Emmauszi úton a jövő Egyháza felé – XVI. Kárpát-medencei Háló-tábor

2017. július 30. és augusztus 6. között került sor a XVI. Kárpát-medencei Háló-tábor megrendezésére, ezúttal Erdélyben, Székelyföld szívében, Csíksomlyón. Ez a hely 1567 óta a katolikus vallású székelyek híres Mária-kegyhelye, búcsújáróhelye és szellemi életének több évszázados központja. A táborba a Kárpát-medence minden tájáról (Partium, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Magyarország és Délvidék) érkeztek résztvevők, sőt még Franciaországból és Angliából is. Mintegy háromszázhúszan gyűltünk össze, hogy egy hét erejéig a jövő Egyházával foglalkozzunk, melyet csak úgy tudunk építeni, hogy gyökereinket keressük, és újra felfedezzük azokat.

Odautazás napja – 0. nap

Délvidékről ötvenkilencen keltünk útra július 30-án, vasárnap, hajnali 4 órakor. Muzslyáról indult az autóbusz, majd Törökbecsén, Moholon, Adán, Zentán, Csókán, Nagykikindán és Torontáloroszin állt meg és vett fel résztvevőket. Zentán oromiak, Torontáloroszin pedig töröktopolyaiak csatlakoztak a csapathoz. Amikor már mindenki az autóbuszon volt, Halmai Tibor, a délvidéki Háló régióvezetője üdvözölte a résztvevőket, majd Vreckó Ferenc és Halmai János atyák vezetésével elmondtuk közösen a rózsafüzért, egyúttal Isten áldását kérve utunkra és tábori ottlétünkre.

11 óra körül keltünk át a román határon Szerbcsernyénél/Zsombolyánál, és a formaságok lebonyolítása után már rögtön a táj szépségeiben gyönyörködhettünk. Személy szerint én 25 éve jártam először és egyetlen alkalommal Romániában, és meglepett, hogy azóta mennyire látványosan változott, fejlődött az ország. Nyilván ez az Európai Unióhoz való csatlakozásnak is köszönhető. Szinte mindenfelé nagyon jól kiépített utakon haladtunk, s a valamikori Ceauşescu-i rendszer melléfogásaira talán csak a szürke, piciablakos és többemeletes betonóriások emlékeztettek egyes nagyvárosok közelében elhaladva. Ilyen volt Temesvár is.

Az Erdély szívébe vezető úton, a Maros bal partján láthattuk Kőműves Kelemen balladájának „magas Déva várát”, az egykor Erdély kapujaként is emlegetett, bevehetetlennek tartott erődítményt. A XIII. században épült vár számos birtokosai között voltak Hunyadi János és Bethlen Gábor is.

Habár az erdélyi szászok (német anyanyelvű kisebbség Romániában) száma lényegesen lecsökkent, többfelé megcsodálhattuk a szászos építkezést, a nagy magas kőkapuk és kőházak mind erről árulkodtak. Ez látható Brassóban is, amit nem is emlegetnek másként, mint a „szászok városa”.

Késő délután-estefelé egy kisebb géphiba miatt kényszerpihenőt kellett tartanunk, majd később is csak lassan, araszolva tudtunk haladni, úgyhogy helyi idő szerint éjfél után érkeztünk a táborba. Igyekeztünk a szálláshelyeinket mielőbb elfoglalni, ugyanis a másnap reggeli ébresztő a délvidéki csapat feladata volt. Egyesek a buszban a várakozás miatt annyira elcsüggedtek, hogy úgy gondolták, jó lesz, ha ébresztőre megérkezünk a táborba, de szerencsére ez már éjfél körül megtörtént. Az aznapra tervezett szentmise, igaz elmaradt, de hálásak voltunk, hogy szerencsésen megtettük a hosszú utat.

Bálint Tünde

Reményvesztettség
Július 31. hétfő, a tábor első napja

Fáradtan, hosszú, viszontagságos utazás után, de nagy lelkesedéssel, a hétfői nap első órájában érkezett a délvidéki közösség Csíksomlyóra, a Háló-tábor helyszínére. Az éjszaka közepén is egy egész csapat készséges szervező fogadott bennünket nagy örömmel és szeretettel. Néhány óra alvás és Micsik Béla barátunk magyar tekerővel való ébresztője után máris a tábornyitóra igyekeztünk. Minden tábori napot egy-egy régió képviselt. Miénk volt a hétfői nap ébresztője, a nap témájának, a reményvesztettségnek a megjelenítése, és az előadók ajándékának előkészítése az erdélyi tarisznyába. A hétfői nap előadását Bátor P. Botond atya, pálos szerzetes tartotta. Elmesélte közben egy személyes tapasztalatát a Jézusra hagyatkozásról, amelyet így zárt: Nem gondolom, hogy papnak való vagyok. De nem azért lettem pap, mert azt gondoltam papnak való vagyok, hanem azért mert Jézus erre hívott meg. És bár nem vagyok tökéletes, igyekszem a hivatásomat minden nap jobban végezni, hogy beteljesítsem azt, amit Krisztus rám bízott. Ezek a mondatok egész héten a fülembe csengtek, annyira megragadott az őszintesége, nyíltsága, bátorsága, ami az előadásából sugárzott. Ezek a mondatok visszhangoztak a fejemben szombatról vasárnap virradóra a csíkszeredai kórházban is, miközben ijedten, kimerülten, zaklatottan ültem a kislányom ágyánál és imádkoztam, hogy ne legyen semmi baja a gyógyszereimtől, amit egy óvatlan pillanatban bevett. Nem éreztem magam jó anyának. Nagyon nem.

Hajnal felé találtak meg a már említett gondolatok. És most Botond atya után szabadon: Nem gondolom, hogy jó anya vagyok. De nem azért választottam ezt a hivatást, mert azt gondoltam jó anya leszek, hanem azért mert Jézus erre hívott. Saját esendőségem tudatában igyekszem Jézussal együtt a férjem kezét fogva ebbe a hivatásba a tőlem telhető legtöbbet beleadni. Ezek a gondolatok mentettek meg a kétségbeeséstől azon az éjszakán, és nagyon hálás voltam Botond atyának.

Vasárnap reggelre pici lányunk jobban lett, és már a teljes családunk részt vett a reggeli, indulás előtti szentmisén. Itt szeretnék köszönetet mondani az imákért, a segítségért és azért a szeretetért, amely vasárnap reggel a kórházból visszatérve felénk sugárzott. Ennyi ölelést, bátorító szót, kedves mosolyt, és örömtől sugárzó arcot még soha nem tapasztaltam. Köszönöm! Most tapasztaltam meg igazán, hogy a Háló találkozás, kapcsolat és valóban igazi szeretetközösség.

Bollók Eperjesi Éva

Szenvedélyeink
Augusztus 1. kedd, a tábor második napja

A keddi napon Magyarország volt a házigazdája a tábornak. Ők ébresztettek bennünket karikás-ostorpattogtatással, és énekszóval. Az ifi-tini csoport délelőtti programját mozgolódós, figyelemfokozó játékkal indították az altáborunk vezetői. Ezzel ébresztették fel elméjüket a még mindig alvóknak, és hangoltak rá minket az érdekesnek ígérkező előadásra. Sebestyén Ottó atya tartott számunkra előadást Szenvedélyeink címmel. Felhívta figyelmünket, hogy fontos a szenvedély életünkben, hogy kellő elhatározottsággal rendelkezzünk azokhoz a feladatokhoz, amelyeket Isten ránk bízott, és velünk szeretne elvégeztetni földi létünkben. De nem szabad „átesni a ló túloldalára”, hogy függjünk egy földbéli céltól vagy dologtól. A hét főbűnön keresztül ismertette a ránk leselkedő függőségeket.

Szentmisét is ünnepeltünk, amelyet Beer Miklós püspök mutatott be. A délutáni programban, szervezőink közösségkovácsoló játékokkal várták a csoportokat. Majd Bátor Botond atya tartott számunkra előadást. Az atya élettapasztalataival, környezetéből származó meglátásaival színezett előadást tartott nekünk a reményvesztett állapotok megoldásáról, amely lelkesítően hatott rám. Gondolkodásmódunk megváltoztatásával és nehézségeink Isten elé helyezésével túl tudjuk tenni magunkat a reményvesztettség érezésén. Vacsora után, népies dallamokkal édesgetett magához a Codex együttes, humoros énekekkel vidámított minket. A napot pedig egy remek, fiatalos táncházzal zártuk. Első Háló-táboromból rengeteg pozitív élménnyel, gondolattal tértem haza, számos barátsággal és ismeretséggel is gazdagodtam.

Bollók Bernadett

Elindulás az úton
Augusztus 2. szerda, a tábor harmadik napja

A szerdai napra a következő téma jutott: Elindulás az úton. A fiatalok számára erről a témáról Orosz István atya tartott előadást. Miután a fiatalok álmosan, fáradtan összegyűltek a csűrben, István atya kiosztotta a feladatot: mindegyik csoportnak írnia kellett egy-két témát az élet három legnagyobb fordulópontjáról, ezután viszont kiválasztotta a legjobban érdekelt kérdésköröket, és a továbbiakban róluk mesélt.

Az első fordulópontot leginkább a születéssel lehet összekötni, itt leginkább a meg nem született, vagy beteg gyermekek, illetve az abortusz témája foglalkoztatta a fiatalokat.

A második mérföldkő életünkben az elköteleződés (iskola, foglalkozás, vallás, párkapcsolat terén), és itt vetődött fel a kérdés, hogy honnan is tudjuk mi, hogy jól választottunk? Ez a témakör volt számomra a legérdekesebb, mivel én is életemnek ebben a szakaszában vagyok, döntenem kell sok mindenben, ami majd nagy kihatással lehet az elkövetkezendő évekre.

Az utolsó témakör a halálról, a halállal való megbékélésről, vagy pedig a tőle való félelemről szólt. Ezután kiscsoportokba verődtünk, megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett az előadásból. Nekem nagyon tetszett, hogy az atya közvetlen volt a fiatalokkal, illetve olyan témákról mesélt, amelyeket mi találtunk ki, és ezzel még jobban felkeltette az érdeklődésünket.

Ezután a fiatalok részére volt egy program, amelyben párokba kellett verődnünk, majd mindegyik pár kapott egy idézetet, amely az emmauszi tanítványokról szólt, és ebédig erről a témakörről beszélgethettek. Ebéd után szabadidős foglalkozások voltak, illetve sportvetélkedők. Mindegyik csapatnak meg volt a saját szurkolócsapata, ők abban ,,versenyeztek”, ki fog hangosabban szurkolni a csapatának.

Délután hangszerbemutatót tartott Micsik Béla, amelyen bemutatta a pásztorfurulyát, dorombot, körtemuzsikát, citerát, tekerőt… A citera bemutatásánál én is felléptem két-három dallammal. A napot karaoke-partival zártuk, amelyen fiatalok és öregek egyaránt részt vettek.

Lackó Márta

Kérdező és válaszoló Egyház
Augusztus 3. csütörtök, a tábor negyedik napja

Számomra a csütörtöki nap meglehetősen korán kezdődött. A sokadik próbálkozás után végre sikerült felkelnem negyed hétkor, és csatlakozni a reggeli (szerintem inkább hajnali) futók csoportjához.

Meglepően sokan voltunk, bár mindenki arcán látszódott az előző esti mulatozások nyoma. A bemelegítés után elindultunk fel hegyre, és be kell, hogy valljam, szégyelltem magam, amiért tizenhét éves létemre előbb kimerültem, mint a szenior csoport tagjai. A végeredmény viszont megérte az összes fáradozást. Nagyjából hét óra lehetett, amikor felértünk a Nyeregbe, ahol éppen látni lehetett néhány ébredező táborlakót. Amikor visszaértünk, hallottuk, ahogy a partiumi csapat hangosan énekelve ébreszti a többieket.

Persze egy táborban nincs két ugyanolyan nap, a csütörtöki mégis sok dologban más volt, mint a többi. A reggeli után a felnőtt altáborral egy közös előadáson vettünk részt. Az előadó hölgy, Bereczki Szilvia hihetetlenül nagy erővel és motivációval beszélt. Rengeteg személyes tapasztalatot osztott meg velünk, melyekből igazán átérezhettük mondanivalójának súlyát és komolyságát. Bár a nap témája a kérdező és válaszoló Egyház volt, az előadó sokszor elrugaszkodott ettől, és mindennapi, igazán lényeges dolgokról beszélt. Úgy gondolom, ennek csak örülhetünk, hiszen az ő története és világnézete csak bátoríthat mindannyiunkat. Sokszor hangsúlyozta, hogy rengeteg olyan pillanat volt az életében, amikor csak Isten tudta, mi történik vele, és végül mindig kiderült, mi miért történt. Az ő történetébe beavatva mind átérezhettük kicsit ennek a súlyát.

Az előadást követően a kiscsoportokban megvitattunk a felmerült érzéseinket, gondolatainkat. Itt szembesültem először vele, hogy mennyire fontos az ifik és a felnőttek számára külön előadást biztosítani. Többen is szóvá tették, hogy talán ez az előadás túl komoly volt a számukra, amit talán meg is lehet érteni. Bár az előadásról való véleményünket elég gyorsan megosztottuk egymással, ezután pedig igazán mély beszélgetésbe tudtunk elegyedni, ami szerintem igazán lényeges, talán egyik legfontosabb része a Háló-tábornak.

A kiscsoportos beszélgetést mise, ebéd majd pedig szabad foglalkozások követték. Az én délutánjaimat leginkább a sportolás töltötte ki, hiszen Huba vezér röplabda csapatát erősítettem. Ezek a játékok igazán összehozták nem csak a játékosokat, de a szurkolókat is. Csodálatos érzés volt úgy játszani, hogy az ellenfél sem ellenség, hanem őszinte barát, és ha veszítünk, akkor is nyerünk.

A szervezők gondoskodtak róla, hogy minél színesebb legyen a programunk, így estefelé a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásán vettünk részt. Nagyon ritka, hogy ugyanolyan jól tudja magát érezni egy 6 és egy 60 éves. Bár mindenki látta már a Lúdas Matyit, hiszem, hogy ilyen szórakoztató előadásban még senkinek sem volt része.

Ezt követően szabadon nézhettük meg Csíkszereda gyönyörű városát, este pedig salsa oktatáson vehettünk részt. Mindkét program nagyon összekovácsolta a táborozókat, és bár eleinte mindenki félve táncolt, az este végére felszabadult és örömteli embereket lehetett látni, akik bár fáradtak, élvezik egymás társaságát.
Ez a Háló-tábor is úgy zárult, mint a többi, talán kicsit jobban. Bár testünk kimerült, merem állítani, hogy az összes résztvevő lelke maximálisan kipihent és készen áll az újabb megpróbáltatásokra és célok megvalósítására, amelyek az elkövetkezendő egy évben fognak utunkba kerülni.

Burány Ildikó

Augusztus 3, csütörtök – felnőtt altábor – baba, mama, papa altábor

A nap témája a kérdező és válaszoló Egyház volt. A délelőtt folyamán a felnőtt altábor számára Bereczki Szilvia, a Segítő Nővérek Kongregációjának tagja tartott előadást. Mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a jövő Egyháza olyan lesz, amilyenek mi leszünk. Épp azért az elsődleges feladatunk az, hogy magunkba tekintsünk és gondolkodjunk el azon, hogy mi milyennek szeretnénk látni az Egyházat, továbbá, hogy mi mit tehetünk érte. Tudunk-e Megváltónk munkatársai lenni? Bereczki Szilvia „lelkigyakorlatos álmai” szerint az Egyház Istentől megérintett emberek közössége, akik személyes kapcsolatban vannak Istennel, akik „engedik, hogy Isten ölbe vegye őket”. A jövő egyháza vendégfogadó, otthonteremtő mások számára is. Elsősorban irgalmasságra tanít önmagunkkal és másokkal szemben is. Nem ítélkezik, sokkal inkább az isteni szeretet ereje sürgeti, ezért olyan, mint egy türelmes anya. Tagjait sebzettségük tapasztalata segíti abban, hogy minél teljesebb módon ráhagyatkozzanak a szerető Istenre. A személyes Szeretettel való találkozás pedig elköteleződésre és arra a nyitottságra hív, hogy ne csupán saját elképzeléseink mozgassanak bennünket, hanem Isten tervét keressük életünkben. Boldogságunk alapja: hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk.

Délután Kuzmányi István, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztője és az Új Ember Szerkesztőség és Kiadóhivatal vezetője volt a vendégünk, aki Ferenc pápa lelkiségéről beszélt. Számos példát említett Ferenc pápa tetteiből, megnyilatkozásaiból, amely által hiteles képet kaphattunk arról, hogy a Szentatyának milyen víziója van az Egyházról. A teljesség igénye nélkül csak néhány jellemző vonást, magatartást említenék: Egyházi vezetőnknek, ha csak a tetteit nézzük, láthatjuk, hogy ő a „gesztusok pápája”, aki bátran odalép a másik emberhez, megérinti, nem törődve sokszor testőrei intelmeivel sem. Olyan, mintha a „a világ plébánosa lenne”: azaz érthető és elérhető minden ember számára. Az irgalmas Isten képét tükrözi a világnak, aki mindig lehajol az emberhez, sohasem lép át rajta, nyomorúságában együtt szenved vele. Ferenc pápa víziójában tehát az Egyház olyan közösség, amely kilép önmagából. Tagjainak pedig többek között azt a feladatot adja, hogy fertőzzék meg a másik embert személyes jócselekedeteikkel.

A csütörtöki nap végén este hét órától a csíkszeredai Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadását tekinthettük meg. A kiváló néptáncosok Lúdas Matyi történetét vitték színre egyedi koreográfiában. Kicsi és nagy egyaránt lenyűgözve nézte a színvonalas táncos produkciót.

Halmai Sebők Zsuzsa

Szóbeli bántalmazások
Augusztus 4, péntek, a tábor ötödik napja

A pénteki előadás témája eredetileg a szóbeli bántalmazások címmel volt feltüntetve a programban, de az előadó, Borota Gábor úgy döntött, hogy egy olyan témát választ, ami jobban foglalkoztatja az embereket még pedig, hogy mi is az a boldogság, hol keressük életünkben?

Nekem külön élmény volt részt venni a táborban, meg az előadásokon is. Ez a téma engem is nagyon foglalkoztatott, és rengeteg kérdésre választ kaptam, még felejthetetlenebbé tette ezt az előadást az, hogy az előadó a saját életéből mesélt történeteket, ami még hitelesebbé tette az egészet.

Délután pedig keresztút volt a csíksomlyói kálvárián. Nagyon jól meg volt szervezve az út fölfele, és minden állomáson volt elég időnk elmélyülni, elmélkedni, s így még jobban megerősíteni hitünket. Gyönyörű misén vehettünk részt fenn a hegyen, a Salvator-kápolnánál, amivel megkoronáztuk az egész napot. A mise után megindultunk lefelé, mindenki a saját gondolataiban elmélyülve, és nyugalommal, békével eltöltve tértünk nyugovóra.

Détári Apollonia

Misszió kihívásai napjainkban
Augusztus 5, szombat, a tábor hatodik napja

A pénteki keresztút a csíksomlyói kálvárián valamennyi táborlakót kemény próbára tett, amelyhez hozzájárult a délutáni rekkenő hőség is. A szombat reggeli ébresztőt a kárpátaljai csoport készítette. A tábor utolsó témája Misszió kihívásai napjainkban volt. Rezső atya, az előadó, motorkerékpáron érkezett. Miután az út szélén leállította paripáját, a csomagtartóból röpke pillanat alatt elővette, majd magára öltötte fehér köntösét és néhány gyors lépéssel, elragadó, szívből jövő mosollyal az előadó sátorhoz ment. Amíg a sátor szélén állva arra várt, hogy előadásával a Kárpát-medence szinte minden zugából összejött hálósokhoz szóljon, a lenge szellő hófehér köntösével játszadozott, melyen átsütött a nap. Az ifjú László Rezső pálos novícius szerzetest 2004-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. A pálos rend újonca 2015-ben lett, azóta a hargitafürdői pálos kolostorban szolgál. Előadásában a misszió kihívásait fejtegette napjainkban. A misszióban mindannyiunknak helye, küldetése van – domborította ki. – Ha misszióban akarunk szolgálni, akkor várjuk meg, hogy a Jóisten megmutassa mi a feladatunk. A misszió kihívás számunkra? Ha úgy érezzük, hogy igen, akkor menjünk és végezzük, mint ahogyan az emmauszi tanítványok tették, azonnal! Az előadás után következett a kiscsoportos beszélgetés. Görgicze Emőke csoportvezetőm egy kis képpel búcsúzott tőlünk. A kedves kis ajándék egymásra rakott szívecskéket ábrázol, melyek ezt üzenik: Az Isten által neked készített jövő több boldogságot tartogat, mint amennyire a múltadból emlékszel. Az ebéd előtti óra alatt ki-ki kifejthette véleményét, megoszthatta tapasztalatait a táborban eltöltött egy hétről a régiós találkozók kereteiben. Délután szabadidős foglalkozások következtek, és egy igen sokszínű beszélgetés a menekültekről Bács Béla János vezetetésével, Fodor Zsuzsa fotóival, melyeket a menekülttáborokban készített.

A záró szentmisét Rezső atya mutatta be Sebestyén Ottó, Vreckó Ferenc és Halmai János paptestvéreivel a sátorban. Az atya beszédében az utolsó vacsora előtti lábmosás példáját elevenítette föl, elmesélve szeminarista élményét is, amikor egy püspök úr a kispapoknak is lábat mosott e szavakkal kísérve: szeressétek egymást, mert ha ez az egy nincs meg, a többi felesleges. E szavakat Jézus újra megismételné, ha köztünk lenne. Vigyük magunkat és váltsuk tettekké! – záró gondolattal fejezte be, mely megindító motiváció, és útravaló: Szeressük egymást, mint ahogyan a Mesterünk példát mutatott nekünk! A szentmise záró gondolata lángra keltette a hálósok szívét, majd következett az ünnepélyes táborzárás. A sportban elért eredmények kihirdetése, a szervezők köszönete tűzzel és könnyel öntötte el az arcokat. Felemelő érzés volt egy héten át ennyi kedves hálós barát között lenni Erdélyben, a csíksomlyói Szűzanya oltalma alatt!

A vacsora a közeledő időváltozás és búcsú fellegei alatt zajlott le, ám mosolyt keltett a konyhán működő gasztroangyalok főztje. Hagyományos puliszkát készítettek, melyet ízkavalkáddá varázsolt egy kis lila hagyma, tejszín és ropogós szalonna.

Az est ismét a sátorban lett színesebb, ahol a száztagú Gyergyószentmiklósi fúvószenekar tagjai léptek fel Mayer Róbert karnagy vezénylésével, miközben erdélyi vendéglátóink népviseletbe öltözve cukormázas kürtőskaláccsal és gyógynövényes üdítővel kényeztettek. Tófalvi Misi mesemondásának erdélyi népdalok adtak szárnyakat, és a csillagok ragyogása erőt, hogy újra, és újra megéljük az összmagyarság hagyományainak erejét. A záró- és a nosztalgia buliban sok táborlakó táncra perdült, elfeledve valamennyi testi és lelki fájdalmát. Volt, aki csíki sörrel hűsölt az éjszakában, de olyan is, aki szobájából egy csodálatos képet igyekezett megörökíteni a kegytemplomról, amíg a hold tornyai fölött evezett. Erdélynek külön varázsa van, melyen a csíksomlyói Szűzanya arca tündököl.

István Márta

Hazautazás napja – 7. nap

Vasárnap már a reggeli órákban „bebiztosítottuk magunknak” a szentmisét, és az Úr áldásával, gyönyörű élményekkel feltöltekezve, szellemi és testi útravalóval bőségesen ellátva, Isten segítségével útnak indultunk.

Útitársunk, Micsik Béla a visszafelé vezető úton is vállalta az idegenvezetést az autóbuszon, és most is érdekes információkkal látott el bennünket. Mindazt, amit az odafelé vezető úton az estéli sötétség miatt nem láthattunk, most bepótoltuk.

Hargita megyében keresztülhaladtunk Tusnádfürdőn, Románia legkisebb városán, amely országos hírű gyógyfürdő és üdülőhely, igazi kis turistaparadicsom. Később megcsodálhattuk az Erdélyi Kárpátok egyik tagját, a hófödte Bucsecs-hegységet, amely Brassótól délre helyezkedik el. Magasságánál fogva (2505 m) Románia Kopaonikjának is nevezhető.

A szépséges Fogarasi-havasok nevét fogazatra hasonlító alakjáról kapta, és a Dél-Kárpátok egyik legnagyobb tömegű kristályos hegysége. Északon a Fogarasi-medencével határos, amelyen keresztül csordogál az Olt folyó.

És ezzel csak egy részét írtam le azoknak a természeti szépségeknek, amelyeket az úton, az autóbuszból megcsodálhattunk. Délután-estefelé már mindannyian elfáradva az utazástól abban reménykedtünk, hogy még sötétedés előtt átléphetjük a határt. Közben a fejünk fölött tornyosuló felhőkből eső, sőt vihar kerekedett, ami a szerbiai határátkelőhelyen hosszabb várakozást eredményezett. Áramkiesés miatt az elektronikus feldolgozás is szünetelt, s ez minket is megvárakoztatott. Majd fordított sorrendben, mint ahogyan odautazáskor a buszra felszálltunk, lassan-lassan mindannyian elhagytuk az autóbuszt, és a Jóistennek hálát adva egy gyönyörű, tartalmas hét után visszatérhettünk otthonainkba.

Bálint Tünde