Karácsonyi üzenet 2016
Isten hatalmas dolgokat tud tenni
Hagyományossá vált, hogy a Nagybecskereki Egyházmegye minden évben tematikus pasztorális tervet készít. Ez azt jelenti, hogy a hittanosok számára egy adott témakörben programokat szervezünk. Emellett minden korosztály számára vannak nyomtatványok, megfelelő gondolatok, amelyek segítenek elmélyíteni az adott témát.
2016 advent első vasárnapjától a Nagybecskereki Egyházmegye Mária évet ünnepel. Hogy miért pont Mária évet? Mert ez az év lezárja az elmúlt öt év programjait. Ezért választottuk Máriát erre az egyházi évre, amelyben az ő életét szemléljük, az ő közbenjárását kérjük, az ő példáját akarjuk követni.
Csodálatos, amikor az adventi időben erre a fiatal galileai lányra, nőre, anyára, házastársra, özvegyre gondolunk. Mert Mária életében megélte mindezeket a szakaszokat: fiatal lányként látogatta meg Gábriel főangyal és feltette neki az emberiség és az egész világ számára talán a legfontosabb kérdést: vállalod-e, hogy a mindenható láthatatlan Istennek emberi testet adjál? Mária pedig kérdéssel válaszolt: Hogyan történhet ez meg, hisz férfit nem ismerek? Isten előtt semmi sem lehetetlen, volt az angyal válasza. Mária pedig hitt az angyal szavainak. Sokszor mi is úgy gondoljuk, hogy valami lehetetlen az életünkben: de hinni kell, és Isten hatalmas dolgokat tud tenni. Mert a hitben ez a mérvadó: Istenre hagyatkozom akkor is, ha nem értem, miről is van szó. Ez a mindent átfogó hit volt jellemző Máriára, mint fiatal lányra, anyára, házastársra, majd özvegyre.
Mária igenje tette őt az emberiség legnagyobb személyévé: hisz ő adott életet Jézusnak.
Mária adventje kilenc hónapig tartott: kilenc hónapig vitte szíve alatt az isteni Igét, a kis Jézust. Mi az adventot négy hétig tartjuk. De ebben a négy hétben törekedjünk arra, hogy az Isten Igéje, a Szentírás, a szentmise, a szentségek gyakorlása, az irgalmasság tettei napi életünk részéve váljanak. Bízom benne, hogy a felsoroltak híveink körében legalább részben megvalósultak.
Mária csendben élte át áldott állapotát. A Szentírásból csak arról tudunk, hogy elment rokonához, Erzsébethez. És már ekkor ott volt szíve alatt a kis Jézus. Erzsébet is áldott állapotban volt: Keresztelő Jánost hordozta, akit pár hónappal korábban fogant. Mária látogatását Erzsébetnél hatalmas öröm kísérte: a kis János „ugrándozott” Erzsébet szíve alatt, Mária pedig elmondta az egész Szentírás talán legszebb dicshimnuszát: Magnificat, magasztalja lelkem az Urat, mert ránézett irgalmasan alázatos szolgálóleányára.
Remélem, hogy adventben felkészültünk arra, hogy karácsonykor mi is az öröm forrása lehessünk mindenki számára, akivel találkozunk.
Kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek és boldog új esztendőt.
Dr. Német László SVD
nagybecskereki megyéspüspök