Felújított Ezredéves Emlékmű – Nagykikinda 2018
Nagykikindán a Szent Ferenc római katolikus templom kertjében, 2018. november 8-án, ünnepélyes keretek között Dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök megáldotta a millennium évében, 1896-ban állított emlékoszlopot. Az emlékoszlop az első világháború után ledöntésre került, majd százéves hányattatás után immár új helyén hirdeti „Hazánk dicső fennállásának emlékét”.
Koncz Tibor nagykikindai esperesplébános elevenítette fel a millennium évének eseményeit:
1896. 06. 04. du. 4-kor a központi népiskolában tartott hitközségi közgyűlésen elhangzott a javaslat Dr. Kikindai Győző közjegyző, tanácstag részéről: „Hazánk dicső fennállásának emlékére az iskolaudvarban emlékkereszt felállítását indítványozom. Az indítvány elfogadtatott.” (Idézet a jegyzőkönyvből)
Június 24.-én került sor az új iskolaépület megáldására, melyet nagyméltóságú Dessewffy Sándor csanádi megyéspüspök úr végzett. Az új iskolaépület zárkőletétele pedig november 8.-án délelőtt 9-kor történt meg. Dr. Kikindai Győző közjegyző úr felolvasta a zárkőbe elhelyezendő okiratot és az új iskolaépület és intézet történetét megörökítő írást. Az egyházi szertartást Dr. Ebner Alajos esperesplébános végezte.
A megjelentek kivonultak az udvarra és a millenniumi – kereszt helyett- oszlop emlékmű felavatására. A tanulóifjúság elénekelte a himnuszt és az alkalmi beszéd elhangzása után megtörtént az avatás. A Szózat eléneklésével befejeződött az ünnepély.
A millennium évében, amikor ezeréves múltunkat ünnepelte a nemzet nagy volt az öröm itt Nagykikindán is. Az új iskolaépület felépítése és átadása nagy eredménynek számított. Fénykorát élte az akkori róm. kat. hitközség. A századfordulóra 10 000-re növekedett a katolikusok létszáma és már a meglévő templom bővítését tervezték. Érthető tehát, hogy maradandó emléket akartak állítani. Minden emlékmű nagy érték, hiszen egy kor, egy nép, egy gondolkodásmód dokumentumaként vehető számba. Az emlékmű hivatása, hogy megmozgassa az ember szívét, összetartson és reményt adjon!
Kedves egybegyűltek, kedves gyermekek! Amikor rátaláltunk az enyészetnek induló emlékműre, az a nemes cél vezérelt bennünket, hogy továbbra is töltse be szerepét, hivatását ez a kő mely a miénk, őseinké és a jövő nemzedéké.
Egyházmegyei zsinatot kezdtünk és megbeszélve az evangelizációs és gyermek-ifjúsági munkadokumentumokat, átérezzük felelősségünket a hit továbbadásáért és nemzeti önazonosságunk megőrzéséért. Segítse ez a mai ünneplésünk, emlékezésünk azt a tényt, hogy „Jó nekünk itt”. Tegyünk meg mindent, hogy a kapott talentumokkal építsük jobbá és szebbé a világot, szülőföldünket ahol élünk, hogy holnap és holnapután is legyen „Jó nekünk itt”.
Koncz Tibor plébános végezetül köszönetet mondott az ünnepség résztvevőinek és szervezőinek. Első helyen Dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök úrnak, a megjelent paptestvéreknek, Lőrincz József világi elnöknek, Savanović Erzsébet szervezőnek, Pavle Markov nagykikindai polgármesternek és Talpai Sándornak, a nagykikindai polgármester segédjének, a műsorban szereplőknek és pedagógusaiknak, minden kedves vendégnek, és a nagykikindai plébánia hívőközösségének.
Továbbá megköszönte az emlékoszlop felállításában végzett munkáját Ifj. Barna Mátyásnak, ifjabb Barna Mátyásnak és Savanović Emilnek, valamint Sass Tamás okleveles közgazdász, kőfaragó cégtulajdonosnak a szakszerű felújítási munkálatok elvégzéséért.