Isten éltesse Roos Márton ny. temesvári püspököt!
Pappá szentelésének 50 éves jubileumán hálaadó szentmisét mutatott be Roos Márton ny. temesvári püspök július 3-án a püspökség kápolnájában. Az ünnepi szentmisén a nyugalmazott főpásztorral együtt misézett Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, Dirschl Johann általános helynök, Nikola Lauš püspöki irodaigazgató, Bakó László püspöki titkár, Márton Gábor Benedek Temesvár I – belvárosi kisegítő lelkész, valamint a Nagyváradi Egyházmegyét képviselő Böcskei László megyéspüspök és Fodor József általános helynök.
A Szent István király által 1030-ban alapított utolsó egyházmegye, a Csanádi Egyházmegye, amely a trianoni békediktátumot követően három részre szakadt, a testvéri összetartozás azonban a határokon (is) átível. Így az ősi Csanádi Püspökség területéről a Szeged-Csanádi Egyházmegyét Gyulay Endre ny. püspök és Kondé Lajos püspöki helynök, míg a Nagybecskereki Egyházmegyét Német László SVD megyéspüspök, valamint Sándor Zoltán állandó diakónus képviselték. Egyházmegyénk főpásztorát, aki a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke elkísérte a szervezet főtitkára, Pastyik Róbert atya is, aki a közelmúltig a Nagybecskereki Egyházmegye általános helynöke volt. Egyházmegyénk hívei főpásztorunk betegsége idején Márton püspök személyében 2020. március 6-a és augusztus 25-e között apostoli kormányzójukat is tisztelhették.
Dr. h.c. Carl Joseph Leiprecht püspök a Rottenburg-Stuttgart-i Egyházmegye számára 1971. július 3-án szentelte pappá a temeskenézi születésű Roos Mártont, aki németországi papi szolgálata alatt is szorosan kötődött a szülőföldjéhez. Az 1989 decemberében bekövetkezett változásokat követően visszatért a Temesvári Egyházmegyébe, ahol 1990. július 20-án Kräuter Sebestyén temesvári megyéspüspök irodaigazgatóvá nevezte ki, majd 1999. augusztus 28-án püspökké szentelték. Főpásztori szolgálata alatt felszentelt 32 papot, 2 püspököt, valamint több kápolnát és templomot. Nevéhez főződik a a Szent György székesegyház külső felújítása(2004-ben és 2016-ban), a máriaradnai kegytemplom és rendház felújítása, továbbá a kolostormúzeum létrehozása. Nyugalomba vonulását megelőzően útjára indította a Szent György székesegyház jelenleg is zajló átfogó felújítási projektjét.
Folyamatosan kutatja az Ősi Csanádi Egyházmegye múltját, nyugalmazott főpásztorként is ápolja a testvér egyházmegyékkel a kapcsolatokat. A Nagybecskereki Egyházmegyében is minden jelentősebb eseményt megtisztel jelenlétével, s kutatásai során, illetve pasztorális jellegű látogatásain Bánát szinte minden plébániáján járt már.
A nyugalmazott temesvári püspök több kötet szerzője. Közülük kiemelkedő a Temesvári Egyházmegye történelmét átfogóan és részletesen taglaló Erbe und Auftrag – Die alte Diözese Csanád című többkötetes munka (eddig 5 kötet jelent meg), a Maria-Radna – Ein Wallfahrtsort im Südosten Europas (Regensburg, I. k. – 1998, II. k. – 2004), Gerhard von Csanád (Temesvár, 2017), Providentia Augustorum (Temesvár, 2018).
A jubileum alkalmából Ferenc pápa levélben küldte üdvözletét és apostoli áldását az aranymisés Roos Márton ny. püspöknek, akinek a Nagybecskereki Egyházmegye hívei is szívből gratulálnak!
Fotók: a Temesvári Egyházmegye honlapjáról