Adalbert von Neipperg apát emlékkiállításának bezárása

Bezárták a Nagybecskereki Egyházmegyében vértanúhalált halt német bencés szerzetes, Adalbert von Neipperg apát emlékkiállítást szeptember 27-én, Nagybecskereken. Az ünnepi szentmisét Dr. Német László SVD püspök mutatta be msgr. Gyuris László székesegyházi plébánossal és Franziskus Heeremann OSB apáttal együtt.

neipperg1

Adalbert von Neipperg bencés apát bánáti kötődése életének utolsó szakaszához kapcsolható, elsősorban Versec városához, ahol 2014. szeptember 14-én nyitották meg emlékkiállítását a Szent Gellért-templomban. A tárlatot 2015. március 8-ától a nagybecskereki székesegyházban tekinthették meg az érdeklődők.

A püspök atya homíliájában a kiállítás tárgyairól beszélt: a szerzetesi ruha jelképezi az apát hivatását, amelyhez haláláig hű maradt. Az imakönyv rámutat arra, hogy szerzetesi hivatását az imából kapta. A szentségtartó felhívja a figyelmet arra, hogy az oltáriszentség különös helyet foglalt el az apát életében, ebből merítette az erőt. A két kiskanál az átváltoztatáskor használt víz borba cseppentésére szolgált a II. vatikáni zsinat előtt. A viasztábla a gyöngeséget jelképezi, hiszen Adalbert apát vallotta, az alázat gyöngeségből fakad. A zsolozsmáskönyv a késsel az apát halálára és vértanúságára utal.

neipperg2

Folyamatban van az apát boldoggá avatásához szükséges iratok beszerzése, a főpásztor ennek kapcsán a híveket az apát boldoggá avatásáért való imára buzdította.

A kiállítást, amelynek egyik megálmodója, Maria Theresia von Fürstenberg, a jövőben Ausztriában tekinthetik meg az érdeklődők.