A teremtett világ védelmében a püspök atyával
Dr. Német László SVD püspök a nagybecskereki alsós hittanosokkal Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe előtti napon tizenegy facsemetét ültetett az eleméri templomkertben.
A Nagybecskereki Egyházmegyében hagyománya van a bérmálkozásra készülő fiatalok faültetési akciójának, akik mindig plébániájuk területén teszik ezt, ily módon is hozzájárulva környezetük védelméhez, zöldebbé, egészségesebbé tételéhez.
Ezúttal a nagybecskereki plébánia néhány alsós hittanosa – az elsős Atina, Emina és Máté; a harmadikos Dávid; valamint a negyedikes Anett és Ervin – tevékenykedett a teremtett világ védelmében a főpásztorral, akiknek három felnőtt – Elias Ohoiledwarin SVD atya, Lébhaft Mária és Lufi Denisz – segített. A tölgyfa csemetéket a muzslyai szalézi atyáktól kapták és a hittanosok lelkesen segítettek azok elültetésében. Tekintettel arra, hogy az egykor virágzó eleméri plébániaközösségből, amelyet Nagybecskerekről látnak el, szinte teljesen „elfogytak” a hívek, a faültetési akció üzenete a megmaradás, a közösség jövője érdekében való tevékenykedés is. A templomot az aradi vértanúként ismert Ittebői és Eleméri Kiss Ernő kegyúr költségén 1845-ben kezdték építeni és 1847. október 24-én Szent Ágoston tiszteletére szentelték. Az 1902-ben vásárolt orgona, valamint a templom teljes bútorzata a második világháború végén megsemmisült, a templomot meggyalázták. 1951-től, a legszükségesebb javítások és újraszentelés után, amit Jung Tamás akkori nagybecskereki esperesplébános végzett, kezdték ismét használni. Kiss Ernő aradi vértanú a templom kriptájában nyugszik. A templom minden évben egyszer, október 6-án megtelik, amikor összegyűlik Vajdaság magyarsága, egyházi, határon túli, politikai, társadalmi szervezetek képviseltetik magukat a szentmisével kezdődő megemlékezésen és koszorúzáson Kiss Ernőre és az aradi vértanúkra való emlékezéssel.