A család hivatása és missziója az egyházban és a mai világban
Beszélgetés Dr. Német László SVD nagybecskereki püspökkel a családszinódusról
Püspök atya három évvel ezelőtt már részt vett a szinóduson mint a Szent Cirill és Metód Püspöki Konferencia főtitkára. Az idei családszinóduson is Ön képviselte a Konferencia tagjait. Milyen jelentősége volt ennek püspök atya számára?
Részt venni a püspöki szinóduson mindig egy nagy kegyelem és világegyházi esemény. Együtt misézni a Szentatyával, a világ minden tájáról egybegyűlt bíborosokkal és püspökökkel, a Római Kúria tagjaival nagy kegyelmi ajándék. Külön örömet adott az a tudat, hogy 2012-ben jelen lehettem az akkori szinódus alatt azon a szentmisén, amelyet nyugalmazott XVI: Benedek pápa vezetett a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóján. A mostani szinódus alatt pedig egy másik jeles jubileumról emlékeztünk meg: Boldog VI. Pál 1965-ben hozta létre a püspöki szinódusok intézményét. Ezt az évfordulót az idén nem mise, hanem egy nagyobb ünnepség keretében tartottuk meg, amely alatt 2015. október 17-én Ferenc pápa eddigi pápaságának egyik legfontosabb beszédét intézte a szinódusi atyákhoz és az ünnepségen résztvevőkhöz.
A püspöki szinódus lehetőséget ad felújítani régi kapcsolatokat, megismerni új főpásztorokat, hisz három hétig 270 egyházi vezető dolgozik napközben együtt, ebéd- és vacsoraidőben pedig fesztelenebb légkörben folytatódnak a beszélgetések. Így ismeri meg az ember a katolikus egyház egyetemességét, gazdagságát és kulturális sokszínűségét.
Maga a családszinódus három hétig tartott, ezt azonban hosszas előkészületek előzték meg. Személy szerint hogyan készült a szinódusra?
Kinevezésem a szinódusra 2015 júliusában érkezett meg, valójában nem sok időm maradt egy mélyebb előkészületre. Hála Istennek azonban már 2015 elején a szinódusi témáról beszélgettem világiakkal és paptársaimmal is. A Püspöki konferenciánk nevében, mint főtitkár én írtam meg a szükséges válaszdokumentumokat a szinódust előkészítő időben, amelyet Rómába küldtünk. Így nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy bizonyos felkészültséggel mentem a szinódusra Rómába.
Mindenki azon fáradozott, hogy a mai idő kihívásaira aktuális válaszokat adjunk
A média nagyon nagy számban volt jelen, több mint 3000 újságírói akkreditációt állított ki a Szentszék sajtóirodája. A szenzációhajhászok azonban sajnálattal vehették tudomásul, hogy sokszor hiába vártak szenzációs hírekre. A szinóduson egészséges, nyílt viták voltak, különböző álláspontok képviselői szólaltak meg egymás után, ami nem zárta ki a lehetséges feszültséget. Ami azonban mindig is uralkodott a szinódusi teremben, azt úgy tudnám jellemezni, hogy mindenki azon fáradozott, hogy a mai idő kihívásaira aktuális válaszokat adjunk, megőrizve egyúttal a kinyilatkoztatás és a hagyomány házasságra vonatkozó legfontosabb igazságait és jogi előírásait. Tizenhárom nyelvcsoport volt, ezekbe Rómába utazás előtt már be lehetett jelentkezni. Szerintem a szinódusi titkárság tiszteletben tartotta az atyák kívánságait. Két nyelvcsoportot lehetett megjelölni preferencia alapján, én a német nyelvcsoportot tettem első helyre, és oda is kerültem.
A 14. rendes püspöki szinódus témája: „A család hivatása és missziója az egyházban és a mai világban” volt. Három nagy tartalmi egysége szerint – a családdal kapcsolatos kihívások meghallgatása, a családi hivatás meghatározása és a család mai küldetése – témákban értekeztek a résztvevők. Szent II. János Pál pápa 1981-ben írt Familiaris consortio családra vonatkozó tanításához viszonyítva milyen új pontokat javasolt a munkadokumentum?
Majdnem harmincöt év távlatából világosan kitűnt a szinódusi viták során, hogy a házasság intézménye is sok szempontból megváltozott. Az ún. fejlett országokban, amelyek a görög-római-keresztény alapokra épültek, a párkapcsolatok teljesen új formái lettek jogilag elismerve (azonos neműek kapcsolata, amely sokszor ugyanazokat a jogokat élvezi, mint egy klasszikus férfi-nő kapcsolatából születő házasság).
A világ más tájain az egyháznak szembe kell néznie olyan kihívásokkal, mint a poligámia vagy a „próbaházasság” intézménye (csak az első gyermek születése után kérik az illetők az egyházi szentséget). Nagy kihívás ugyancsak, hogy mind gyakoribbak az olyan házasságok, amelyekben különböző vallások képviselői (keresztény-hindu, keresztény-muzulmán) kérik az egyház áldását kapcsolatukra.
Fontos téma volt a házasságra való felkészülés és a fiatal házasok lelkipásztori követése és segítése a házasság első éveiben.
Ami a Familiaris Consortiót illeti a mostani szinódus teljességében tiszteletben tartotta Szent II. János Pál pápa tanítását, de egy lépéssel tovább ment. Míg az 1981-ben kiadott dokumentum inkább tiltó nyelvezetet használ (mit nem szabad az újraházasultaknak az egyházban gyakorolniuk), addig az új befejező szinódusi dokumentum egy olyan ajánlást adott át a Szentatyának, amely inkább arra a pozitív és lehetséges tényekre mutat rá, hogy hogyan lehetne ezeket a testvéreinket jobban belekapcsolni az egyházi életbe (lehetőség keresztszülői vagy bérmaszülői feladat vállalására, egy esetleges gyónáshoz és szentáldozáshoz való járulás kérdése).
A korszellem hatással van az emberi kapcsolatok minőségére
A korszellem biztos, hogy nagyon nagy hatással van az emberi kapcsolatok minőségére. A mai világ egyes mérvadó jelenségeit így körvonalazhatnám: bizonytalanság a munkapiacon (ma már nagyon ritka, hogy valaki egy helyen dolgozza le az összes munkaévét egészen a nyugdíjig), a mobilitás nyomása és hatása a kapcsolatokra (nagyon sokszor a munka miatt a házastársak vagy a fiatal jegyesek távol laknak egymástól), az állandó technikai fejlődés diktátuma (félévenként cseréljük a telefont vagy számítógépes programokat). Ezek a jelenségek oda vezettek, hogy az emberi kapcsolatok ereje is gyengült, bizonytalanabbá váltak, ami pedig megnehezíti egy hosszú távú, egy életre szóló döntés meghozatalát és megélését. Sokkal könnyebbnek tűnik a párcsere, a házasság felbontása vagy egyszerűen a jogi (civil) vagy egyházi elismerés nélküli párkapcsolat. Ennek legnagyobb vesztesei a különböző kapcsolatformából származó gyermekek, akiknek jogait sajnos nagyon sokszor csorbítja a hiányzó biztos családi háttér.
Az idei szinóduson nagyon sok házaspár vett részt megfigyelőként. Ők tanúságot tettek az életükről a szinódusi aulában. A szinódusi atyák egyöntetűen arra a meggyőződésre jutottak, hogy a házasság intézményét valójában csak a házasok példája és tanúságtétele teheti attraktívvá, vonzóbbá. Mi lelkipásztorok beszélhetünk a házasság szentségéről, de ettől sokkal hatásosabb egy valós szentségi házasság példája, ahol a közös örömöket és gondokat a házastársak megosztják a Jóistennel is.
Szeretném pontosítani, hogy a katolikus egyházban a házasság fogalmát csakis egy nő és egy férfi kapcsolatára használjuk, amelyet a civil törvény elismer és az egyház is megszentel. Ami az azonos neműek kapcsolatát illeti, a mostani szinódus, miután megerősítette az előző tanítását, külön kitért arra, hogy az ilyen párokat is szeretettel kell fogadni az egyházban, esélyt adva számukra, hogy a közösségeinkbe integrálódjanak és részt vegyenek aktívan azok életében.
A katolikusok közössége soha senkit nem zár ki soraiból
Először történt meg, hogy egy szinódusi dokumentumban kitértünk a házasélettel kapcsolatos mindenféle élethelyzetekre (egyszülős családok, reguláris családok, özvegység, nem reguláris családi vagy házassági állapotok). Számomra egy nagyon fontos mondanivalója van ennek a hozzáállásnak: az Egyház számára mindenki fontos. A katolikusok közössége soha senkit nem zár ki soraiból, hanem pont akkor és azokkal gyakorolja a szeretetet és az irgalmasságot, akiknek ez leginkább fontos az adott pillanatban.
A két dokumentum, az egyik a latin rítusú, másik a bizánci rítusú katolikusok számára érvényes, jelentősen felgyorsítja és könnyebbé teszi az egész eljárást, ezek a pápai iratok az irgalmasság lelkületével átitatottak. Világosan látszik, hogy a Szentatya a problematikus helyzetben lévő egyéneket akarja segíteni és nem a szabályokat vakon betartó tisztségviselő szerepét játssza. A mostani eljárás alkalmazása még nem forrott ki, de szerintem nagyon gyorsan be fog járódni az érdekeltek lelki üdvének a javára. Ebben biztosan nagy szerep játszik a 2015. december 7-én közzétett, erre vonatkozó magyarázat, amely kötelezővé teszi a 2015. december 8-ától fennálló új törvény azonnali gyakorolását.
A genderideológia bizonyos elemei nem ismeretlenek a kinyilatkoztatás, egyházi hagyomány és a tanító hivatal megnyilatkozásai számára. A Szentírás 1. fejezetéből tudjuk, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, más szóval két különböző nemiséggel megáldott emberi lényt hozott létre. Isten döntött a férfi és nő életszerepéről anélkül, hogy előbb kikérte volna a véleményüket. Ebből a hitigazságból kiindulva vannak olyan értékek és személyi jellegzetességek, amelyek a teremtés isteni művéből fakadnak (az élet továbbadása függetlenül a tudomány mai fejlődésétől és a szexualitás megélésétől).A genderideológiának vannak olyan pozitív elemei, amelyek a nők méltóságát támogatják (a családi erőszak, a fiatal lányok nemi megcsonkításának elítélése, a nők társadalmi szerepének felértékelése). Ezekben a kérdésekben a katolikus egyház egyetért a genderideológia képviselőivel. A katolikus egyház azonban nem támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek bizonyos ideológiai gondolatok befolyása alatt azt tanítják, hogy a férfi és a nő teljesen szabadon választhat és dönthet nemi identitásával kapcsolatos szerepéről, értem ez alatt például az azonos neműek gyermekvállalását, ahol az apa és az anya szerepe nemtől függetlenül alakul, vagy például óvodáskorú gyermekek olyan öltözet viselésére való kényszerítése, amely tagadja a férfi és női nem különbözőségét, egyedi szépségét.
Remélem, hogy a szinódus valamint Ferenc pápa jogi előírásai a mi egyházmegyénk területén is segíteni fognak az irreguláris családi kapcsolatok rendezésébe
Azt remélem, hogy a szinódus valamint Ferenc pápa jogi előírásai a mi egyházmegyénk területén is segíteni fognak az irreguláris családi kapcsolatok rendezésében, természetesen ott, ahol ez lehetséges.
Egyszer reverendában mentem haza az ülések után. Az egyik gyalogátkelőnél, amíg a zöld fényre vártam észrevettem, hogy a másik oldalon egy kis csoport ember engem néz vagy inkább bámul. Biztos voltam benne, a reverendám tetszik nekik. Amikor a lámpa zöldre váltott, átmentem a gyalogátjárón. Legnagyobb meglepetésemre a kis csoport, amely hat személyből állt, odajött hozzám és beszédbe akartak elegyedni velem. A kommunikáció egy kevert francia-angol-olasz nyelven folyt. Mind a hatan a püspöki gyűrűmre mutogattak, majd a saját jegygyűrűikre. Kisebb bábeli hangzavar után megértettük egymást: ők látták, hogy püspök vagyok, s arra szerettek volna megkérni, hogy áldjam meg őket és jegygyűrűiket. Kitűnt ugyanis, hogy a hat ember három francia házaspár volt, akik közül az egyik 25. házassági évfordulóját ünnepelte, a másik pedig 23-at. Ebből az alkalomból Rómába zarándokoltak és új jegygyűrűket vásároltak. Azt is tudták, hogy Rómában családszinódus van. Ennek a kérésnek nem tudtam ellenállni, kinyújtottam a bal kezem és arra kértem az évfordulósokat, hogy helyezzék tenyerüket az én tenyerembe, majd a püspöki gyűrűs jobb kezemmel „egybezártam” és megáldottam ezeket az élő hittel telített kapcsolatokat. Az áldás befejeztével mindenkinek keresztet rajzoltam a homlokára. A harmadik házaspár közben buzgón fényképezett.
