A szerbiai Caritas évi gyűlése
A szerbiai Caritas rendes évi közgyűlésére 2022. február 28-án került sor, amelyet az újonnak kinevezett igazgató Ft. Ghergei Mihály hívott össze az Európa terembe a belgrádi érsekségen. Az ülésen részt vettek a szerbiai püspökök is: dr. Német László nagybecskereki püspök -a Szt. Ciril és Metód nemzetközi püspöki konferencia elnöke-, mons. Hočevar Stanislav belgrádi érsek és metropolita, mons. Đuro Džudžar görögkatolikus püspök, mons. Đuro Gašparović szerémségi püspök, mons. Slavko Večerin szabadkai püspök, a szerémségi koadjutor mons. Fabijan Slavina, valamint Ft. Pastyik Róbert a Szt. Ciril és Metód nemzetközi püspöki konferencia főtitkára.
Az ülésen ismertették az elmúlt év jótékonységi munkáját és előrevetítették a következő két év terveit és céljait.
Miután a jelenlévők a fent említetteket elfogadták, megköszönték a Caritas új vezetőségének a hasznos és fontos munkájukat, amelyben a rászoruló embereken segítenek.
Az ülés végén a jelenlévő püspökök felhívták a figyelmet, hogy március 13-án minden hívő együtt imádkozzon Ukrajna békéjéért.