Búcsú Deonicán
A muzslyai rétben, a Tiszára vezető út két oldalán terül el a Deonicának nevezett rész, ahol egykor élénk tanyavilág volt, de ma már csak a megőrzött kereszt jelzi, hogy ott valamikor település, iskola is volt.
A deonicai keresztnél minden év szeptemberében, egy héttel a muzslyai búcsú előtt, ünnepi szentmisét tartanak a tanya népének emlékére. Az 1937-ben emelt keresztet a helyi közösség támogatásával 1990-ben felújították és az évben szeptember 2-án fel is szentelték.
Az idén szeptember 6-án tartották a búcsút Deonicán, Jelen Janez SDB atya mutatta be a szentmisét a körülményekhez viszonyítva szép számban megjelent hívőknek. A mise után az ünneplő kis közösséget megvendégelte saját tanyáján a Báló család.