Bezárták a szent kaput a székesegyházban
Amikor úgy érezzük, hogy gyöngék vagyunk, akkor is érezzük Isten irgalmát
– mondta Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök az Irgalmasság rendkívüli szentévének záró szentmiséjén november 20-án.
A székesegyházban az egyházmegye lelkipásztorai és hívei részvételével nyitotta meg egy évvel ezelőtt, 2015. december 13-án a főpásztor a szent kaput, így biztosítva lehetőséget a teljes búcsú elnyerésére. Az elmúlt egy évben a szent kapu (amely a székesegyház városházával szemben lévő oldalajtaja) minden nap nyitva volt a szentmisék idején. Ugyancsak az Irgalmasság évében hetente három alkalommal délelőttönként is nyitva állt, így többen is betértek ebben az időszakban is egy-egy imára az Isten házába. Msgr. Gyuris László székesegyházi plébános és Masa Tamás atya folyamatosan gyóntattak ebben az időszakban, s maga a püspök atya is gyóntatott vasárnaponként és ünnepekkor az Irgalmasság kápolnája előtt, amikor itthon tartózkodott. Ily módon sokan éltek is a teljes búcsú elnyerésének lehetőségével önmaguk és elhunyt szeretteik számára.
Az Irgalmasság évét bezáró ünnepi szentmisén zsúfolásig telt a székesegyház az egyházmegye zarándokaival. A soknyelvű és soknemzetiségű Bánát hívei kétnyelvű szentmisén vettek részt, amelyet a püspök atya mutatott be az egyházmegye papjaival együtt. A zenei szolgálatot négy kórus látta el: a székesegyház kórusa és a Nepomuki gyermekkórus Kornélia nővér vezényletével, az Emmanuel kamarakórus Konrád Emma irányításával, míg a muzslyai Don Bosco ifjúsági kórus Mezei Szimóna vezetésével énekelt. A szentmise olvasmányait és a hívek könyörgését a muzslyai fiúkollégium és a nagybecskereki leánykollégium növendékei tolmácsolták magyar és horvát nyelven.
A szentmise végén a püspök atya ünnepélyesen bezárta a szent kaput, majd agapéra invitálta a megjelenteket.