Elsőáldozás Beodrán

2018. május 6-án a beodrai Mária Magdolna templomban négy hittanosunk (Cucić Dejan, Pajor Klaudia, Rác Ervina és Rigó Edina) járult először szentáldozáshoz.

A Jézussal való első találkozást megelőzte egy három évig tartó felkészülési idő, amely alatt elsajátították az Eucharisztia szentségének mibenlétét. Megtanultak imádkozni, rendszeresen szentmisére és hittanra járni, „megismerkedtek” Jézussal és tanításaival, és a bűnbocsánat szentségét is megkapták, melyet ft Bővíz László atya szolgáltatott ki nekik.

Az elsőáldozási szentmisében fogadalmat is tettek, majd László atya megáldoztatta őket. A szertartás végén az ünnepeltek köszönetet mondtak szüleiknek, plébánosuknak, hitoktatóiknak, majd a második osztályos Ördög Valentína a kishittanosok nevében köszöntötte az elsőáldozókat. A szentmisét a tordai fiatalok éneke tette még ünnepélyesebbé, amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik.

Az ünnepség a plébánián zárult közös tortázással.