Caritas-önkéntesek találkozója
A Szerb Nemzeti Caritas szervezésében június 10-én, Belgrádban tartották a szerbiai Caritas-önkéntesek és munkatársak találkozóját mintegy százötven résztvevővel.
A Nagybecskereki Egyházmegyénből tizennyolcan vettek részt az összejövetelen mons. Fiser János általános helynök és Halmai Tibor, a Nagybecskereki Püspökségi Caritas igazgatója vezetésével.
Az idén egy olyan részét mutattuk be munkánknak, amely töretlen népszerűségnek örvend immár tizenkét éve és csak önkéntesek végzik a Nagybecskereki Püspökségi Caritas központjában. Csipak Erzsébet szociális munkás a kezdetektől vezeti a különleges nevelési igényű gyermekek foglalkozásait, időnként Kovács Irén tanítónő is bekapcsolódik ebbe a tevékenységbe. Ők ketten mutatták be önként vállalt szeretetszolgálatukat, amely nagyon jó visszhangra talált a jelenlévőknél. Érdekes színfoltja volt az összejövetelnek, mert ilyen jellegű aktivitásról senki sem számolt be az összejövetelen
– hangsúlyozta az igazgató úr, aki kiemelte, hogy munkájukat Dr. Német László SVD püspök is maximálisan támogatja.