorú és kiszolgáltatott személyek biztonsága az Egyház számára elsődleges fontosságú és mint olyan, a közjó szerves részét képezi.

A megyéspüspökök, az eparchák és a velük egyenlő elbírálás alá eső személyek, valamint a megszentelt élet intézményének és apostoli élet társaságának legfőbb elöljáróinak fontos feladatai közé tartozik, hogy a hívek javának és különösen a gyermekek és fiatalok, valamint a kiszolgáltatott személyek védelmének biztosítása érdekében megfelelő választ adjanak a rájuk bízott egyházmegyékben a kiskorúakkal és a kiszolgáltatott személyekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések minden olyan esetére, amelyet a klerikusok vagy az egyházban valamilyen méltósággal, szolgálattal esetleg funkcióval rendelkező laikusok követtek el. Fájdalmasan tudatában vagyunk azoknak a sérüléseknek és sebeknek, amelyek egy elkövető magatartásából származnak, és mély együttérzésünket fejezzük ki minden áldozat számára.

Az Irányelvek célja, hogy megkönnyítse a meglévő kánoni normák alkalmazását és az állami hatóságokkal történő együttműködést a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia (a továbbiakban: CEICM) területén a Szentatya és a Hittani Dikasztérium követelményeinek megfelelően.

I. Bevezető megjegyzések

1. A fogalmak meghatározása

a. Kiskorú vagy kiszolgáltatott személy szexuális zaklatása egy felnőtt által kiskorú vagy kiszolgáltatott személlyel szemben végzett szexuális tevékenységgel történik, amely az intimitás határainak megsértésétől a nemi erőszakig terjed. Tetteiért kizárólag büntetendő cselekményt elkövető felelős még akkor is, ha a cselekmény a kiskorú vagy kiszolgáltatott személy beleegyezésével vagy akár kérésére történt (vö. Normae, 6. cikk.; Vos estis lux mundi, 1. cikk.).

b. Kiskorú mindenki, aki a 18. életévét még nem töltötte be (CIC 97. k. 1. §) vagy a törvény erejénél fogva a kiskorúval egyenlő elbánás alá esik (Vos estis lux mundi, 1. cikk. 2. § a) pont).

c. Kiszolgáltatott személy mindaz, aki aki beteg, fizikailag vagy pszichésen korlátozott, vagy személyes szabadságától meg van fosztva, ami által ténylegesen akár alkalmilag, a felfogás és az akarás képességében, de legalábbis a sérelem elleni ellenállás képességében korlátozott (Vos estis lux mundi, 1. cikk 2. § b) pont).

d. A klerikus által a CIC 1398. kánon 1. §. 1. és 3. pontja szerint elkövetett büntetendő cselekménye bűnvádi keresetének elévülési ideje 20 év, amely az áldozat 18. életévétől telik (vö. CIC 1362. k. 1. § 2.). A Hittani Dikasztérium eltekinthet az elévülési időtől (vö. Normae, 8. cikk. 3. §). A laikus vagy nem klerikus szerzetes által elkövetett CIC 1398. kánon 2. §-a szerinti büntetendő cselekmények bűnvádi keresetének elévülési ideje 7 év (vö. CIC 1362. k. 1. § 2.).

e. A megyéspüspök, az eparcha és a velük egyenlő elbírálás alá eső személyek, valamint a megszentelt élet intézményének és apostoli élet társaságának legfőbb elöljárói esetében a szöveg további részében az ordinárius fogalmát használjuk.

2. A bűncselekmény tartalma

A jelenlegi szabályozás szerint a klerikusok a következő erkölcs elleni bűntetendő cselekményeket követhetik el, amelyek a Hittani Dikasztérium hatáskörébe tartoznak:

a. Hatodik parancs elleni büntetendő cselekmény kiskorúval vagy olyan személlyel, aki állapotszerűen nem rendelkezik értelmének teljes használatával, vagy aki számára a jog ugyanilyen gyámságot ismer (CIC 1398. k. 1. § 1.).

b. Kiskorúról vagy állapotszerűen értelmük teljes használatával nem rendelkező személyekről készült pornográf képek erkölcstelen módon történő szerzése, magánál tartása, bemutatása vagy terjesztése. (CIC 1398. k. 1. § 3.).

c. Hatodik parancsolat elleni bűn kapcsán történő bűntárs feloldozása (CIC 1384. k.).

Büntetendő, azonban nem a Hittani Dikasztérium hatáskörébe tartozik, az olyan laikus vagy megszentelt élet intézményei vagy apostoli élet társaságai nem klerikus tagja által elkövetett cselekmény, amelyben megvalósítja a hatodik parancs elleni büntetendő cselekményt kiskorúval vagy olyan személlyel, aki állapotszerűen nem rendelkezik értelmének teljes használatával, vagy aki számára a jog ugyanilyen gyámságot ismer (CIC 1398. k. 2. §).

3. Az ártatlanság vélelme

A megvádolt személyt az ártatlanság vélelme illeti meg, amíg bűnössége be nem bizonyosodik (CIC 1321. k. 1. §), még akkor is, ha az ordinárius a vádak tisztázásáig büntető óvintézkedésként korlátozza szolgálatának gyakorlását. Hamis és rágalmazó vádak esetén mindent meg kell tenni az igazságtalanul megvádolt jó hírnevének helyreállítása érdekében.

A bűncselekményt feljelentő személlyel szemben tisztelettel, meghallgatással, segítségnyújtással és gondoskodással kell viseltetni (vö. Vos estis lux mundi, 5. cikk). A feljelentés megtételét az evangéliumi mérce alkalmazásának összefüggésében kell vizsgálni (vö. Mt 18,15-17), és a hívek által az egyház lelkipásztori gondoskodásában való részvétel tükrében.

II. Az egyházi jogszabályok alkalmazása feljelentés esetén

1. A feljelentés megtétele és ennek minimális formai követelményei

Minden klerikus és a megszentelt élet intézményeinek vagy az apostoli élet társaságainak tagja, amint értesül arról, vagy megalapozott oka van feltételezni, hogy a jelen Irányelvek I/2. pontjában említett büntetendő cselekmények valamelyikét elkövették, köteles azt haladéktalanul jelenteni az illetékes ordináriusnak (vö. Vos estis lux mundi, 3. cikk 1. §). Az említetteken kívül minden krisztushívő, különösen aki az egyházban valamilyen hivatalt visel vagy szolgálatot gyakorol, hasonlóképpen járhat el.

a. Bejelentésnek (notitia de delicto vagy notitia criminis) minősül egy feltételezett büntetendő cselekményről szóló minden olyan információ, amely eljut az ordináriushoz (vö. Vademecum 2.0, 9.).

b. A bejelentést tevőnek a panaszt írásban, aláírásával ellátva kell benyújtania az ordináriushoz vagy az általa erre felhatalmazott személynek. Minden ordináriusnak ki kell jelölnie az egyházmegye szintjén olyan személyeket, akikhez a panaszosok fordulhatnak. A felhatalmazott személyek nevét közzé kell tenni az egyes egyházmegyék honlapján és azok hivatalos körleveleiben. A CEICM területén a panaszokat a püspöki ordinariátusokhoz kell benyújtani, a Szerb Köztársaságban lévő egyházmegyék esetében pedig a panaszok benyújtásának rendszere az Újvidéki Egyházmegyeközi Elsőfokú Bíróság. Amennyiben a bejelentés nem az ordináriushoz közvetlenül érkezik, úgy azt azonnal továbbítani kell számára.

c. Ha a panaszos kiskorú vagy gondnokság alatt álló, jogilag nem cselekvőképes személy és amennyiben a bejelentését szóbeli formában teszi meg, szüleinek vagy gyámjának jelen kell lennie. A szóbeli formában előadott bejelentést a panaszosnak írásba kell foglalnia, vagy ha nem képes azt maga megírni, akkor a meghatalmazott személy előtt, vagy inkább az ő segítségével kell megírnia, akinek azt haladéktalanul át kell adnia a Rendfőnöknek.

d. A bejelentésnek tartalmaznia kell a feltételezetten elkövetett büntetendő cselekmény lehető legtöbb körülményének leírását, mint például az események idejére és helyére, az érintett vagy értesített személyekre és minden egyéb olyan körülményre vonatkozó utalást, amely hasznos lehet a cselekmény pontos feltárásához (vö. Vos estis lux mundi, 3. cikk 4. §).

e. Az ordináriusnak minden egyes esetet haladéktalanul meg kell vizsgálnia, függetlenül attól, hogy milyen forrásból jutott tudomására az információ az esetleges büntetendő cselekményről, még akkor is, ha a bűntetendő cselekményről szóló hír olyan forrásból származik, amely hitelessége első benyomásra kétségesnek tűnhet (vö. Vademecum 2.0, 12.).

2. A bejelentés hitelességének értékelése és az egyházi hatóság kötelezettségei

Ha az ordináriushoz olyan bejelentés érkezik, amely legalább a valószínűség látszatát kelti, azaz már önmagában nem zárja ki a büntetendő cselekmény megvalósulásának lehetőségét (vö. Vademecum 2.0, 18.) ki kell vizsgálnia a bejelentett tényeket, és meg kell tennie a következő lépéseket:

a. Amint hírét veszi annak, hogy a joghatósága alá tartozó klerikus vagy az 1398. kánon 2. §-a szerinti laikus, kiskorú vagy kiszolgáltatott személyt szexuálisan zaklatott, az ordinárius köteles haladéktalanul elvégezni a hír hitelességének alapvető értékelését (vö. CIC 1717. kán.). Nem indul előzetes vizsgálat olyan bejelentés esetén, amely teljeséggel megalapozatlan és ezért minden további vizsgálat teljesen felesleges.

b. A gyónási titok sérthetetlensége mindig érvényben marad (vö. CIC 983. kán.).

c. A gyakorlatban az ordináriusnak mindig lehetősége van a kiskorúak és kiszolgáltatott személyek védelmére azáltal, hogy egyházmegyéjében bármely klerikus tevékenységét korlátozza. Az ordinárius személyesen vagy megbízottja útján végzi el a bejelentés hitelességének vizsgálatát, amelynek a lehető legrövidebb időn belül meg kell történnie. Ebben a szakaszban az ordinárius dönt arról, hogy tájékoztatja-e a megvádolt személyt az ellene felhozott vádakról, és hogy tesz-e ellene bármilyen intézkedést annak érdekében, hogy megakadályozza az állítólagos bűntetendő cselekmények megismétlődésének lehetőségét, miközben az ártatlanság vélelme mindaddig mindenkit megillet, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik.

d. Ha megállapítást nyer, hogy a jelzett cselekmény hitelt érdemlő, azaz nem zárható ki a büntetendő cselekmény elkövetésének lehetősége, az ordinárius előzetes vizsgálatot kezdeményez.

e. Az állami hatóságokkal szemben fennálló jogaival összhangban, ügyelve a dokumentáció vezetésére és elkerülve a vele szembeni elrettentés minden formáját, az elkövetőt fel kell hívni arra, hogy amennyiben a körülmények úgy kívánják, jelentkezzen az illetékes állami szerveknél.

f. Azokban az esetekben, amikor a szexuális visszaélés a bűnbánat szentsége ellen elkövetett más bűntetendő cselekményhez kapcsolódik (vö. Normae, 4. cikk), a bejelentő nevét sohasem szabad felfedni a feltételezett büntetendő cselekményt elkövető személy előtt, hacsak bejelentő maga ehhez beleegyezését nem adta (vö. Normae, 4. cikk, 2. §).

g. Azokban az esetekben, amikor a feltételezett büntetendő cselekmény elkövetésének lehetősége és így a bejelentés hitelessége kizárt, és az ordinárius nem indít előzetes vizsgálatot, azonban a vonatkozó dokumentációt (bejelentés) és annak megalapozatlanságáról szóló feljegyzést az egyházmegyei titkos levéltárában meg kell őrizni, amellyel szükség esetén megindokolhatja az eljárást és megmagyarázhatja döntését (vö. Vademecum 2.0, 16.).

3. Előzetes vizsgálat

a. Ha az elkövetett bűntetendő cselekményre vonatkozó információ hitelessége nem zárható ki, az előzetes vizsgálatot a 1717. kánon szabálya szerint kell lefolytatni.

b. Hacsak súlyos okok nem szólnak ellene, a megvádolt személyt tájékoztatni kell az ellene felhozott vádakról, és lehetőséget kell adni neki, hogy válaszoljon azokra.

c. Az előzetes vizsgálat során a további bűntetendő cselekmények esetleges megismétlődésének megelőzése és az érintettek védelme érdekében az ordinárius elrendelheti az 1722. kánonban meghatározottakat (pl. az egyházi szolgálat gyakorlásának korlátozása, a szolgálattól való felfüggesztés, gyermekek, fiatalok és kiszolgáltatott személyek közeledésének megtiltása), azonban az ártatlanság vélelme az ellenkező bizonyításáig továbbra is érvényben marad.

d. Az alkalmazott intézkedések hatásának megszűnését határozat rendeli el, amikor azok szükségessége megszűnik. Ezen intézkedések hatása automatikusan megszűnik a büntető eljárás befejeződésével (vö. 1722. kan.).

e. Az intézkedéseket lehetőleg magával a klerikussal (esetleg egy általa megbízott személlyel, pl. ügyvéddel) együttműködve kell meghozni, nem csökkentve ezáltal azok hatékonyságát; az intézkedések alkalmazását semmiképpen sem szabad a klerikus beleegyezéséhez kötni (vö. 1722. can.).

f. Ha a szóban forgó cselekmény még nem váltak közismerté, minden olyan intézkedést meg kell tenni, amely megakadályozza bármely érintett jó hírnevének sérülését. Az említett intézkedések alkalmazásának okait nem szabad nyilvánosságra hozni, kivéve, ha erre alapos ok szól.

g. Az előzetes vizsgálat során végzett cselekményeket pontosan dokumentálni kell, amely megőrzendő a 1719. kánon normájának megfelelően.

h. Amennyiben a Hittani Dikasztériumnak fenntartott büntetendő cselekmény elkövetése forog fenn, az előzetes vizsgálat lefolytatását követően, és függetlenül annak eredménytől az ordinárius az elvégzett vizsgálatot közli a Hittani Dikasztériummal, hogy az megfelelő döntést hozhasson.

4. Előzetes vizsgálatot követő eljárás

A delicta graviora ügyekben főszabály szerint bírósági büntetőeljárás vagy büntetés kiszabását célzó közigazgatási eljárás keretében születik döntés. Ezeket – amennyiben a feltételezetten elkövetett büntetendő cselekmény a Hittani Dikasztériumnak van fenntartva – lefolytathatja maga a Hittani Dikasztérium, vagy egy általa megbízott egyházi bíróság illetve ordinárius.

a. Mivel a delicta gravioria ügyeket rendszeresen bírósági eljárásokban tárgyalják, a CEICM szintjén a Szerb Köztársaság területén az Újvidéki Egyházmegyeközi Bíróság elsőfokú bírósága illetékes, míg a terület többi részén az egyes egyházmegyék vagy rendházak illetékesek (vö. Vos estis lux mundi, 2. cikk 1. §). A szóban forgó és a Hittani Dikasztériumnak fenntartott büntetendő cselekményeket vizsgáló büntetőeljárásban hármas bírói tanács jár el (vö. CIC 1425. kán. 1. §, 2°), amely munkáját ügyész és jegyző segíti. Amennyiben a Hittani Dikasztérium alsóbb szintű bíróságot bíz meg az elsőfokú eljárás lefolytatásával, úgy azt a nevezett hivatal utasításai szerint kell lefolytatni, amely minden esetben a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet után.

b. Abban az esetben, ha a Hittani Dikasztérium közigazgatási eljárás lefolytatásával az ordináriust bízta meg, úgy ő az eljárásra vonatkozó minden egyéb jogszabály megtartása mellett köteles biztosítani a feljelentett klerikus védelemhez való alapvető jogát (vö. CIC 1720. kán.).

c. A sértett vagy az ilyenként kezelt személy törvényes képviselőjének joga van részt venni az eljárásban, és kérheti az elszenvedett kárának megtérítését (vö. CIC 1729. kán.).

d. A kiskorúak vagy kiszolgáltatott személyek bántalmazásában és szexuális kizsákmányolásában bűnösnek talált klerikusra általában kétféle egyházi intézkedés vonatkozhat:

– olyan büntetések, amelyek a szolgálatát teljesen vagy legalább oly módon korlátozzák, hogy a kiskorúakkal és kiszolgáltatott személyekkel való érintkezését kizárják. Ezeket az intézkedéseket továbbiak követhetik;

– egyházi büntetések, amelyek közül a legsúlyosabb a klerikusi állapotból való elbocsátás.

e. Örökre szóló büntetés főszabály szerint nem lehet kimondani vagy kinyilvánítani bíróságon kívüli határozattal (vö. CIC 1342. kán. 2. §), ezért amennyiben az ordinárius a nevezett büntetés kiszabását vagy kinyilvánítását határozati úton kívánja megvalósítani úgy a Hittani Dikasztérium előzetes felhatalmazását kell beszereznie (Normae 19. cikk. 2. §).

f. A Hittani Dikasztériumnak joga van ahhoz, hogy a Normae 2-6. cikkei szerinti nagyon súlyos eseteket, amelyekben az elkövetett bűntetendő cselekmény nyilvánvaló és a vádlottnak lehetősége volt a védekezésre, az eljárás bármely szakaszában és fokán közvetlenül a pápa elé terjessze a klerikusi állapotból való elbocsátásról vagy a cölibátus kötelezettsége alóli felmentéssel együtt történő megfosztásról szóló döntés meghozatala céljából.

g. A klerikusnak, legyen szó bármely típusi eljárás alkalmazásáról, mindenkor biztosítani kell a szakszerű jogi és lelki segítséget, valamint a védelem jogát, továbbá igazságos és méltó ellátásban kell részesülnie.

h. A bűnösnek talált klerikusnak felelősséget kell vállalnia tetteiért és ezzel életének komoly megújításába kell kezdeni, ami megfelelő terápiás-rehabilitációs programokkal valósulhat meg az okozott károk helyreállítására való hajlandósága mellett.

i. A legsúlyosabb esetekben fel kell ajánlani a vádlottnak, hogy „laicizálását” saját maga kérje. Ezzel elveszíti klerikusi állapotát és az azzal járó jogokat, továbbá felmentést kap a cölibátus kötelezettségének megtartása alól. Ha a vádlottat állami bíróságon bűnösnek mondja ki, a Kongregáció az ügyet közvetlenül a római pápához küldheti a papi állásból való hivatalból való elbocsátás végett (Normae, 21. cikk, 2. §).

j. Ha a bűnösséget megállapító határozat vagy ítélet nem tiltja el véglegesen az elítélt klerikust a szent szolgálattól, az ordinárius mégis dönthet a klerikus nyilvános szolgálatba való visszatérésének megtiltásáról, ha ez a tisztség veszélyt jelent a kiskorúakra és/vagy a kiszolgáltatott személyekre, vagy botrányt okoz a közösség számára.

III. Az egyházi eljárás és az állami szervekkel való együttműködés

1. Az egyházi és az állami büntetőeljárás függetlensége

Bármely egyház eljárás a szóban forgó bűntetendő cselekmények kapcsán független az ugyanezen cselekmények esetében az állami jog szerint alkalmazott vagy kilátásba helyezett eljárás(ok)tól. Következésképpen az ordinárius nem hivatkozhat egy állami eljárás által hozott jogerős vagy még jogerőre nem emelkedett döntésre, hogy mentesüljön a saját értékelésének kötelezettsége alól és/vagy hogy ezt a határozatot vegye alapul a kánoni eljárás folyamán. Mivel azonban eltérőek, hogy az állami és egyházi jogrendszer mely cselekmények elkövetése esetében helyez kilátásba valamilyen büntető szankciót, ezért még ha nincs is folyamatban állami jog szerinti büntetőeljárás vagy ilyenre nem is kerülhet sor abból kifolyólag, hogy a szóban forgó cselekményt az világi jog nem rendeli büntetni, az ordinárius akkor is köteles megvizsgálni, hogy történt-e a kánonjogi értelemben büntetendő cselekmény, amennyiben ennek gyanújáról értesül.

2. Együttműködés az állami hatóságokkal

a. A kiskorúak és kiszolgáltatott személyek szexuális zaklatása nemcsak kánoni bűntetendő cselekmény, hanem az állami hatóságok által üldözendő bűncselekmény is (Szerb Köztársaság: „Krivični zakonik Republike Srbije”, Službeni glasnik RS, no. 85/2005, 88/2005 – corr, 107/2005 – corr., 72/2009, 111/2009, 121/2012, 104/2013, 108/2014, 94/2016 i 35/2019; Montenegró: „Krivični zakonik Crne Gore”, Sl. list RCG, nr. 70/2003, 13/2004 – corr. és 47/2006 és Sl. list CG, nr. 40/2008, 25/2010, 32/2011, 64/2011 – egyéb törvény, 40/2013, 56/2013 – corr, 14/2015, 42/2015, 58/2015 – egyéb törvény, 44/2017, 49/2018 és 3/2020; Észak-Macedónia: „Krivični zakonik Republike Makedonije”, Služben vesnik na Republika Makedonija, nr. 37/96, 80/99, 43/2003, 19/2004, 81/2005 és 73/2006; Koszovó: KODI NR. 06/L-074 „Penal i Republikës së Kosovës”, Gazeta Zyrtare e Republikës së Kosovës, Nr. 2/2019).

b. Azokban az esetekben, amikor a szóban forgó kánoni bűntetendő cselekmények miatt az állami jog alapján is büntetőeljárás indul, fontos, hogy az ordinárius együttműködjön az állami hatóságokkal. Ennek az együttműködésnek mindkét fél hatáskörén belül kell maradnia, az illetékes állami hatóságok előírásainak megfelelően.

c. Minden állampolgár köteles betartani az állami jogszabályok azon rendelkezéseit, amelyek a bűncselekmények állami hatóságoknak történő bejelentésére vonatkoznak (Szerbia: „Zakonik o krivičnom postupku Republike Srbije”, Službeni glasnik RS, nr. 72/2011, 101/2011, 121/2012, 32/2013, 45/2013, 55/2014 és 35/2019; Montenegró: „Zakonik o krivičnom postupku”, Sl. list CG, nr. 57/2009, 49/2010, 47/2014 – amerikai határozat, 2/2015 – amerikai határozat, 35/2015, 58/2015 – egyéb törvény és 28/2018 – amerikai határozat; Észak-Macedónia: „Zakon za krivičnata postapka”, Služben vesnik na Republika Makedonija, nr. 150/2010; Koszovó: Ligji Nr. 06/L-091 „Për Ndryshimin Dhe Plotësimin e Kodit të Procedurës Penale” Nr. 04/L-123).

d. Mivel a kiskorúak és kiszolgáltatott személyek szexuális zaklatásának és szexuális kizsákmányolásának bűncselekménye miatt hivatalból indul állami büntetőeljárás, amennyiben az ordináriusnak tudomásáról jut ennek ténye, úgy előzetes vizsgálatot kell kezdeményeznie annak érdekében, hogy megállapíthassa, hogy sor került-e kánoni értelemben vett büntetendő cselekmény elkövetésére.

IV. A gyógyulás és megújulás felé vezető út

1. A gyógyulás középpontjában álló áldozat

a. A katolikus egyház többször kifejezte sajnálatát az ártatlan áldozatokért, valamint azokért, akik visszaéltek a rájuk bízott egyházi tisztséggel. Az Egyház felhívása és bátorítása, hogy közel legyen az áldozatokhoz, és támogassa az igazság keresését, egyértelmű jele a feltárására és a gyógyulásra való törekvésnek.

b. A katolikus egyház a CEICM területén is arra hivatott, hogy a kiszolgáltatottak és szenvedők oldalára álljon, és hozzájáruljon a gyógyuláshoz és a megújuláshoz. A lelkipásztori vezetés megköveteli, hogy meghallgassa az áldozatokat, megmutatva nekik ezzel, hogy az egyház kész meghallgatni mindazt, ami velük történt, megérteni fájdalmukat, és kísérni őket a gyógyulás és megújulás nehéz útján. A gyógyulás folyamatának középpontjába elsősorban az áldozatot kell állítani, és nem az intézményt és a bántalmazót.

c. Minden felelős személy, aki az áldozatokat fogadja, meghallgatja, bármilyen formában segítséget nyújt nekik, legyen nagyon óvatos és legyen tudatában annak, hogy a kiskorúak és kiszolgáltatott személyek sérülékeny szexuális intimitásának megsértése olyan visszaélés, amely súlyos következményekkel jár. E cselekmények rombolhatják az áldozat fizikai, érzelmi és mentális egészségét, és befolyásolhatják a pszicho-szociális fejlődését. Ezek a következmények tovább súlyosbodnak, ha az áldozat hitelességét megkérdőjelezik, esetleg alábecsülik, és ha a bántalmazót bármilyen módon vagy eszközzel védeni próbálják. Egyes áldozatok hosszabb időn keresztül nem beszélnek a bántalmazásról különböző okok miatt: többek között szégyenérzet, saját felelősségük helytelen feltételezése, a következményektől való félelem és az attól való szorongás hogy nem hisznek nekik. Minden hívő, ki-ki a saját helyzetének megfelelően, cselekedeteivel vezesse az áldozat bizalmának elnyerését, legyen az igazság építője azáltal, hogy sürgős és igazságos lépéseket tesz az áldozat védelmében.

d. A gyógyuláshoz vezető út nemcsak elítélést, büntetést és bocsánatkérést igényel, hanem az áldozatokat és családjaikat ért gonoszságért és pusztításért való felelősség elismerését és annak vállalását is. Ezért az ordináriusnak vagy az általa ezzel megbízott személynek lelki, szociális, jogi és orvosi szakmai segítséget kell nyújtania az áldozatnak és családjának, tiszteletben tartva az áldozat szabadságát, hogy saját belátása szerint a legmegfelelőbb lépéseket tegye meg.

e. Minden áldozatnak joga van ahhoz, hogy ha egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélés bármely formáját elszenvedte, személyesen vagy a szülők vagy megbízottja útján tájékoztassa az illetékes Rendfőnököt, valamint az állami hatóságokat. A személyes tájékoztatás lehetővé teszi a rendi ordinárius vagy megbízottja számára, hogy késedelem nélkül beavatkozzon, különösen az áldozattal és a vizsgálat megindításával kapcsolatban az 1717. kánon értelmében.

f. Az áldozat – mint bárki más – lelkiismeretében köteles tanúságot tenni az igazság mellett. Hamis vád esetén az „áldozat” és a vádló súlyos bűnt követ el, nemcsak azért, mert valótlanságot állít, hanem azért is, mert ezzel súlyos kárt okoz a klerikus jó hírnevének, és szintén kárt okoz a hívek közösségének azzal, hogy alaptalan kétséget és aggodalmat kelte. Aki hamisan vádolja a klerikust a legsúlyosabb büntetendő cselekmények elkövetésével, ő maga követ el kánonjogi büntetendő cselekményt és egyes esetekben akár világi jog által is szankcionálandó cselekményt. Az igaztalanul megvádolt klerikusnak joga van az egyházi bíróság és az állami hatóságok előtt elégtételt kérni a súlyos rágalmazásért.

2. A sebek gyógyítása az egyházban és a társadalomban

a. A kiskorúak és kiszolgáltatott személyek egyházi szolgálattevők általi szexuális kihasználása olyan válságjel, amelynek fel kell hívnia a figyelmet a gyógyulás és megújulás fontosságára, amely teológiai, jogi, lelkipásztori és nevelési eszközökkel érhető el.

– A teológiai dimenzió, különösen a férfi és a nő teremtéséről, a bűnről, a szexualitásról, a nevelésről, a tekintélyről szóló elmélkedések, valamint az emberi szabadság misztériumának feltárása, amely képes önállóan választani a jó és a rossz, a szeretet és a gyűlölet, az önátadás és a felebarát kizsákmányolása között.

– A jogi dimenzió megköveteli, hogy a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos panaszok kezelése során is az egyház az igazságot keresse. Az igazság az igazságosság alapja, amely akkor érhető csak el, ha az egyház eljárásokra vonatkozó törvények jogszerűen kerülnek alkalmazásra. Ennek hiányában csak újabb visszaélés valósul meg, amelyből olyan helytelen, tévesen „lelkipásztorinak” nevezett megfontolások következnek, amelyek alapján annak veszélye fenyeget, hogy a megértés és az irgalmasság torz felfogása nevében eltekintenek egyesek a törvények következetes alkalmazásától.

– A lelkipásztori dimenzió a megtörtént rossz következményeinek enyhítésére, valamint az áldozatok és családjaik felé irányuló nemkívánatos jelenségek megelőzésére vonatkozik. Minden említett érintett iránti lelkipásztori gondoskodás magában foglalja az igazságot, az igazságosságot, a megértést és a védelmet.

– Az nevelési dimenzió feladata, hogy az egyházat és a társadalmat folyamatosan edukálva hívjuk fel a krisztusi közösség a figyelmet az emberi méltóságra.

V. Megelőzés

Az egész helyi egyház (püspöki konferencia, egyháztartományok, egyházmegyék, plébániák és egyházközségek) köteles különböző képzésekkel és más alkalmas módokon azon dolgozni, hogy tudatosítsa a krisztushívőkben a kiskorúak és kiszolgáltatott személyek védelmének fontosságát annak érdekében, hogy igy is megelőzzék további visszaélések elkövetését.

a. Az egyház minden tagjának, és különösen azoknak, akik ezen irányelvekben foglaltak kapcsán felelősséggel bírnak, az éberségére és elkötelezettségére van szükség a kiskorúakkal és a kiszolgáltatott személyekkel szembeni szexuális visszaélések megelőzése érdekében.

b. A megelőző intézkedések a nevelők interdiszciplináris képzésével és kiválasztásával, a jelöltek felvételi eljárásával, valamint a papnevelő intézetek oktatási programjával kezdődnek.

c. A felelősöknek (rektor és munkatársai) törekedniük kell arra, hogy a szemináriumba felvételét kérő jelöltről a lehető legkonkrétabb személyiségrajzot kapják. Ugyanakkor figyelembe kell venni a szentelésre jelentkező személyiségjegyeiben és viselkedésében viszonylag egyértelmű jeleket, különösen a szexualitáshoz való viszonyát, valamint az ebből a viszonyból eredő esetleges problémákat. Ki kell kérni pszichológus szakmai véleményét is. Pszichológiai tanácsadás csak és mindig a jelölt előzetes, kifejezett, tájékozott és szabad beleegyezésével alkalmazható. Ha olyan mutatók jelennek meg, amelyek a jelöltben kialakult esetleges anomáliákra utalnak, kötelező szakértőkkel konzultálni.

d. A szexualitás kérdésével való komoly szembesülés a jelölt képzésének szükséges része. A képzés során a jelölteknek meg kell ismerniük önmagukat, és mindegyiküknek képesnek kell lennie arra, hogy felismerje saját érzelmeit, személyiségjegyeit és esetleges olyan személyiségjegyeit, amelyek a hatékony lelkipásztori munkát megnehezíthetik számára, és a hozzáértő és türelmes vezetésnek segítenie kell őket a megfelelő megoldások keresésében.

e. A klerikusok élethosszig tartó – akár külső szakértők bevonásával – folyamatos és rendszeres képzése javíthatja a lelkipásztori és pedagógiai tevékenységük minőségét. A személyes válság pillanatai (a szó eredeti értelmében) az emberi lét szerves részét képezik, és a személyes épülésre kell használni őket. Az egyházi élet alapvető értéke, hogy ne beletörődünk az ilyen helyzetekbe, hanem azokat elviselve, felajánljuk egymásnak a szükséges segítséget. Bizonyos esetekben egy külső szakértő segítsége is nélkülözhetetlen.

f. A lelki vezetés a klerikus kezdeti és folyamatos képzésének szerves részét képezi. Ennek jelen kell lennie valamilyen új hivatal vagy feladat kezdeti szakaszában is és a személyes válság megnyilvánulásában egyaránt. Utóbbival való megküzdéshez az Ordinárius segítsége kérhető.

– a szakértő kifejezett útmutatásának segítségével az Ordinárius ajánlása szerint;

– a további felügyelet lehetőségét a rendtartóval egyetértésben.

g. Minden inkardináció, exkardináció, más részegyházba való ideiglenes vagy tartós szolgálat, más országba vagy részegyházba való áttelepülés esetén a klerikusnak be kell mutatnia a papi szolgálat gyakorlására való alkalmasságról szóló, az ordinárius által kiállított ajánlólevelet. A levélnek ki kell jelentenie, hogy a klerikus jó hírnévnek örvend azon a helyen, ahol korábban hivatalát gyakorolja, hogy soha nem volt felfüggesztve, hogy soha nem viselkedett helytelenül gyermekekkel, fiatalokkal és mentális nehézségekkel küzdő személyekkel szemben, és soha nem vádolták meg ilyesmiért, valamint hogy nincsenek megoldatlan problémái semmilyen függőséggel.

Zárómegjegyzések

Az itt szereplő iránymutatások azt hivatottak jelezni, hogy a kiskorúakkal szembeni, egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélésekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítésének felelőssége elsősorban a helyi ordináriust, majd a hívő közösség és a társadalom minden tagját terheli. Az igazság és az igazság objektív keresése a legjobb válasz, amit adhatunk. Az Egyház nemcsak a klerikusok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatainak oldalán akar állni, hanem a mindenféle erőszak, visszaélés és kizsákmányolás sok más áldozatának oldalán is.

Az iránymutatás szövegét a CEICM -én, Pristinában tartott plenáris ülésén elfogadta.

Ladislav Nemet SVD
belgárdi érsek
A CEICM elnöke

LINEE GUIDA PER IL TRATTAMENTO DEI CASI DI ABUSO SESSUALE
NEI CONFRONTI DI MINORI E DI PERSONE VULNERABILI DA PARTE DI CHIERICI
SUL TERRITORIO DELLA CONFERENZA EPISCOPALE INTERNAZIONALE
DEI SANTI CIRILLO E METODIO

La Chiesa, per sua missione e per sua natura, è la testimone del Vangelo di Gesù Cristo nel mondo odierno. Lei si preoccupa sulla credibilità della testimonianza dei suoi pastori, sul fatto che il loro servizio sia conforme alle norme canoniche e che il rapporto tra i chierici e i fedeli laici sia premuroso e responsabile. Può succedere che alcuni chierici tradiscono la loro missione e commettono delitti più gravi contro la moralità. Tali trasgressioni sono particolarmente gravi quando hanno delle conseguenze difficili per altri, come abuso e sfruttamento sessuale dei minori, come anche di altre persone vulnerabili (cfr. Vos estis lux mundi, art. 1 § 2). Il triste e grave fenomeno dell’abuso dei minori e delle persone vulnerabili da parte dei chierici, religiosi o da persone di vita consacrata, richiede un permanente interessamento della comunità ecclesiale, la quale è chiamata a confrontarsi con questo problema in spirito di sensibilità e giustizia pastorali, conforme alle norme canoniche e alla giurisdizione statale. In quel contesto l’importanza particolare riceve la tutela dei minori e delle persone vulnerabili, la cura delle vittime degli abusi e la formazione dei futuri chierici.

I più recenti Documenti ecclesiali in materia sull’abuso sessuale nei confronti di minori e delle persone vulnerabili da parte di chierici (Motu proprio Sacramentum sanctitatis tutela, con il quale sono state proclamate le Normae de gravioribus delictis, 30.04.2001; Modifiche, 21.05.2010; Modifiche, 03.12.2019; Motu proprio Vos estis lux mundi, 7.05.2019; Lettera della Congregazione per la Dottrina della Fede, 3.05.2011) dimostrano che la sicurezza di persona minore e/o vulnerabile è di cura primaria della Chiesa e la parte integrante del concetto di bene comune.

Tra le importanti responsabilità del Vescovo diocesano, Eparca e a loro equiparati, e del Superiore Maggiore dell’Istituzione di vita consacrata, al fine di assicurare il bene comune dei fedeli e specialmente la protezione dei bambini e dei giovani, come anche delle persone vulnerabili, c’è il dovere di dare una risposta adeguata agli eventuali casi di abuso sessuale su minori e su persone vulnerabili, commessi da chierici nella (Arci)Diocesi che a lui è affidata. Dolorosamente siamo coscienti quali lesioni e piaghe avvengono da un comportamento trasgressivo da parte da un solo chierico ed esprimiamo la nostra profonda compassione con tutte le vittime.

L’intento delle Linee guida è di facilitare l’applicazione delle norme canoniche vigenti in rapporto alle giurisdizioni statali sul livello della Conferenza Episcopale Internazionale dei Santi Cirillo e Metodio (in seguito: CEICM), e tutto in conformità con quanto richiesto da parte del Santo Padre e della Congregazione per la Dottrina della Fede.

I. Osservazioni introduttive

1. Interpretazione dei concetti

a. Abuso sessuale del minore e della persona vulnerabile avviene con l’attività sessuale di una persona maggiorenne nei confronti di un minore o di una persona vulnerabile che va dalla violazione dei confini di intimità fino allo stupro. L’esclusiva responsabilità di sfruttamento della situazione per la soddisfazione dei propri impulsi sessuali compete allo stesso chierico, anche se lo stimolo viene dal minore o dalla persona vulnerabile (cfr. Sacramentorum sanctitatis tutela / Normae de gravioribus delictis [in seguito: Normae], art. 6; Vos estis lux mundi, art. 1 § 1, a).

b. Con il concetto di minore si intende una persona con età minore di 18 anni, e con il minore si equipara la persona maggiorenne che legalmente ad esso viene equiparata (cfr. Normae art. 6 § 1, 1°).

c. Con il concetto di persona vulnerabile ogni persona in stato d’infermità, di deficienza fisica o psichica, o di privazione della libertà personale che di fatto, anche occasionalmente, ne limiti la capacità di intendere o di volere o comunque di resistere all’offesa (cfr. Vos estis lux mundi, art. 1 § 2, c).

d. L’estinzione nel caso dell’abuso del minore è di 20 anni, e si calcola a partire del 18^o anno di età della vittima. La Congregazione per la Dottrina della Fede può in casi particolari derogare alla prescrizione dell’estinzione (cfr. Normae, art. 7).

e. Per Vescovi diocesani, Eparchi e le persone a loro equiparate, e Superiori Maggiori degli Istituti di vita consacrata di diritto pontificio nel seguito del testo si utilizzerà il concetto di Ordinario.

2. Contenuto del delitto

Secondo le norme vigenti il chierico può commettere i seguenti delitti contro la moralità, che sono riservate alla Congregazione per la Dottrina della Fede:

a. »il delitto contro il sesto comandamento del Decalogo commesso da un chierico con un minore di diciotto anni; in questo numero, viene equiparata al minore la persona che abitualmente ha un uso imperfetto della ragione;

b. l’acquisizione o la detenzione o la divulgazione, a fine di libidine, di qualsiasi materiale pornografico di minori sotto i diciotto anni da parte di un chierico, in qualunque modo e con qualunque strumento« (Normae, art. 6; Normae – Modifiche, 03.12.2019, art. 1; cfr. Vos estis lux mundi, art. 1 § 2, c. iii).

3. Presunzione d’innocenza

Il chierico accusato gode della presunzione d’innocenza, fino a prova contraria, anche se l’Ordinario può, per misure di cautela, limitarne l’esercizio del ministero, in attesa che le accuse siano chiarite. Nel caso di un’accusa falsa e calunniosa, si faccia di tutto per riabilitare la buona fama del chierico che è stato accusato ingiustamente.

Verso la persona che ha denunciato il delitto bisogna comportarsi con rispetto, ascolto, assistenza e cura (cfr. Vos estis lux mundi, art. 5). La presentazione di una denuncia si contempli nel contesto d’applicazione della norma evangelica (cfr. Mt 18, 15–17) e come riflessione di prendere parte nella cura pastorale della Chiesa da parte dei fedeli.

II. Applicazione delle norme canoniche nel caso di denuncia

1. Presentazione di una denuncia e alcuni minimi presupposti formali:

Ogni chierico o membro dell’Istituto di vita consacrata oppure della Società di vita apostolica, appena riceve la notizia oppure ha fondati motivi per ritenere che sia stato commesso uno dei fatti di cui si parla nel numero I/2 di queste Linee Giuda, è obbligato a segnalarlo tempestivamente all’Ordinario competente (cfr. Vos estis lux mundi, art. 3 § 1).

a. Il denunciante deve presentare la denuncia all’Ordinario o alle persone per questo autorizzate in forma scritta con la firma del presentatore. Sul territorio della CEICM le denunce si presentano agli Ordinariati Episcopali, e per le Diocesi nella Repubblica di Serbia il sistema per la presentazione delle denunce è il Tribunale Interdiocesano di primo grado a Novi Sad. Ogni Ordinario deve nominare persone autorizzate sul livello della sua Diocesi, alle quali i denuncianti si possono rivolgere. I nomi delle persone autorizzate devono essere pubblicati sul sito web e nella Gazzetta Ufficiale di ogni singola Diocesi.

b. Se il denunciante minorenne o la persona vulnerabile personalmente presenta la denuncia in forma verbale, con lui devono essere presenti i suoi genitori o tutori, e ha il diritto per la tutela giuridica. La denuncia verbale dovrebbe essere composta in forma scritta dallo stesso denunciante, o se non è in grado di comporla personalmente, lo faccia davanti alla persona autorizzata, o cioè con il suo aiuto, il quale la deve consegnare all’Ordinario senza indugio.

c. La denuncia deve contenere gli indizi appropriati (non deve necessariamente contenere le prove sull’accusa), cioè gli elementi più circostanziati possibili, come indicazioni di tempo e di luogo dei fatti, delle persone coinvolte o informate, nonché ogni altra circostanza che possa essere utile al fine di assicurare un’accurata valutazione dei fatti (cfr. Vos estis lux mundi, art. 3 § 1).

d. L’Ordinario o la persona autorizzata deve senza indugio esaminare ogni caso, indipendentemente dalla fonte attraverso la quale si è venuto alla conoscenza dell’informazione sulla possibile trasgressione da parte del chierico in questa materia, anche se la notizia del delitto previene da fonti la cui credibilità può sembrare, ad una prima impressione, dubbia.

2. Valutazione sulla credibilità della denuncia e obblighi dell’autorità ecclesiastica

Quando l’Ordinario riceve una denuncia che soddisfa i minimi presupposti, deve indagare sui fatti denunciati e intraprendere quanto segue:

a. Appena riceve notizia su un possibile abuso sessuale nei confronti di un minore o di una persona vulnerabile da parte di un chierico che è sotto la sua giurisdizione, l’Ordinario è obbligato eseguire subito una valutazione fondamentale sulla credibilità di questa notizia (cfr. can. 1717). Bisogna evitare ogni procedura successiva nel caso di notizie evidentemente tendenziose e calunniose, cioè di notizie per le quali non c’è nessuna prova accettabile, e ogni altra investigazione sarebbe assolutamente superflua (cfr. can. 1717, § 1).

b. Sempre rimane in vigore l’inviolabilità del segreto confessionale (cfr. can. 983).

c. In pratica all’Ordinario è sempre data l’autorità di tutela dei bambini, dei giovani e delle persone vulnerabili limitando le attività di qualsiasi chierico nella sua Diocesi. L’Ordinario può personalmente o attraverso un delegato eseguire la valutazione della credibilità, che deve essere fatta in un periodo al quanto più breve possibile. In questa fase l’Ordinario decide se informare il chierico sulle accuse mosse contro di lui, e se nei suoi confronti adopererà qualche eventuale misura affinché si impedisca la possibilità di ripetizione dei delitti presupposti, mentre ancora rimane in vigore la presunzione d’innocenza finché non si dimostri il contrario.

d. Se si accerta la credibilità della notizia degli atti indicati e per questo l’indagine previa si ritiene del tutto superflua, l’Ordinario può direttamente denunciare il chierico alla Congregazione per la Dottrina della Fede (cfr. Normae, art. 17).

e. In conformità alla legislazione civile e i suoi diritti di fronte alle autorità statali, avendo cura di conservare traccia documentale ed evitando ogni forma dissuasiva nei suoi confronti, al colpevole deve essere suggerito, se questo esigono le circostanze, che lui stesso si denunci ai competenti organismi statali.

f. Nei casi in cui l’abuso sessuale è collegato con qualche altro delitto contro la santità del sacramento della Penitenza (cfr. Normae, art. 4) il denunciante ha diritto di esigere che il suo nome non sia rivelato al sacerdote denunciato (cfr. Normae, art. 24, § 1).

g. Nei casi in cui è esclusa la credibilità degli atti illeciti per i quali si accusa il chierico, e l’Ordinario decide di interrompere la procedura, nel suo archivio segreto l’Ordinario custodirà la documentazione corrispettiva, con la quale, in caso di necessità, potrà giustificare le procedure e spiegare la propria decisione (cfr. can. 1719).

3. Indagine previa

a. Se non si può escludere la credibilità della notizia sul delitto commesso, si effettuerà l’indagine previa secondo la norma del can. 1717.

b. Eccetto se per il contrario non ci sono serie ragioni, il chierico accusato sia informato sulle accuse mosse contro di lui e gli si dia la possibilità di rispondere ad esse.

c. Durante l’indagine previa, affinché si impedisca la possibile ripetizione dei delitti, l’Ordinario può imporre quanto è stabilito nel can. 1722 CIC e nel can. 1473 CCEO (ad es. limitare l’esercizio del ministero ecclesiale, sospendere dal ministero, proibire di avvicinare bambini, giovani e persone vulnerabili), dove ancora rimane in vigore la presunzione d’innocenza finché non si dimostri in contrario. Il semplice spostamento del chierico in regola è una misura inadeguata se accanto a ciò non si determini anche l’essenziale cambiamento di ufficio o si applichi la sorveglianza a causa della cautela (cfr. Normae, art. 19).

d. La cessazione degli effetti delle misure eventualmente applicate si determina con un decreto quando cessa la necessità per queste. Gli effetti di queste misure automaticamente cessano con la chiusura del processo penale (cfr. can. 1722).

e. Le misure vanno adoperate possibilmente in collaborazione con lo stesso chierico (eventualmente anche con la persona a lui confidente, ad es. avvocato), non diminuendo con questo la loro efficacia; in ogni caso, l’applicazione delle misure non deve in nessun modo essere condizionata dal consenso del chierico (cfr. can. 1722).

f. Se le procedure in questione non sono già diventate notoriamente conosciute, bisogna applicare le misure di tutela affinché le misure menzionate non minaccino la reputazione del chierico. Le ragioni per l’applicazione delle misure menzionate non bisogna pubblicare, tranne se per questo ci sono delle ragioni valide.

g. Sulle attività che si svolgono durante l’indagine previa si comporrà e si conserverà la documentazione completa secondo la norma del can. 1719.

h. Svolta l’indagine previa, e qualunque ne sia l’esito, senza fare riferimento alla credibilità o meno della denuncia, l’Ordinario farà conoscere l’indagine eseguita alla Congregazione per la Dottrina della Fede secondo la norma delle Normae art. 16, affinché la Congregazione possa prendere delle decisioni adeguate.

4. Procedura dopo l’indagine previa

In regola i casi di delicta graviora vanno perseguiti in processo giudiziale (cfr. Normae, art. 21, § 1). Se la stessa Congregazione per la Dottrina della Fede non assume la procedura del processo a causa delle circostanze particolari, essa affida all’Ordinario cioè al Superiore Maggiore di procedere con il processo ulteriormente (cfr. Normae, art. 16).

a. Visto che i casi di delicta gravioria regolarmente vengono trattati in processo giudiziale, sul livello della CEICM nel territorio della Repubblica di Serbia è competente il Tribunale Interdiocesano di prima istanza a Novi Sad, mentre per il resto del territorio lo sono le singole Diocesi o cioè gli Ordinari (cfr. Vos estis lux mundi, art. 2 § 1). Il processo relativo a questo tipo di reati deve celebrare il Consiglio Tribunale composto di tre membri (cfr. can. 1425, § 1, 2°), il Promotore di Giustizia e il Notaio. Il processo va celebrato conformemente alle indicazioni della Congregazione per la Dottrina della Fede, la quale in ogni caso è il Tribunale di secondo grado.

b. Nel caso quando la Congregazione per la Dottrina della Fede determina la procedura con una decisione extragiudiziale (cfr. Normae, art. 21, § 2), l’Ordinario è obbligato di assicurare al chierico denunciato la realizzazione del suo diritto fondamentale di difendersi (cfr. can. 1720).

c. Il rappresentante legale della vittima o persona equiparata ha il diritto di partecipare al processo canonico, e altrettanto di chiedere la compensazione per il danno subito da parte del responsabile (cfr. can. 1729).

d. In regola nei riguardi del chierico giudicato colpevole per l’abuso e per lo sfruttamento sessuale di bambini, minorenni o persone vulnerabili si applicano due tipi di misure canoniche, e questo:

– misure che limitano il ministero pubblico del tutto o almeno in modo che si escluda il contatto con bambini, minorenni e persone vulnerabili. Queste misure possono essere seguite da una prescrizione punitiva;

– pene ecclesiali, di cui la più grave è la dimissione dallo stato clericale.

e. Le pene espiatorie perpetue non possono essere inflitte o dichiarate con decreto extragiudiziario (cfr. can. 1342, § 2; Normae, art. 21, § 2). Con quell’obiettivo l’Ordinario deve rivolgersi alla Congregazione per la Dottrina della Fede, la quale può usare del proprio diritto di deferire la decisione al Romano Pontefice, secondo la norma dell’art. 21, § 2 delle Normae. Congregazione per la Dottrina della Fede, tuttavia possa concedere il mandato per imporre pene espiratorie perpetue, non esclusa la dimissione dallo stato clericale, anche attraverso decreto extragiudiziario, d’ufficio o su istanza dell’Ordinario (cfr. Normae, art. 21, § 2, 1°).

f. La Congregazione per la Dottrina della Fede altrettanto ha il diritto di porre i casi più gravi alla decisione al Romano Pontefice per la dimissione dallo stato clericale ex officio.

g. In ogni momento dell’applicazione delle procedure disciplinari o penali al chierico si assicurerà l’assistenza professionale legale e spirituale, come anche la possibilità di avvalersi del diritto di difesa, e gli sarà assicurato un sostegno giusto e degno.

h. Il chierico che è stato giudicato colpevole deve iniziare con il processo dell’accettazione di responsabilità e con un serio rinnovo della propria vita, e ciò si può attualizzare attraverso adeguati programmi terapeutico-riabilitavi con la sua disponibilità di riparare il danno causato.

i. Nei casi più gravi, bisogna stimolare l’accusato di chiedere lui stesso dalla Sede Apostolica la dimissione (can. 290) con cui si dichiara la perdita dallo stato clericale e allo stesso tempo gli si concede la dispensa dall’obbligo del celibato. Nel caso che l’accusato è condannato in un tribunale statale, la Congregazione può inviare il caso direttamente al Romano Pontefice per la dimissione dallo stato clericale ex officio (Normae, art. 21, § 2).

j. L’Ordinario può prendere la decisione sul divieto di ritorno del chierico nel ministero pubblico se quest’ufficio rappresenta il pericolo per minori e/o persone vulnerabili o lo scandalo per la comunità. Quando questo divieto sia perpetuo e venga imposto per delitti di competenza di Congregazione per la Dottrina della Fede, occorre obbligatoriamente avere richiesto e ottenuto il mandato previsto all’art. 21 § 2, 1° delle Normae.

III. Il processo canonico e la collaborazione con gli organismi statali

1. L’indipendenza del processo penale canonico e di quello statale

Il processo canonico nel caso di delitti in questione è indipendente da quello che per gli stessi delitti viene applicato secondo il diritto delle legislazioni statali. Di conseguenza, da un lato l’Ordinario non si può richiamare all’atto di una decisione definitiva o non-definitiva portata da un procedimento statale, affinché si dispensi dall’obbligo di fare una valutazione propria e/o affinché possa prendere quella decisione come base per l’attuazione del procedimento canonico. Dall’altro lato, anche se non è in corso qualche processo penale secondo il diritto statale (in cui entra anche l’indagine previa), è altrettanto obbligato senza indugio approdare alla valutazione di credibilità (cfr. can. 1717) quando riceve la notizia sul possibile abuso, e, se questo è necessario, attuare l’indagine previa ed applicare le giuste misure preventive.

2. Collaborazione con le autorità statali

a. L’abuso sessuale dei bambini, minori e persone vulnerabili non è soltanto un delitto canonico, ma anche un reato penale che inseguono le autorità statali (Repubblica di Serbia: “Krivični zakonik Republike Srbije”, Službeni glasnik RS, nr. 85/2005, 88/2005 – corr., 107/2005 – corr., 72/2009, 111/2009, 121/2012, 104/2013, 108/2014, 94/2016 i 35/2019; Montenegro: “Krivični zakonik Crne Gore”, Sl. list RCG, nr. 70/2003, 13/2004 – corr. e 47/2006 e Sl. list CG, nr. 40/2008, 25/2010, 32/2011, 64/2011 – altra legge, 40/2013, 56/2013 – corr., 14/2015, 42/2015, 58/2015 – altra legge, 44/2017, 49/2018 e 3/2020; Macedonia del Nord: “Krivični zakonik Republike Makedonije”, Služben vesnik na Republika Makedonija, nr. 37/96, 80/99, 43/2003, 19/2004, 81/2005 e 73/2006; Kosovo: KODI NR. 06/L-074 “Penal i Republikës së Kosovës”, Gazeta Zyrtare e Republikës së Kosovës, Nr. 2/2019).

b. In caso quando per i delitti in questione è avviato un procedimento penale secondo il diritto statale, è importante che l’Ordinario collabori con le autorità statali. Quella collaborazione deve avvenire nel quadro delle competenze di ambedue le parti in accordo con il regolamento delle competenti autorità statali.

c. Ogni cittadino è obbligato rispettare le disposizioni della legislazione statale, le quali si riferiscono alla denuncia dei reati penali alle autorità statali (Serbia: “Zakonik o krivičnom postupku Republike Srbije”, Službeni glasnik RS, nr. 72/2011, 101/2011, 121/2012, 32/2013, 45/2013, 55/2014 e 35/2019; Montenegro: “Zakonik o krivičnom postupku”, Sl. list CG, nr. 57/2009, 49/2010, 47/2014 – decisione US, 2/2015 – decisione US, 35/2015, 58/2015 – altra legge e 28/2018 – decisione US; Macedonia del Nord: “Zakon za krivičnata postapka”, Služben vesnik na Republika Makedonija, nr. 150/2010; Kosovo: Ligji Nr. 06/L-091 “Për Ndryshimin Dhe Plotësimin e Kodit të Procedurës Penale” Nr. 04/L-123).

d. Poiché il reato penale di abuso e di sfruttamento sessuale nei confronti di bambini, minori e persone vulnerabili si persegue d’ufficio, l’Ordinario accuratamente esamini la notizia sul delitto e stabilisca se la essa è credibile.

e. Dopo questo, secondo le normative positivi statali, badando che non »non sia messa in pericolo la buona fama di alcuno« (can. 1717 § 2), alle autorità statali si presenti la denuncia in modo adeguato, a meno che questa investigazione non sembri assolutamente superflua (cfr. can. 1717, § 1).

IV. Verso la guarigione e il rinnovo

1. La vittima nel centro della cura di guarigione

a. La Chiesa Cattolica più volte ha espresso il dolore a causa delle vittime innocenti, come anche per le persone che hanno abusato dell’ufficio ecclesiastico a loro affidato. L’invito e lo stimolo della Chiesa di essere vicini alle vittime e di appoggiare la loro richiesta per il compimento della giustizia sono un segno chiaro del desiderio di svelare la verità e di guarigione.

b. La Chiesa cattolica sul territorio della CEICM è chiamata a mettersi dalla parte di chi è vulnerato e chi soffre e di contribuire alla guarigione e al rinnovo. La guida pastorale richiede di ascoltare le vittime mostrando loro la sensibilità che la Chiesa è pronta a sentire ciò che a loro è accaduto, a capire il loro dolore e a seguirli nella difficile via della guarigione e del rinnovo (cfr. Vos estis lux mundi, art. 5). Nel centro di cura e d’interesse per la guarigione bisogna prima di tutto mettere la vittima, e non l’istituzione e l’abusante.

c. Tutte le persone responsabili che accolgono, ascoltano, offrono una forma professionale di assistenza alle vittime, siano molto attente e coscienti che l’invasione nella vulnerata intimità sessuale dei minori e delle persone vulnerabili è un abuso che sul minore lascia gravi conseguenze (direttamente rovina la salute fisica, emotiva e mentale della vittima, ed influisce sullo sviluppo psicosociale). Quelle conseguenze si aggravano ulteriormente se alla vittima minore o persona vulnerabile non si crede, la si sottovaluta e se si protegge o si cerca di proteggere l’abusante, in qualsiasi modo o con qualsiasi mezzo. Alcune vittime in un periodo più lungo non parlano sugli abusi a causa di diversi fatti: vergogna, idea della propria colpevolezza, timore che a loro succederà qualcosa, paura che a loro non si crederà, che saranno puniti per la menzogna e altro. Tutti i fedeli, ognuno secondo la sua posizione, comportino con il loro agire all’ottenimento della fiducia presso la vittima, siano costruttori della giustizia intraprendendo passi urgenti e giusti per la protezione della vittima.

d. Per la via della guarigione non basteranno soltanto la condanna, la pena e la scusa, ma serve anche il riconoscimento e l’assunzione della responsabilità per il male e le distruzioni che sono successe alle vittime e alle loro famiglie. Perciò, l’Ordinario o il suo delegato offra alla vittima e alla sua famiglia l’aiuto spirituale, sociale, giuridica e medica professionale rispettando al contempo la libertà della vittima di intraprendere secondo il suo parere i passi giuridici più appropriati.

e. Ogni vittima ha il diritto, se ha subito qualche forma di abuso sessuale da parte dei chierici, su questo personalmente o attraverso genitori o delegato informare l’Ordinario competente, come anche le autorità statali. L’informare personalmente permette all’Ordinario o al suo delegato l’intervento senza indugio, soprattutto in relazione alla vittima e l’avviamento dell’investigazione nel senso del can. 1717.

f. La vittima risponda alla veridicità dell’accusa con la propria coscienza. Nel caso di una falsa accusa la “vittima”/accusatore compierebbe un grave peccato non soltanto perché ha affermato una falsità, ma anche perché ha inflitto danno alla buona fama del chierico e ha danneggiato la comunità dei fedeli immettendo in essa il dubbio e l’inquietudine infondata e l’angoscia. Chi accusa falsamente il chierico commette un delitto di falsa denuncia e lede gravemente all’altrui buona fama nel senso del can. 1390, §§ 2 e 3. In quel caso il chierico ingiustamente accusato ha diritto di chiedere la soddisfazione per la grave calunnia davanti al tribunale ecclesiastico e davanti alle autorità giudiziarie statali.

2. Guarire la piaga nella Chiesa e nella società

a. L’abuso sessuale dei minori e delle persone vulnerabili da parte dei chierici è un segno della crisi che occorre utilizzare per la via di guarigione e rinnovo, che deve contenere una dimensione teologica, giuridica, pastorale ed educativa.

– La dimensione teologica, specialmente riflessioni sulla creazione dell’uomo e della donna, sul peccato, sulla sessualità, sull’educazione, sull’autorità, sul servizio allo svelamento che presso chi commette il delitto si tratta sul mistero della libertà umana capace autonomamente scegliere tra il bene e il male, tra l’amore e l’odio, tra la donazione di sé o lo sfruttamento del prossimo.

– La dimensione giuridica richiede che nell’affrontare le denuncie per abuso sessuale a noi in primo posto sia la ricerca della verità. La verità è il fondamento della giustizia, e ad essa è possibile venire se si rispetta il diritto canonico procedurale. Rispetto del diritto procedurale aiuta nell’evitare inutili distorsioni pastorali del diritto canonico. Si tratta della tentazione di diminuire, nel nome di una deviata concezione della comprensione e della misericordia, la richiesta osservazione della legge.

– La dimensione pastorale si riferisce alla diminuzione delle conseguenze del male che è accaduto e alla prevenzione dei fenomeni indesiderati verso le vittime e le loro famiglie in primo luogo. Questa cura pastorale per le vittime e le loro famiglie include in sé verità, giustizia, comprensione e protezione.

– La dimensione educativa ci dice che questa crisi nella Chiesa e nella società può essere fermata se si inizia dall’educazione e dagli programmi educativi.

V. Misure preventive

L’intera Chiesa locale (La Conferenza Episcopale, Province ecclesiastiche, Arci/Diocesi, Vicari foranei e parrocchie) è obbligata a lavorare sulla sensibilizzazione di tutti i suoi membri in questa materia organizzando diversi programmi formativi con lo scopo di prevenzione e protezione dei bambini, minorenni e persone vulnerabili.

a. Affinché siano prevenuti i casi di abuso sessuale di minori e delle persone vulnerabili serve la vigilanza e l’impegno di tutti i membri della Chiesa e specialmente delle persone responsabili.

b. Le misure preventive iniziano con la formazione interdisciplinare e la scelta degli educatori, con il procedimento dell’ammissione dei candidati e con il progetto e il programma educativo di seminario minore e maggiore.

c. Le persone responsabili (Rettore e i suoi collaboratori) cerchino di ricevere un profilo sulla personalità del candidato che presenta la domanda di ammissione nel seminario al quanto più possibilmente specifico. Al contempo bisogna prendere in considerazione gli indicatori relativamente chiari nelle caratteristiche di personalità e nel comportamento del candidato per gli Ordini sacri, e in modo particolare bisogna prendere in considerazione il loro rapporto verso la sessualità come anche i problemi che da quel rapporto possono provenire. Si richieda anche un parere professionale dello psicologo. La consulenza psicologica può essere applicata soltanto e sempre col previo, esplicito, informato e libero assenso dal candidato (cfr. Congregazione per l’Educazione Cattolica, Orientamenti per l’utilizzo delle competenze psicologiche nell’ammissione e nella formazione dei candidati al sacerdozio, n. 5; e Congregazione per i Religiosi e gli Istituti Secolari, Istruzione sull’aggiornamento della formazione alla vita religiosa, n. 11, § 3). Quando appaiono gli indicatori che alludono alla possibile deviazione formata presso il candidato bisogna obbligatoriamente consultare gli esperti.

d. Il confronto serio con la questione sulla sessualità fa parte necessaria della formazione del candidato. Durante la formazione i candidati conoscano sé stessi e ciascuno di loro deve saper riconoscere la propria emozionalità, le caratteristiche personali e le possibili aggravanti caratteristiche personali per un efficace lavoro pastorale, e una guida competente e paziente aiuti loro nella ricerca delle adeguate soluzioni.

e. La frequentazione continua e regolare della formazione di tutta la vita di chierici può migliorare la qualità dell’esercizio d’attività pastorale e pedagogica, talvolta anche con la partecipazione degli esperti esterni. Momenti di crisi personale (nel significato originario della parola) sono parte integrante dell’esistenza umana e bisogna sfruttarli per l’edificazione personale. Il valore fondamentale della vita nella Chiesa consiste nel resistere e nel non-rassegnarsi davanti a tali situazioni, ma di offrire il necessario aiuto a vicenda. Talvolta è indispensabilmente necessario anche l’aiuto da parte dell’esperto esterno.

f. La guida spirituale fa parte integrante della formazione iniziale e di quella permanente del chierico. Quanto nella fase iniziale di qualche nuovo ufficio o compito, tanto anche nella manifestazione di crisi personale siano presenti:

– l’assistenza di una guida più espressa da parte dell’esperto secondo la raccomandazione dell’Ordinario;

– la possibilità di una sorveglianza supplementare in accordo con l’Ordinario.

g. Per ogni incardinazione, escardinazione, premesso di passaggio in un’altra Chiesa particolare oppure trasferimento del religioso (chierico o fratello, religiosa, oppure membro di qualche istituzione religiosa di diritto pontificio) in altro Paese o Chiesa particolare (cfr. can. 271 e 682), il chierico e/o religioso deve presentare Le lettere testimoniali sull’idoneità per l’esercizio del servizio sacerdotale che rilascia l’Ordinario. La Lettera deve affermare che il chierico gode di buona fama nel luogo in cui attualmente esercita il suo ufficio, che mai non è stato sospeso, che mai non si è comportato in modo inadeguato verso bambini, giovani e persone con difficoltà psichiche, e che mai non è stato accusato per una tale cosa, e che non ha problemi irrisolti con qualche tipo di dipendenza.

Conclusione

Queste linee guida aggiornate vogliono indicare che la responsabilità per la soluzione dei delitti di abuso sessuale nei confronti di minori da parte di chierici, in primo luogo, compete all’Ordinario del luogo, e poi anche a tutti i membri della comunità credente e della società. L’oggettiva ricerca della verità e della giustizia è una risposta migliore che possiamo offrire. La Chiesa vuole stare sul lato non soltanto delle vittime degli abusi sessuali da parte di chierici, ma anche sul lato di molte altre vittime di qualsiasi tipo di violenza, abuso e sfruttamento.

Al fine di perseguire quello scopo, dopo che queste Linee guida saranno approvate da parte della Santa Sede, le Chiese locali lavoreranno sulla stesura del codice di condotta dei chierici, religiosi, religiose e tutti i dipendenti nella Chiesa e nelle istituzioni ecclesiastiche, nel lavoro con bambini, minorenni e persone vulnerabili.

Il testo delle Linee guida è stato approvato alla Sessione Plenaria della CEICM, tenutasi via video link il 2 dicembre 2020.

Mons. Ladislav Nemet SVD
Vescovo di Zrenjanin
Presidente della CEICM