Búcsú Töröktopolyán
Mária útján járni, Mária útját járni…
Msgr. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatta be a Nagybecskereki Egyházmegye Mária-kegyhelyén, Töröktopolyán az ünnepi szentmisét Nagyboldogasszony-napjának előestéjén.
Az ünnepi program hagyományosan szentmisével kezdődött, amelyet dr. Szöllősi Tibor temerini plébános mutatott be augusztus 14-én délben. A nyitó szentmise után a zarándokcsoportok a templom mögötti szabadtéri stációknál járták végig a keresztutat. Mr. Balcsák Szilárd, a szabadkai Kisboldogasszony-templom plébánosa vezette a bűnbánati liturgiát, amelynek hatására sokan elvégezték szentgyónásukat.
A szentségimádást Mellár József helybeli plébános és msgr. Gyuris László általános helynök vezették, majd a jelenlévők dr. Sóti János SJ atyával együtt elvégezték a cönákulumot.
A horvát nyelvű szentmisét msgr. Gyuris László atya mutatta be, amelyet vecsernye követett Varga János kántor vezetésével. A nap folyamán aktív részt vállalt a zenei szolgálatban Micsik Béla törökbecsei kántor és Ördög Szilvia töröktopolyai kántornő is.
A nap fénypontja a 19 órakor kezdődő ünnepi szentmise volt, amelyet msgr. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatott be a jelenlévő lelkipásztorokkal együtt. A főpásztor beszélt Nagyboldogasszony ünnepének jelentőségéről, több szempontból is párhuzamot vonva a Nagyváradi és a Nagybecskereki Egyházmegyék között. Példaképül állította a jelenlévők elé a Szűzanyát, buzdítva mindenkit az ő útjának követésére.
Az áldás utáni ünnepi gyertyás körmenetben a Mária-szobrot a zentai Boros testvérek, Dianna és Annamária, valamint a kisoroszi Laczkó Márta és a nagykikindai Détári Apollónia vitték.
Fotó: Micsik Béla