2022 JÚNIUS

„Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?”  (Lukács 24, 13-17)

1) A feltámadt Jézus találkozása az emmauszi tanítványokkal a keresztény emberek egyik meghatározó élményéről számol be, olyan élményről, amely rámutat a szinódusi út legfontosabb elemeire.

Úton vagyunk. Úton vagyunk mindannyian, ki erre, ki arra. Ha lehet, akkor nem egyedül. Vannak pillanatok, amikor jó egyedül lenni, de valójában majdnem mindannyian arra vágyunk, hogy másokkal együtt legyünk úton. Ez a közös úton levés határozta meg napjainkat a Nagybecskereki Egyházmegyében az utóbbi 4 évben. Az együtt haladás vágya és megvalósulása volt ez. Bennünket a szinódusi út már akkor foglalkoztatott, amikor Ference pápa még nem hirdette ki a világegyház számára az együtt haladás útját, a szinodális utat.

A közös úton sok mindenről lehet, szabad és kell beszélgetni. Ez a szabadság jellemezte az emmauszi tanítványokat az úton és ránk is ez volt jellemző az utóbbi években. Ők arról beszélgettek, ami életüket az adott pillanatban a legjobban érdekelte, nyomasztotta, foglalkoztatta, mégpedig a názáreti Jézus élete és csúfos halála. Pedig ők mennyi reményt fűztek ehhez az emberhez!

2) A szinódusi út, amelyet az utóbbi években megtettünk, rengeteg tapasztalatot adott. Mindenről beszélgethettünk szabadon, arról is, ami néha fáj, de olyan témákról is, amelyek erőt, reménységet, felszabadulást hoztak az életünkbe. Ezen az úton nem voltunk egyedül. Mint az emmauszi tanítványok esetében, velünk volt a feltámadt és megdicsőült Jézus Krisztus. Hozzánk csatlakozott az úton, velünk járt, akkor is, ha nem mindig vettük észre jelenlétét, vagy nem ismertük őt fel a körünkben. Hallani akarta ő is, hogy mi az, ami a mindennapi életünkben foglalkoztat bennünket, mi az, ami félelemmel tölt el minket, melyek a mi reményeink, mi az, ami ezekből beteljesül és mi az, ami nem és ezért csalódást okoz.

3) Jézus válasza az emmauszi tanítványok elbeszélésére a valóság kettős dimenziójában nyilvánult meg: egyrészt magyarázta nekik a Szentírást, és mindazt, ami abban róla szól, majd, amikor esteledett és megálltak Emmauszban, megtörte velünk a kenyeret. A kenyértörésben ismerték fel a tanítványok, hogy az úton hozzájuk csatlakozott ember nem más, mint Jézus Krisztus, a keresztre feszített és feltámadt Megváltó. Ez a két valóság a keresztény élet két meghatározó aspektusa: az Isten Igéje és a kenyértörés, azaz az Eucharisztia. A szinódusi úton mindkettő bennünket is állandóan elkísért. Beszélgetéseink nem politikai vagy tisztán emberi érdekekre irányultak. Mindenhol kerestük Isten akaratát a mi egyházmegyénk számára és természetesen ebben a saját helyünket és feladatunkat is.

4) Szinódusi utunk és munkák fel akarta dolgozni a múltunkat, felvázolni akarta a jelen helyzetünket és utat akar mutatni a jövőbe. Ezért is tűnik helyénvalónak, hogy a szinódus utáni tevékenységeinket egy ide passzoló mottóval akarjuk átfogni és kifejezni: Fit for future! Jövőre készen! mottó alatt akarom most kezetekbe adni a Nagybecskerekei Egyházmegye első zsinatának vagy szinódusának befejező dokumentumát. Ez a dokumentum abból a tudatból fakad, hogy a szinódusi út nem egy befejezett esemény, hanem egy folyamat, amely a zsinat utáni életünkben is mérvadó akar maradni. Ha visszatekintünk az emmauszi tanítványok történetére, láthatjuk, hogy a kenyértörés nem fejezte be az ő csodálatos tapasztalatukat. Nem, sőt mi több: lábra pattantak és visszamentek Jeruzsálemben. Furcsa dolog ez, hisz még nem sokkal előbb arra marasztalták Jézust, hogy maradjon velük, mert nemsokára sötét lesz.

Mi sem tarthatjuk magunkba zárva a zsinati folyamat tapasztalatait és élményeit, meg akarjuk osztani azokat rokonainkkal, szomszédainkkal, ismertőseinkkel és a felismert irányba akarjuk most elindítani a jövőt.

5) A jövőnket egyházunk három alapfunkciójának (tanúságtétel/martüria, a szolgálat/diakonia és az istentisztelet/liturgia) erősítésében és megvalósításában látjuk. Ezek megvalósításakor azon fogunk munkálkodni, hogy az emberekben egyre jobban kiteljesedjen az isteni képmás, hogy mind szeretőbb emberré válva, egyre inkább képesek legyünk kilépni önmagunkból és mások felé fordulni. Így épülhetünk mi magunk is, így fejlődnek az egyének, maga az egyház és általa a helyi társadalom. Ebben segít a kérügma, vagy közismertebben az igehirdetés, az Isten örömhírének továbbadása a matrüriában, a tanúságtételben.

A liturgia „az evangélium valós belehelyezése Isten népébe és a történelem konkrét szükségleteibe.” (EG 95) Különleges kegyelmi hely és idő, amikor Jézus Krisztus sebei különleges módon megérinthetik saját életünk sebeit, amennyiben megnyitjuk előtte szíveinket.

A jézusi küldetés megvalósításának harmadik területe a diakónia, közismertebb nevén a szeretetszolgálat, amely „az a szolgálat, melyet az egyház azért végez, hogy kevesebb szenvedés legyen itt a földön.” (DcE 19) Ezen alapfunkciók megvalósítása mindig is feltételezi az ember istentapasztalatát, mely a világot átjárni akaró isteni szeretetről szól. Ez a világot átjárni akaró szeretet az öröm forrása a szíveinkben, és konkrétan megmutatkozik a mindennapjainkban. Milyen jó volt megtapasztalni, hogy a zsinati folyamatokban is öröm kísérte találkozásainkat, ötleteléseinket, imáinkat és közös útkeresésünket.

6) Az Eucharisztia ünneplése, az Oltáriszentség imádása nagyon fontos része a nagybecskereki hívek mindennapi és vasárnapi életének. Az egész egyházmegye területén a hívek igénylik a pap által vezetett eucharisztikus szolgálatot, ezt kimondottan kihangsúlyozásra került. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy sok helyen a rendszeres szentmise szolgálata és ünneplése nem valósulhat meg, nagyrészben azért, mert nincs elég pap, akik ezt a szolgálatot a közösségeinkben és a hívekkel együtt megünnepelhetnék. Ezért már most is előfordul és a jövőben lehet, hogy még sűrűbben előfordulhat, hogy vasárnaponként igeliturgia ünneplésére fognak összegyűlni a híveink. Az emmauszi tanítványok története rámutatott, hogy az ilyen ünnep is biztosítja a feltámadt Krisztus jelenlétét a tanítványok körében. Legyünk nyitottak az ilyen lehetőségekre.

Itt hívom fel a kedves testvérek figyelmét arra, hogy igeliturgiát tarthatnak a diakónusok és olyan személyek, akiket a püspök erre felhatalmazott.

7) A helyi búcsúk megünneplése mindig is fontos volt híveink számára. Tudjuk, hogy sok helyen az éves búcsú táján szervezik meg a közösségek a falú napját, a különböző ünnepségeket. Híveink is, akik messze földre vándoroltak el, kihasználják az ilyen lehetőséget, hogy otthon, „hazai” környezetben ünnepeljenek különböző szentségeket (keresztség, házasság). Használjuk ki ezeket a lehetőségeket a hitélet elmélyítése érdekében.

Ilyen alkalmakkor nagy figyelmet kell szentelni a Szentmise ünneplésének. Lehetővé kell tenni, hogy mind többen vegyenek részt a búcsús szentmisén. Ezért elrendelem, hogy a jövőben a búcsú napját nem az arra eső napon kell megünnepelni, hanem a rákövetkező vasárnapon, vagy – ha ez indokolt – az azt megelőző hétvégén. A lelkipásztorok – a hívekkel és az egyháztanács tagjaival egyeztetve -, minden évben értesítsek a püspöki irodát a rákövetkező év búcsújának az időpontjáról. Ezt a dátumot be kell tenni a direktóriumba. A családok pedig tegyenek meg mindent azért, hogy az ünnepi ebéd miatt ne kelljen senkinek sem lemondania a búcsús szentmisén való részvételről. A papokat meg lehet hívni búcsús ünnepre a búcsút megelőző napra, hogy a papok együttléte is meg legyen őrizve. Ez már gyakorolják a Szalézi atyák, nagy sikerrel. Azt is fontolóra kell venni, hogy a búcsús szentmise után közös agapéval ünnepeljen a papság és a hívek, ezáltal is kifejezve összetartozásunkat és közösségünk erejét.

8) Elrendelem, hogy mindenhol, a lelkipásztoraink és az erre képzett híveink szervezzenek és tartsanak felnőtt katekézissorozat, mely összeköti a személyiségfejlesztést a hitélettel és a mindennapi élettel.  Ezek a lehetőségek használhatják a Szentírást, mint kiindulópontot (bibliai csoportok stb.), de épülhetnek a katolikus Egyház gazdag hagyományából (teológia, szociális tanítás stb.). Ennek a munkának a mind jobb megvalósításának érdekében, és eleget téve a zsinati folyamaton kifejezetten megnyilvánult kívánságnak, 2022. szeptember 1-től teljes munkaidőben dolgozó pasztorális felelőst nevezek ki, aki az ugyancsak ezzel a dátummal megalapítandó egyházmegyei pasztorális iroda vezetését veszi át. Feladata lesz az egyházmegye területén történő mindenféle felnőtt pasztorális tevékenység kísérése.

9) Az önmagunkból való kilépés nélkül nem lehetünk Krisztus igazi tanítványai. Ez a missziós lelkület feltétele, mely minden katolikus, keresztény ember mindennapi életének alapja kell, hogy legyen. Nem volna szabad, hogy olyanok legyünk az egyházban, akik csak passzívan elvárják, hogy valaki elvigye nekik az Örömhírt. Mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy aktívan részt vegyünk a helyi egyházunk életében, mindenki kivétel nélkül. Ebben segítségre lesznek a továbbképzési programok, amelyeket a pasztorális iroda szervezésében fogunk tartani. Ha csak lehetséges, ezek a napok bentlakásos formában fognak működni, ezzel lehetőséget teremtve egy közösségi légkőr megteremtésére, ahol az egyházmegyénk szerte szétszórt hívei és papjai találkozhatnak egymással.

10) Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi, hívő emberek közössége vagyunk. Ez azt jelenti, hogy függetlenül emberi adottságunktól, képességeinktől, terveinktől és a kapott talentumainktól, Isten az, aki Szentlelke által vezet minket, motivál és megvalósítja bennünk a jót és a szépet. Ne felejtsük hát el, hogy minden tevékenységünket előzze meg és hassa át az ima és az isteni Gondviselésre való hagyatkozás lelke, de ez ne tegyen bennünket passzívvá, hanem motiváljon és tegyen bennünket a szeretetben állandóan tettre késszé.

11) A gyermekek elsődleges nevelői a szülők, őket segítik a nagyszülők, iskola és közösség széles értelemben. Ebben a nevelésben feladatot vállalnak az egyházközösségek is, különböző foglalkozások révén. Különös figyelemmel kell kísérni a gyermekek életét és növekedését, a hitben való megalapozását és annak megismerését.

Kérem a szülőket, hogy ahol csak lehetséges, írassák be gyermekeiket az iskolai hittanra. A lelkészeinkkel együtt küzdünk azért, hogy az állami szabályok szerint megvalósulhassanak a gyermekeink számára tartandó hittanórák. Az iskolai hittan mellett kötelező a plébániai hittanórákon való részvétel is, különösen a fontosabb szentségek felvétele előtt (elsőáldozás, bérmálás).

Az egyházmegyében jellemző valóság, hogy kevés foglalkozás van a ministránsok számára, ezért buzdítok mindenkit, hogy aktívan támogassa ezt a hivatást az egyházainkban. Ministráns lehet mindenki, ezért elrendelem, hogy nem szabad kizárni ebből a szép és nemes feladatból a lányokat, ellenkezőleg támogatni és buzdítani kell úgy a fiúkat, mint a lányokat arra, hogy ministráljanak.  A plébániai vagy egyházmegyei szintű nyári programokba a gyerekek szívesen bekapcsolódnak és pozitív élményekkel, új barátságokkal térnek haza ezekről az alkalmakról, ezért ezeket a programokat tovább kell folytatni. Elrendelem, hogy a hittantanáraink kötelezően vegyenek részt legalább egy ilyen nyári táborban, amelyet vagy az egyházmegye vagy valamelyik plébániánk szervez.

Az egyházi kollégiumok jelenlétét és tevékenységét pozitívan támogatjuk az egyházmegye területén, hiszen ezek az intézmények a becsületes életre és hitre nevelik a fiatalokat, segítve ezáltal is a fiatalokban sarjadó identitás megerősítését.

12) Az ifjúságpasztoráció erősítése érdekében 2022. szeptember 1-től megalapítom az egyházmegyei ifjúsági irodát, amely egyben a hittantanításért is felelőséget fog vállalni. A zsinati időben bevált, püspökségi szinten szervezett ifjúsági találkozót hagyománnyá kell tenni. Meg kell vizsgálni, hogyan lehetne ezt a találkozót összekötni a már eddig is szokásos püspök és bérmálkozók találkozójával.

13) A Szentírásban azt olvassuk, hogy Isten „saját képére és hasonlatosságára férfinak és nőnek” teremtette az embert (Ter 1,27), hogy a kölcsönös szeretetük és egységük által a Szentháromság szeretetközösségének visszatükrözői legyenek a világban. A férfi és a nő a házasság szentségében egyesülve olyan szövetségre lép, amelyben egymásnak szerető társai és támaszai lesznek, ugyanakkor családot alkotnak, gyermekeikkel együtt. A házastársak, az Isten jelenlétében egymásnak tett ígéretek megtartásához, a házasságban Istentől különös kegyelmet kapnak, ezért a családi élet a kegyelem működésének megszentelt helyévé válik. Ferenc pápa az Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdításában a következőképpen fogalmaz a családról: „A háromságos Isten szeretetközösség, és a család az ő élő tükröződése. Hadd idézzem itt Szent II. János Pál szavait: »A mi Istenünk a maga legbensőbb misztériumában nem magány, hanem család, mert birtokolja magában az atyaságot, a fiúságot és a család lényegét, ami a szeretet. Ez a szeretet az isteni családban a Szentlélek.«” (AL 11)

14) A Nagybecskereki Egyházmegye hívei számára a család képezi a társadalom alapját, hiszen közel háromnegyede a válaszolóknak érzi azt, hogy a család intézménye nem elavult, hanem egy rendkívül fontos közösséget jelent az ember életében. Habár uralkodik a felfogás, hogy az apa, az anya és a gyerekek alkotják a családot, érezhető az az igazság is, hogy a család egy sokkal nagyobb valóság, mint csak a fent említett három személy közössége. A családok elhagyhatatlan tagjai a nagyszülők, testvérek és unokatestvérek hálója, a komák jelenléte a családi életben. Fontos, hogy ez a szerte áradó emberi kapcsolatok sokasága élő kötelékként bátorítsa és segítse az embereket mindennapi életükben, de különösen az élet nehéz pillanataiban.

A katolikus egyház nem hagyja magára azokat sem, akik úgynevezett csonka családokban vagy egyházjogilag szabálytalan (nem rendezett) viszonyokban élnek. Ezeket az embereket szeretettel és segítőkésséggel tartsuk meg a közösségeinkben, semmiképpen sem érzékeltetve velük, hogy nem volnának egész értékű tagjai annak.

15) A Katolikus Egyház minden embernek abban akar segíteni, hogy adott életében könnyebben tudjon fejlődni, másokkal élni, Istent megismerni és így eljuthasson az örök megváltáshoz. Nincs jogunk és nem is feladatunk, hogy valakit is elitéljünk vagy közösségünkből kizárjunk a másik életfelfogása vagy fontos, életüket minden porcikáját érintő kérdések meghozatalában. Habár világosan tanítjuk, hogy a házasság mindig is egy férfi és nő kapcsolatát jelenti a katolikus tanításban, ne ítéljük el és zárjuk ki közösségeinkből azokat, akik egynemű kapcsolatot építenek fel, vagy élnek meg közöttünk. A szeretet nagyobb szerepet kell, hogy játsszon az életünkben ilyen esetekben, mint valami téves ragaszkodás az úgynevezett igaz tanokhoz. Az emberek konkrét elfogadása, ebben az esetben az egynemű kapcsolatban levők elfogadása, nem rombolja le és nem teszi értéktelenné a helyes katolikus tanítást ebben a tekintetben. Azonban mindenkit szeretettel kell fogadnunk, ami nem jelenti az, hogy ne szabadna érvekkel alátámasztott párbeszédet folytatni olyanokkal is, akik mást hirdetnek. Ez vonatkozik a férfi és nő szerepek meghatározására is, amely mérvadó a keresztény értékrendszerben bemutatott igazságok szerint.

16) Buzdítom azokat a testvéreket, akik szabálytalan társasviszonyban élnek, hogy legyenek egyházközösségeink aktív tagjai. Hadd idézzem az Amoris laetitia kezdetű pápai irat szavait: „Részvételük többféle egyházi szolgálatban kifejeződhet, ezért meg kell vizsgálni, melyek azok a szolgálatok a liturgikus, pasztorális, nevelési és intézményi területen, amelyekből jelenleg ugyan ki vannak zárva, de amelyeket meg lehetne nyitni előttük. Nemcsak nem kell kiközösítettnek érezniük magukat, hanem az Egyház élő tagjaiként élhetnek és fejlődhetnek, olyan anyaként megtapasztalva az Egyházat, aki mindig befogadja, szeretettel gondjukat viseli és bátorítja őket az élet és az evangélium útján. Ez az integrálás szükséges gyermekeik gondozása és keresztény nevelése számára is, akiket a legfontosabbnak kell tartani.” (AL 299). Konkrétan ez az jelenti, hogy alapos megfontolás és pasztorális bölcsesség fényében ezek a testvéreink is lehetnek keresztszülők és még inkább bérmaszülők közösségeinkben.

17) A lelkipásztorok feladata, hogy komolyan megfontolva az egyes személyek konkrét életét a szabálytalan kapcsolatokban, az adott közösségben az érintett személlyel/személyekkel együtt döntsenek minden fontos kérdésben. Ha valaki a közösségben olyannak ismert, mint akinek semmi köze sincs az egyházhoz és annak életéhez, annak nem kellene megengedni, hogy részt vegyen akármilyen szolgálatban vagy feladat vállalásában. De ha valaki a közösség élő tagja, akkor a lelkipásztorok feladata, hogy a közösség életében való részvételüket lehetővé tegye egy bizonyos fokozatosság által. Ez a fokozatosság odáig is vezethet, hogy a közösségben integrált és megbecsült, szabálytalan kapcsolatban élő párokat is néha-néha gyónáshoz és az Oltáriszentség vételéhez engedélyezheti az értük felelőséget vállaló lelkész.

18) Katolikus hitünk egyik alapigazsága, hogy az emberi élet szent, az élet első pillanatától az utolsóig. A fiatalok házasságra való felkészítésében világosan ki kell térni erre a témára is. Elitéljük a magzatmegszakítást, de segítünk azokon, akik e nehéz döntés előtt segítséget kérnének. Feladatunk az, hogy támogassuk az életet minden formájában, akkor is, ha ez áldozatokat követelne tőlünk. Az ifjúsági hittanban, a két ifjúsági kollégiumban az egyházmegye területén fontos ezeket a témákat katolikus szemszögből is bemutatni. Ebben a munkában össze kell tartanunk minden olyan kezdeményezéssel, amely támogatja a család intézményét, mint például a Fokoláré mozgalom, a Kolping család tevékenységei vagy a Házashétvégek intézménye.

A lelkipásztori iroda feladata lesz házaspárok, anyák/lányok, apák/fiúk/özvegyek lelkinapjainak (püspökségi szinten, meghívott szakemberekkel) megszervezése. Célzottabban és gyakrabban kell programokat szervezni özvegyek és a szabálytalan kapcsolatban élők számára.

A családlátogatás és házszentelés szokása egy nagyon fontos pasztorális tevékenység Egyházmegyénk területén. A mostani világjárvány miatt, figyelembe véve a modern élet változását is, javaslom, hogy a házszentelést helyezzük át a húsvét vasárnapja utáni időre, amikor nincs olyan hideg tájainkon, az októberi napokig. Remélem, hogy az új időpont lehetőséget ad arra, hogy elkerüljük a hideg téli napokhoz kötődő lehetséges megfázásokat és nagyobb lesz annak a lehetősége, hogy megfelelő időben több családtagot tudunk otthon találni.

19) Már szó volt arról, hogy Egyházmegyénknek kevés papja és szerzetese van. Sok okot tudnánk itt felsorolni annak érdekében, hogy legalább megértsük ezt a helyzetet. Egy dologra szeretnék csak kitérni: sok olyan közösségünk, plébániánk van, amely hosszú ideje már fennáll (legyen száz év vagy több) és még egy hivatást sem adott a Katolikus Egyháznak. Miért van ez így, kérdezzük meg magunktól. Hisz a hivatásgondozás és hivatások ébresztése, a II. Vatikáni Zsinat szerint az egész keresztény közösség feladata. Joggal állítjuk, hogy a család, értékközvetítő és nevelő tevékenysége által, az első hivatásébresztő és fejlesztő közösségnek számít, ugyanakkor a tanítók, papok és más nevelő tevékenységet végzők feladata, hogy olyan fiatalokat találjanak és neveljenek, akik képesek felismerni és elfogadni Isten hívását. Mindennapi imánk a papi hivatásokért legyen szerves része katolikus felfogásunknak és öntudatunknak. Kérem a szülőket, nagyszülőket és rokonokat, hogy ne gátolják, inkább támogassák az egyházi hivatások megvalósulását.

20) A papok és szerzetesek szerves részei minden helyi egyháznak. Habár életstílusuk, szokásaik, imaéletük más-más formában valósul meg, hivatásuk egy és ugyanaz: személyes módon megélni Isten közelségét, ezt a közelséget átadni azoknak, akikkel dolgoznak vagy élnek, így aktívan támogatva minden embert, hogy könnyebben valósítsa meg életcéljait itt a földön, könnyebben tudja elérni azt, amit örök életnek nevezünk. A szerzetesek hivatásuknál fogva közösségeben élnek, a világi papok pedig azon a plébánián, ahová a püspök helyezte ki. Fontos, hogy egyházmegyénk ezen tagjait támogassuk tudásunk és lehetőségeink szerint. A világi papoknál hangsúlyt kell helyezni arra is, hogy papjaink ne váljanak elszigetelt egyéneké, akiket csak hivatalos egyházi cselekményeknél láthatunk vagy tapasztalhatunk meg.

21) Az egyházmegyei zsinat ünneplése alatt a kelletténél több figyelmet kapott egy pap áthelyezésének a ténye. Köszönöm mindenkinek, aki konstruktív módon részt vett a felmerült véleménycserében. Látván, hogy ez a kérdés elég sok érzelmet gerjesztett már a zsinati napok előtt, alatt és utána is, szeretném ecsetelni az áthelyezésekkel kapcsolatos hozzáállásom és a jelenleg életben lévő egyházi jogi helyzetet (ez azért fontos, mert Szerbiában jogilag csak a püspök felelős az áthelyezésekért). A püspök viseli a gondját az egész egyházmegye minden tagjának a lelki-pasztorális életéért (ami a strukturális-pasztorális-adminisztratív kérdéseket illeti), neki van legnagyobb rátekintése az egyes plébániákban zajló életre, ő ismeri legjobban a papjait és szerzeteseit. Ezen elemek megvizsgálása után, és keresvén a hívek és az adott pap számára a legjobb megoldást, dönt a püspök az áthelyezésről vagy áthelyezésekről. Minden áthelyezés előtt személyesen beszélgetek az érintett pappal. Kérem az egyes plébániák tagjait, hogy ne gyűjtsenek aláírásokat, mert azok majdnem mindig kontra-produktívak, nem erősítik a pap helyzetét a régi plébánián, hisz tudjuk, hogy mindig csak egy kisebbség szokta aláírni ezeket a kérvényeket, és másrészről manipulációkra ad lehetőséget, azt a benyomást keltve, mintha nem beszéltem volna személyesen az illető pappal az áthelyezés nyilvánosságra hozása előtt. Az áthelyezése csak az illető pap beleegyezése után szokott megtörténni. Ezért minden aláírásgyűjtés vagy más akció a közösség részéről mérgezi a közösséget és aláássa a pap-püspök-hívek közötti bizalmat.

22) Az állandó diakónusok és világiak lelkipásztori tevékenysége egy nagyon fontos eleme az egyházmegyénk életében. Örülök, hogy az ő szolgálatuk pozitív és elfogadásnak örvend híveink körében. Remélem, hogy az elkövetkező években sikerül bevezetnünk a Ferenc pápa által jóváhagyott, csak világiaknak fenntartott lektori, akolitusi és katekéta egyházi szolgálatokat is. Erre vannak már most jól kiképzett híveink, őket fogjuk most, a zsinatunk után megszólítani.

23) A jó pap haláláig tanul, szoktuk mondani. A zsinati folyamat alatt ez a népi bölcsesség beszélgetéseink alatt többször is elhangzott, amikor is híveink azt jelezték, hogy fontos lenne gondoskodni a lelkipásztorok állandó továbbképzéséről, különösen az emberi kapcsolatok gyakorlásának területén (pszichológia, szociológia, kommunikáció merült fel többször is a beszélgetések folyamán). A továbbképzés mindenképpen része a papi- és szerzetesi életnek, ezt eddig is gyakorolták a lelkészeink, a jövőben azonban biztos nagyobb hangsúlyt helyezünk erre. Vonatkozik ez a lelkigyakorlatokon való részvételre is, amely minden pap számára egyszer három évenként kötelező közösségi formában. Jó volna azonban ezt minden évben elvégezni, ha nem közösségben, akkor egyedül, kihasználva erre hét napot a 30 napos éves pihenőszabadságból. Az éves szabadság, a megfelelő egyéni lelki-testi életmód, a szabad idők beosztása, mind nagy segítséget jelenthet abban, hogy jobban és hatékonyabban éljük meg hivatásunkat és küldetésünket ott, ahol szolgálatban vagyunk. Ezért erre a jövőben még nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni az érvényben levő szabályok szerint. A betegséget jobb megelőzni, mint gyógyítani, ezért a zsinat javaslata szerint kötelezővé teszem minden pap és szerzetes számára az éves egészségügyi szűréseken való részvételt, amelyeket a püspökség szervez meg. Vonatkozik ez azokra a hittantanárokra is, akik ezzel a lehetőséggel élni szeretnének tenni. Ezek megszervezését az Egyházmegye Gazdasági Irodája veszi át.

24) A keresztség által az ember Isten népének tagjává válik, ezáltal pedig mindenki részesedik Krisztus papi, prófétai és királyi hatalmában. Ez az ajándék a mindig tevékenykedő Isten munkatársává tesz minden megkeresztelt embert. Ez az ajándék adja meg minden embernek az emberi méltóság mellett az élethivatását. Ferenc pápa így jellemzi ezt a valóságot: „Minden megkeresztelt emberben, az elsőtől az utolsóig, hat a (Szent)lélek megszentelő ereje, mely evangelizálásra késztet” (vö. EG 119). A keresztény ember tehát, élete során, arra kell törekedjen, hogy azt az isteni szeretetet, amelyet a keresztségben megkapott és megtapasztalt, megmutassa és továbbadja a körülötte élő embereknek. Hiszen „hogyha valaki valóságosan megtapasztalta az üdvözítő Isten szeretetét, nem szorul hosszas felkészítésre, hogy elmenjen és hirdesse azt, nem várhat arra, hogy sok előadásban vagy hosszas oktatásban legyen része. Minden keresztény annyira misszionárius, amennyire Jézus Krisztusban találkozott Isten szeretetével” (EG 120).

25) A világiak szerepét az Egyházban és társadalmunkban nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hisz a keresztények 99%-át világiak teszik ki. Jelenlétük a társadalmi-politikai életben mérvadó lehet, ha erre a hivatásra fel tudnak készülni. Az egyházközösségeinkben nem tudnánk funkcionális, jól működő közösségi életről beszélni, ha nem volnának világiak, akik jelenlétükkel, szolgálatkészségükkel nem támogatnák vagy valósítanák meg a legfontosabb feladatokat. Így találunk szerte az egyházmegyénkben sekrestyéseket, harangozókat, templomkulcs tartókat, kántorokat, díszítőket, templomtakarító személyeket. Ezeket a szolgálatokat lehetne tovább is sorolni, attól függően, hogy mekkora egy egyházközség. Külön fontos szerepet játszanak az egyházi-közösségi életünkben az egyháztanács világi tagjai. Tudjuk, hogy ezeket a tanácsokat mindig is a pap vezette, de a világiak jelenléte nélkül elképzelhetetlen a működésük és eredményességük. Fontosságuk és munkájuk nem függ attól, hogy hány katolikus lakik még egy adott közösségben, hisz legkisebb szolgálatunk is tovább viszi az Egyház missziós küldetését. Ezért azt elkövetkező időben nagyon fontos lesz olyan katolikusok megerősítése, akik aktívan szeretnének szerepet vállalni egyházközségeink életében. Ebben kérem a lelkipásztorok aktív részvételét, továbbá a világiak szolgálatának megbecsülését. Ne nézzük le azokat, akik aktívan szeretnének segíteni a pasztorális munkában, tudván, hogy egyetlen egy pap sem képes minden elvégezni a plébániai közösségben.

26) Az egyháztanácsosok választása és az egyháztanács felértékelése elsődeles és életbevágóan fontos lesz az elkövetkező években. Az ilyen tanácsok tagjainak a választása legyen mentes minden politikai, pártoskodási tevékenységtől és célkitűzéstől. Ezért fontos minőségi képzés bevezetése a világiak számára. Erre ad részben megfelelő keretet az egyháztanácsosok napja vagy hétvégéje. Az egyházmegyei szintű találkozókat át fogjuk alakítani képzési (továbbképzési) lehetőségekké és azokat – az adottságoknak megfelelően –, kiterjesszük másfélnaposra.

27) Zsinati munkánk alatt sokat foglalkoztunk a sajátságos csoportokkal, amelyek jelen vannak egyházmegyénk területén. Megjegyeztük, hogy a leghatásosabbak az idősekkel való foglalkozásban vagyunk, hisz Egyházmegyénk területén működik az egyetlen olyan idősek otthona Szerbiában, amely egy püspökség tulajdonában van és ugyancsak egy püspökség vezet. A Misericordia Ház Nagykikindán megnyitása óta jó hírnek örvend, és ennek következtében minden hely be van töltve. Ennek eredményeként sikerült több éves fáradozások árán az idén a Misericordia Házat egy új szárnnyal bővíteni, így már 2022 elejétől 70 bentlakót fogadhat.

Jelenlétünk a kórházakban be van határolva, és sokszor csak az igazgatók jó akaratától függ, hogy megvalósulhat-e. Ugyanezt mondhatjuk a börtön pasztorációra is, amely nem működik szervezett formában. A szegények támogatása jelen van minden egyházközségben a Caritas segítségével, habár nem mindig szervezetten. Dolgoznunk kell azon, hogy minden plébánián legyen egy helyi Caritas csoport, amely mindig készen lesz segíteni a rászorulókon.

Meg kell itt említeni a hívek, különösen a magyar-nyelvű hívek félelmeit az évek óta tartó migráció miatt. Ez egy valós félelem, amelyet sajnos sokan politikai célok megvalósítása érdekében még jobban felnagyítanak. Nem minden menekült jogosult a menekültügyi státus megszerzésére, de minden menekült rászorul segítségünkre. Ne utasítsuk el ezeket az embereket csak színük, vallásuk, kultúrájuk vagy származásuk miatt.

28) Az idősek gondozásához tartozik azok lelki életének a támogatása is. A rendszeres látogatás, a szentségek ünneplésének lehetővé tétele legyen mindannyiunk számára fontos. Hívjunk papot, ha úgy látjuk, hogy ez fontos lenne az időseink, betegeink számára. Ne várjuk, hogy ezek az emberek már teljesen tehetetlenek legyenek, olyanok, akik már kommunikálni sem tudnak, és csak akkor forduljunk papjainkhoz. Elrendelem, hogy a betegek világnapját helyezzük át az Irgalmasság vasárnapjára, amikor is tájainkon már melegebb szokott lenni, és idős, beteg, rászoruló testvéreinket könnyebben tudjuk elvinni templomainkba, hogy ott ők is részt vehessenek a Szentmisén.

29) Az ökumenizmus aktív megélése és támogatása minden katolikus hívő feladata. Ebben a folyamatban a párbeszéd gyakorlása rendkívüli fontossággal bír, hiszen ezen keresztül saját közösségük tanításának bemutatására, illetve a másik fél tanításának megismerésére is lehetőségük nyílik. Bár a kinyilatkoztatott igazság értelmezésében számos fontos eltérések figyelhetőek meg a különvált nyugati egyházakkal és egyházi közösségekkel, mégis örömforrás, illetve a közös párbeszéd alapja lehet a Krisztusra, mint az egyházi közösség forrására és középpontjára fordított tekintet. Ebben a törekvésben a Szentírás rendkívül jelentős eszköz lehet Isten kezében a más felekezetűekkel való dialógus folytatásában. Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításban Ferenc pápa is kiemeli az ökumenikus párbeszéd fontosságát, hangsúlyozva, hogy „ha azokra a tényezőkre koncentrálunk, amelyek összekötnek bennünket, és észben tartjuk az igazságok hierarchiájának elvét, akadálytalanul haladhatunk az igehirdetés, a szolgálat és a tanúságtétel közös formái felé”. (EG 246) Amennyiben lehet, ünnepeinkre hívjuk meg a nem-katolikus közösségek képviselőit, a januárban tartandó Imanyolcadra szervezzünk közös ájtatosságokat, a mindenkori helyi adottságok szerint.

30) Egyházmegyénk egyik meghatározó jellegzetessége a többnyelvűség. Ez a tulajdonságunk különösen a II. Vatikáni zsinat után tört teljességében a felszínre. Ugyanis a II. Vatikáni zsinat Sacrosantum concilium kezdetű, liturgiáról szóló konstitúciójában a következőt olvashatjuk: „A liturgia az a csúcspont, mely felé az egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje. Az apostoli munkának ugyanis az a rendeltetése, hogy mindazok, akik a hit és a keresztség által Isten gyermekei lettek, jöjjenek össze, az egyház közösségében dicsérjék Istent, vegyenek részt az áldozatban, és vegyék az úr vacsoráját.” (SC10) A hívek tehát rendkívül fontos szerepet kapnak a liturgia közös ünneplésében az imádságos válaszok, a közös éneklés és a közös imádság által. A zsinat számára fontos volt, hogy a szertartások és a szent szövegek a nép számára érthető módon hangozzanak el, hogy ők is bekapcsolódhassanak az egyház közös ünneplésébe. Ennek érdekében szorgalmazta a zsinat az anyanyelvhasználatot, amit úgy ítélt meg, hogy hasznos, és a nép számára gyümölcsöző lehet. (SC 36)

31) A különböző anyanyelvű csoportok együttélése a Bánátban hosszú múltra néz vissza. Akkor is, ha történelmünkben ez sokszor véres harcokhoz vezetett, az utóbbi évtizedekben békésen tudunk együtt élni és működni. Ez a sokszínűség szebbé teszi katolikus egyházunkat, de egyben nagy kihívást is jelent. Nem mindig értjük meg, miért kell több nyelven ünnepelnünk, találkozóinkkor szimultán fordítást használni, mindent több nyelven nyomtatni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Egyházmegyénk egy világegyház része, ahol mindannyian otthon kell, hogy érezzük magunkat, ahol a többség – nemzeti hovatartozás és anyanyelvi többség – nem szül több jogot, hisz egyházközségeink nem parlamentáris szabályok szerint működnek. Ezért, ahol csak lehet és a helyzet ezt megkívánja, minden nagyobb ünnepkor tartsunk kétnyelvű misét. A pasztorális bölcsesség vezessen minket olyan helyzetekben, amikor egy program kezdete előtt azt latoljuk, milyen nyelvet használjunk találkozásainkon: magyart, horvátot vagy szerbet (a cseh nyelvet csak liturgikus szövegek használatakor használjuk, szabad kommunikációban szerbül is megértjük egymást). A horvát misekönyv és olvasmányok használata mindenképpen része marad a liturgikus életünknek, de vigyázni kell, hogy mennyire értik azt meg a fiatalabb generációk. A liturgikus-teológiai kifejezések szerbesítése nem parancsra és kötelezően történik, hanem az adott, konkrét pasztorális kihívások miatt, ha egyáltalán.

32) A katolikus egyház és a tömegkommunikáció kapcsolatával az elmúlt évszázad óta számos dokumentum foglalkozik. A II. Vatikáni Zsinat is kiemelt jelentőségűnek ítélte ezt a témát, ezért egy külön dekrétumban foglalkozott a tömegtájékoztatási eszközökkel. E dokumentum szerint a tömegtájékoztatási eszközök „nagyban hozzájárulnak az emberi szellem fejlesztéséhez és gazdagításához, valamint Isten országa hirdetéséhez és megszilárdításához” (IM 2), ezért „a katolikus egyház feladata részének tartja, hogy a tömegtájékoztatási eszközökkel is továbbítsa az üdvösség jó hírét”. (IM 3)

A tömegtájékoztatási eszközökkel való apostolkodás nem kizárólag a médiában dolgozók feladata, ez minden megkeresztelt feladata: „Az egyház minden tagja egy szívvel-lélekkel azon legyen, hogy a tömegtájékoztató eszközöket haladéktalanul és semmi fáradságot sem kímélve eredményesen használják föl az apostolkodás legkülönfélébb munkáiban, amint az idők és a körülmények megkívánják. (…) A lelkipásztorok ezért siessenek e területen is eleget tenni feladatuknak, mely általános igehirdetői tisztüknek szerves része.” (IM 13)

33) Egész világunk tele van kommunikációval, rengetek sajtótermékkel, és még több digitális tartalommal. Amit ezekben a forrásokban találunk, nem mindig és tartalomban sem nem minden felel meg a valóságnak (nagyon sok a fake-news – hazugságot vagy féligazságot tartalmazó hír). A médiatermékek helyes felhasználásra való tanítás a szülői nevelés egyik fontos feladata, de épp úgy az egyházi közösségeink számára is nagy kihívás. Nagyon fontos a katolikusok számára a gyűlölet beszéd világos megnevezése, annak embereket, kapcsolatokat károsító vagy megölő tartalmának a leleplezése, hisz a szeretet parancsa arra kötelez minket, hogy világunkban inkább a szeretet, a megértés, a tolerancia uralkodjon, mint a mérges gyűlölet. Vigyázni kell, hogy a politikai kommunikációban elhangzó gyűlöletbeszédet ne a politikai hovatartozás vagy előszeretet alapján ítéljük meg, hanem annak igazságtartalma szerint. Másszóval: az, hogy egy politikai pártot szeretünk még nem jelenti azt, hogy ennek a pártnak minden kijelentése igaz, és vakon el kell fogadni, ellenőrzés nélkül, és mindenki mást gyűlölnünk kell, aki nem ossza véleményünket.

34) Vásároljuk az egyházi sajtót! Nem sok igazi, hazai terméke van a szerbiai katolikus egyháznak, de annak köszönhetően, hogy sok határon túli egyházi termék érhető el egyházmegyénkben, mindenképpen adatott egy lehetőség, ezzel is elmélyíteni hitünket, szebbé tenni életünket. Az egyszer elolvasott sajtóterméket adjuk tovább ismerősöknek, rokonoknak, ne dobjuk rögtön ki. Ide tartozik a Biblia használata és olvasása családjainkban, ismerősi, plébániai körökben. Legyen bennünk bátorság fiataljainknak elsőáldozásra gyermek bibliát ajándékozni, bérmálásra pedig felnőtt bibliát. Legyen a Szentírás szerves része személyes életünknek, hisz majdnem mindig előbb jutunk a Bibliához, mint eucharisztikus közösségbe.

35) Támogassuk az internet és különböző más társadalmi kommunikációs szolgáltatások használatát! Ez mindenképpen fontos szerepet fog játszani a jövőben. Gondoljunk csak arra, hogy a COVID-19 által okozott lezárások alatt mennyire fontos volt a televízión közvetített szentmise, imacsoportok találkozása különböző platformokon, szakcsoportok és egyházi tanácsok megbeszélései internetes fórumokon. Akkor is, ha tudjuk, hogy tájainkon az idősebb generáció tagjai között ez nem mindig egy rendszeresen gyakorolt valóság, a fiatalabb generáció segítségével ez mindenképpen nagyobb fontosságot tudna nyerni.

36) Egyházmegyénk – az általános egyházi törvények szerint – plébániákra van osztva. A plébániák száma a történelem folyamán sokszor változott. A török-oszmán hatalom kiűzése után alig volt egy-két plébánia azon a területen, ahol most egyházmegyénk található. A legtöbb működő és élő plébániánk pedig a II. Világháború kezdetén volt. Azóta a plébániák száma püspökségünk területén kevesebb lett.  Mindannyian ismerjük ennek az állapotnak a legfontosabb okát: a II. Világháború utáni kegyetlen németüldöző politika oda vezetett, hogy 2-3 év alatt egyházmegyénk híveinek 52%-át elvesztette. Több tucatnyi plébánia vált üressé.

Ma a plébániák kiüresedésének oka sokszor az elvándorlás és a demográfiai katasztrófa, amely sújt minket. A munkahelyek hiány oda vezet, hogy nagyon sokan a városokba költöznek. A sok kisebb közösséget azonban ma könnyebb meglátogatni, ehhez járul hozzá nagyban a közlekedési lehetőségek nagyfokú fejlődése is. Ma autóval egy nap alatt meg lehet látogatni az egyházmegyénk akár melyik plébániáját, ezt a háború után még kisebb távokon sem volt megvalósítható.

A helyben lakó plébános mindig nagyon fontos volt a közösség számára. Ha azonban ismerjük a statisztikai adatokat a papságunk számáról és annak tíz éven belüli fejlődéséről, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy ez hány helyen valósítható meg majd a jövőben. Ezt a kérdést nyitott szível, nyugodt fejjel kell megtárgyaltunk, félretéve a téves és semmit sem mondó nagy szavakat, hogy ez mindig is úgy volt. Megoldásra van szükség nem semmit mondó szavakra. Folytatnunk kell az együtt gondolkodást ebben a kérdésben is: püspök, hívek, papok közösen. Ezt a problémát a püspök nem fogja tudni megoldani egyedül.

37) Minden egyházközségben, olyanban is, ahol nincs helyben lakó pap vagy plébános, nagyon fontos a felelőségteljes világiak jelenléte. Ezek a világiak, legyen ez egy egyházközségi tanács keretében, vagy egy ilyen intézmény jelenléte nélkül is, a legközelebbi munkatársai a mindenkori, a közösségért felelős papnak. Itt szeretném aláhúzni, hogy nincs olyan szervezett, katolikus közösség, amely nem volna egy adott paphoz kötve, és rajta keresztül egy plébániához. Minden plébániának megvannak a saját anyagi forrásai, amelyek fenntartását és fejlődését a helyi plébános garantálja, természetesen a világi egyházi tanács segítségével. Az anyagi dolgok gondozását nagyon sok egyházmegyei, de akár világegyházi szinten hozott döntés és előírás szabályozza. Ide tartozik még az érvényben lévő világi törvények tiszteletben tartása is. Az egyházmegyei előírásokat megtalálhatjuk a Nagybecskereki Egyházmegye egyháztanácsi statútumában, de a rendszeresen megjelenő egyházmegyei Közleményekben is. A szabályok betartását a Gazdasági Iroda és a rendszeres esperesi vizitáció ellenőrzi. Egyházmegyei vizitációt csak a megyéspüspök rendelhet el, személyesen vagy delegált képviselői által.

38) Egyházmegyénket a szolidaritás és igazságosság szabályai vezetik az anyagi javak használatában. Ez azért is fontos, mert nem minden egyházközségnek van egyenlő javadalma, ami normális része az életünknek. Mivel azonban az egyházi javadalmak azt a célt szolgálják, hogy megkönnyítsék a megkereszteltek életét és pasztorális működését, nem csak a tisztán gazdasági nyereség az, ami használatukról dönt. Ezeket a javakat szociális-karitatív célokra is használjuk akkor is, ha tudjuk, hogy így nyereségtől esünk el. Itt mindenképpen meg kell említeni a temetők használatát ott, ahol egy közösség rendelkezik ilyennel. A temetőket arra is használni kell, hogy megtermeljék a fenntartásukra szükséges javakat, de nyereséget is hozhatnak a közösségnek.

A gazdálkodás legyen mindig transzparens és kövesse a „négy szem” elvet (olyan tevékenység, amelyet két személy, egymást ellenőrizve végezhet). Ehhez tartozik ugyancsak, hogy minden plébánia köteles könyvelést végezni, az erre a célra beszerzett programmal, éves szinten költségvetést és zárszámadást benyújtani a Gazdasági Hivatalba, és rendkívüli kiadások esetén ezeket engedélyezteti a megfelelő felsőbb vezetőséggel. A hívek legyenek ebben a plébános segítségére.

Azok a plébániák és filiák, ahol nem lakik állandóan pap, kötelesek támogatni azt a plébániát, ahol a pap lakik. Ez nem csak az utazási költségek megtérítését jelenti, hanem azt is, hogy a pap nélküli plébániák hozzájárulnak annak a plébániának az állandó kiadásainak fedezésében (rezsiköltségek), ahol a pap lakik.

39) A rendkívüli kiadások majdnem mindig épületkarbantartásra és felújításra irányulnak. Ezek a feladatok nagyon sokszor fölöslegesen igénybe veszik az adott plébánost, akinek többet kell foglalkoznia a téglákkal, mint a nyájával. Ezért, meghallgatva a konzultorok tanácsát és a zsinati megbeszélések javaslatait, megalapítottam az Egyházmegyei Ingatlankezelő és Restaurációs Irodát. Ez az Iroda veszi át 2022. január 1-től minden karbantartási és építési munka vezetését az Egyházmegye egész területén. A helyi plébános, az egyháztanács támogatásával, ettől a dátumtól kezdve csak maximum 5,000.00 Eurónak megfelelő dinár értékben végezhet munkálatokat, akkor is, ha az eszközöket úgymond a plébánia vagy a plébános szerezték. Ennek a döntésnek az a célja, hogy papjainkat megszabadítsa a papsághoz valójában szervesen nem tartozó építési munkálatok vezetésétől. A helyi pap és a közösség az, amely a munkálatokat továbbra is követi, de csak abban az értelemben, hogy ezek megfeleljenek a helyi közösség igényeinek és szükségleteinek.

40) A szolidaritás szellemében már évek óta működik egyházmegyénk területén egy Szolidaritási Alap, amely a lelkipásztorokat támogatja, ha azok ilyen segítségre rászorulnak. Az Alap célja, hogy megszabaduljunk attól a felfogástól, hogy vannak „zsíros” és „kevésbé zsíros” plébániák egyházmegyénk területén, olyan helyek, ahova a papok „szívesebben” mennek, és olyanok ahová nem, mert nincs elég pénz.

Az anyagi egyenlőtlenségek ellensúlyozása érdekében döntöttem, hogy egy általános alapfizetést (minibálbért) vezetünk be az egyházmegyénk területén dolgozó papok és az egyházban dolgozó világiak számára. Ez egy bértámogatási rendszer felépítésével lesz biztosítva, amelynek kidolgozása folyamatban van és a későbbiek folyamán az egyházmegyei Közleményekben meg fog jelenni.

41) Egy gazdaságilag egészséges és igazságos alapokon működő egyházmegye felépítésében döntő fontossággal bír egy egyházmegyei vagyonalap megalapozása és fenntartása. Erre szolgálnak a különböző beszolgáltatási százalékok és a vagyonvisszaszármaztatásból eredő bevételek megadóztatása, amelyről mindig is transzparens módon az egyházmegyei Közleményekben be volt és be lesz számolva. E vagyonnak gondozását a Gazdasági Iroda vezeti. Erre irányul a pályázatok és más források kihasználásával szerzett anyagi javak gyűjtése is.

42) A struktúráink és az egyházi vagyon kezelésében kötelesek vagyunk legjobb tudásunk szerint úgy működnünk, hogy cselekedeteinkkel, döntéseinkkel őrizzük és fejlesszük a teremtett világot és az ökológiai egyensúlyt. Egy világunk van csak, ebben a világban nem csak mi élünk, hanem itt fognak gyermekeink, unokáink is élni. Természetbarát hozzáállásunk ne csak fák ültetésében merüljön ki, hanem életünk minden terén. Különösen vigyázzunk az energiahasználatra, az élelmiszerek tartós használatára, ezeknek mind kevesebb tékozlására vagy eldobálására. Gyűjtsűk azokat a hulladékokat, amelyeket már Szerbiában is át lehet adni gyűjtőhelyeken. A fiataljaink különösen is lelkesednek a teremtett világ megőrzésére irányuló mozgalmak iránt (ld. Friday for Future). Ökológiai lábnyomunk nagyságának csökkentése és ezzel a teremtett világ megőrzése érdekében fedezzük fel újra a húsmentes péntek fontosságát. Elrendelem, hogy egyházmegyénkben minden pénteken, ne csak az adventi és a nagyböjti időben, vegyük komolyan a pénteki böjtöt és tartózkodjunk ezen a napon a hús fogyasztásától. Ezt természetesen ki lehet egészíteni más, a teremtett világ megőrzésének érdekében tett cselekedetekkel is, például

Zárószó

Fit for future – készek akarunk lenni a jövő kihívásaira! Ez legyen a zsinat utáni tevékenységünk fő irányelve. Zsinati folyamatunk alatt elmerültünk a múltunkban, felbukkantunk a jelenünkben, és most bátran nézzünk a jövőnkbe. Szabaduljunk meg fölösleges aggályainktól és félelmeinktől! A jövőnknek mi vagyunk az elsőszámú alakítói. Tudjuk, hogy még a legnehezebb pillanatokban is velünk van az úton Jézus Krisztus, a Feltámadott, úgy, mint egykor az emmauszi tanítványokkal. Nyissuk ki szívünk, hallgassunk rá és törjük meg a kenyeret vele, aztán pedig pattanjunk fel s vessük bele magunkat egy jobb világért való munkába, melyben a szereteté kell, hogy legyen az utolsó szó.

---

Postsinodalni biskupski podsticaj
„Dvojica su od njih toga istog uskršnjeg dana putovala u selo koje se zove Emaus, udaljeno od Jeruzalema šezdeset stadija. Razgovarahu međusobno o svemu što se dogodilo. I dok su tako razgovarali i raspravljali, približi im se Isus i pođe s njima. Ali prepoznati ga – beše uskraćeno njihovim očima. On ih upita: Što to putem pretresate među sobom?“ (Luka 24:13-17).

1) Susret uskrslog Isusa s učenicima iz Emausa govori o jednom od ključnih iskustava kršćanskog naroda, o iskustvu najvažnijih elemenata sinodalnog procesa. Svi smo na putu, nezavisno od toga kuda putujemo. Generalno, ljudi vole ići zajedno s nekim. Postoje trenuci kada je dobro biti sam, ali gotovo svi želimo putovati s nekim. Ovaj opšteljudski fenomen i iskustvo definisali su posljednje 4 godine naš život u Zrenjaninskoj biskupiji. Bila je to želja za zajedničkim kretanjem, za ostvarenjem naših dubokih ciljeva. Ponosno možemo kazati da smo bili zaokupljeni sinodom pre nego što je papa Franjo svjetskoj Crkvi zacrtao ovaj zajednički put zvani sinodalni proces.

Na zajedničkom putu može se, sme i treba razgovarati o različitim stvarima. Tu slobodu imali su i učenici iz Emausa dok su razgovarali putujući. Raspravljali su o onome što ih je u tom trenutku najviše zaokupljalo, a to je život i nasilna smrt Isusa iz Nazareta. A koliko su samo nade polagali u ovog čoveka!

2) Ista želja za razgovorom je bila karakteristična i za naše zajedničko putovanje posljednjih godina. Sinodski proces koji smo prošli pružio nam je bogato iskustvo. Mogli smo slobodno razgovarati o svemu, i o onome što ponekad boli, ali i o temama koje su u naše živote uneli snagu, nadu, slobodu. Na ovom putovanju nismo bili sami. Kao i s učenicima iz Emausa, s nama je bio uskrsli i proslavljeni Isus Krist. Pridružio nam se na putu, posjećujući nas čak i onda kad nismo primećivali njegovu prisutnost ili ga prepoznali među nama. On je želeo čuti šta nas zanima u svakodnevnom životu, šta nas ispunjava strahom, koje su naše nade, šta se od toga ispunjava, a šta ne, i zbog čega postajemo razočarani.

3) Isusov osvrt na dijalog učenika iz Emausa očitovao se u dve dimenzije: najpre im je objašnjavao Sveto pismo i sve što u njemu piše o Kristu a uveče, kada su se zaustavuili u Emausu, prelomio je kruh sa njima. U lomljenju kruha učenici su prepoznali da je čovek koji im se pridružio na putu, nitko drugi do Isus Krist, Spasitelj raspeti i uskrsnuli. Ove dve stvarnosti su dva temeljna aspekta kršćanskog života: Reč Božja i lomljenje kruha, odnosno Euharistija. Na sinodalnom putovanju pratile su nas obe ove stvarnosti. Naši razgovori nisu bili o političkim ili ovozemaljskim interesima. Svuda smo tražili volju Božju za svoju biskupiju i, naravno, svoje mesto i zadaću u opštoj Crkvi.

4) Kroz sinodalni proces i rad želeli smo obraditi našu prošlost, prikazati našu sadašnju situaciju i pokazati put u budućnost. Zbog toga se čini primerenim obuhvatiti i izraziti naše aktivnosti nakon sinode motom koji glasi: Fit for future –  spremni za budućnost! Spremni za sljedeću godinu! Pod ovim geslom želim vam uručiti završni dokument prve Sinode Zrenjaninske biskupije. Ovaj dokument proizlazi iz svesti da sinodsko vreme nije jedan završen događaj, već proces koji nastoji postati princip u našem postsinodskom životu. Osvrnuvši se na priču o učenicima iz Emausa, možemo videti da lomljenje kruha nije kraj njihovog prekrasnog iskustva. Ne! Štaviše: skočili su na noge i vratili se u Jeruzalem. To je čudno, jer neposredno pre toga molili su Isusa da ostane s njima, jer će uskoro biti noć.

Iskustva sinodskog procesa ne možemo držati zatvorenima, već ih želimo podeliti s rodbinom, susedima, poznanicima; želimo sada krenuti u budućnost u prepoznatom smeru.

5) Svoju budućnost vidimo u jačanju i ostvarivanju triju temeljnih funkcija naše Crkve, a to su: svjedočanstvo/martyria, služba/diakonia i bogoslužje/liturgia). Ostvarujući ovo, doprinosićemo da božanska slika bude sve potpunija u nama i ljudima oko nas, kako bismo postajali sve više ljudi ljubavi i mogli izaći iz samoreferentnosti i okrenuti se drugima. Tako možemo graditi sebe, razvijati pojedinca, samu Crkvu i lokalno društvo. Tome pomaže kerigma, ili propovedanje, prenošenje blage vesti o Bogu kroz martiriju, svjedočenje.

Liturgija je „pravo umetanje evanđelja u Božji narod i u specifične potrebe povijesti“ (EG 95).  Liturgija je posebno mesto i vreme milosti kada rane Isusa Krista mogu na poseban način dotaknuti rane naših života, ako Mu otvorimo svoja srca.

Treće područje ispunjenja Isusova poslanja je diakonia, poznatija kao služba milosrđa. To je „služba koju Crkva čini kako bi bilo manje patnji na zemlji“ (DcE 19). Ostvarenje ovih osnovnih funkcija uvek pretpostavlja iskustvo susreta sa  Bogom u čovjekovom životu, a to je božanska ljubav koja nastoji proći svetom. Ta ljubav koja želi prožimati svet, izvor je radosti u našim srcima i očituje se konkretno u našem svakodnevnom životu. Kako je bilo dobro doživeti tu radost  na  našim susretima, u  idejama, molitvama i  zajedničkom traženju puteva.

6) Euharistijsko slavlje i štovanje oltarskog sakramenta vrlo su važan deo svakodnevnog i nedjeljnog života vernika Zrenjaninske biskupije. U celoj biskupiji vernici zahtevaju euharistijsku službu pod vođstvom svećenika i to je izričito naglašeno. Istodobno, postalo je jasno da se u mnogim mestima ne može održati služenje i slavlje redovnih misa, dobrim dijelom zbog nedovoljnog broja svećenika. Ovo se već sada događa, a u budućnosti će možda biti još češće da se vjernici okupljaju nedjeljom samo na liturgiji Reči. Povijest učenika iz Emausa pokazala je da blagdan liturgije osigurava i prisutnost uskrslog Krista među učenicima. Budimo otvoreni za takve prilike.

Ovde bih želeo skrenuti pažnju na činjenicu da đakoni i osobe, koje Biskup ovlasti, mogu redovito voditi liturgiju Reči.

7) Proslava proštenja (sveca zaštitnika župne crkve) oduvijek je bila važna za naše vjernike. Znamo da na mnogim mestima u dane proštenja mesne zajednice organiziraju dan sela, razne proslave. Ovu priliku iskorištavaju i naši vernici koji su se odselili iz mesta za slavljenje raznih sakramenata u „kućnom” okruženju (krštenje, vjenčanje). Iskoristite ove prilike da produbite svoju vjeru.

U takvim  prilikama velika se pozornost mora posvetiti slavljenju Svete Mise. Trebalo bi omogućiti da sve više ljudi prisustvuje Svetoj Misi proštenja. Stoga nalažem da se ubuduće dan proštenja ne slavi obavezno na datum kada pada, već sledeće nedelje ili, ako je zgodno, na vikend koji prethodi. Župnici bi u dogovoru s vernicima i članovima Veća trebali svake godine obavestiti Biskupski ured o datumu proštenja za sledeću godinu. Ovaj datum se mora uneti u direktorij. Obitelji bi pak trebale učiniti sve da niko ne izostane sa Svete Mise proštenja zbog pripreme svečanog  ručka. Svećenici se mogu pozvati na proštenje dan pre proštenja kako bi se očuvao suživot svećenika. To prakticiraju oci salezijanci s velikim uspehom. Treba uzeti u obzir da svećenstvo i vernici budu zajedno na  zajedničkom agapeu nakon mise proštenja, izražavajući time naše zajedništvo i snagu naše zajednice.

8) Naređujem da posvuda naši svećenici i njihovi suradnici, koji su zato pripremljeni, organiziraju i održavaju kateheze za odrasle i tako povezuju uzrastanje ličnosti i veru sa svakodnevnim životom. Prilikom tih kateheza mogu koristiti Sveto pismo kao polaznu tačku (biblijske skupine, itd.), ali kateheze mogu biti izgrađene i na bogatoj tradiciji Katoličke Crkve (teologija, socijalno učenje, itd.). Radi što boljeg obavljanja ovog posla, a prema želji izraženoj u sinodskom procesu, od 1. septembra 2022. imenovaću stalnog pastoralnog službenika koji će preuzeti vođenje budućeg Biskupijskog pastoralnog ureda. Ta osoba će biti odgovorna za praćenje celokupnog pastoralnog praćenja odraslih u Biskupiji.

9) Bez izlaska iz samozatvorenosti, ne možemo biti pravi Kristovi učenici. To je uslov misionarskog duha koji mora biti temelj svakodnevnog života svakog katoličkog kršćanina. Ne bismo trebali pasivno očekivati da nam neko donese Radosnu vest. Svi smo bez iznimke pozvani aktivno sudelovati u životu naše mesne Crkve. U tome će pomoći programi edukacije koje će organizirati Pastoralni ured. Kad god je to moguće, ovi dani će se organizirati sa smeštajem, dajući priliku za negovanje zajedništva između vernika i svećenika raspršenih diljem naše biskupije.

10) Ne smemo zaboraviti da smo mi zajednica vernika. To znači da bez obzira na naše ljudske razlike u darovima, sposobnostima, planovima i talentima koje imamo, Bog je taj koji nas vodi po Duhu Svetom, motiviše i ostvaruje dobro i lepo u nama. Ne zaboravimo, dakle, da svim  našim aktivnostima treba da prethodi i da ih prožima duh molitve i oslanjanje na božansku Providnost, što međutim ne sme da nas čini pasivnim, već treba da nas motiviše i čini stalno spremnima za delovanje u ljubavi.

11) Roditelji su primarni odgojitelji dece, a njima pomažu bake i djedovi, škola i zajednica u širem smislu. Crkvene zajednice također imaju ulogu u ovom obrazovanju kroz razne aktivnosti. Posebnu pozornost treba posvetiti životu i rastu dece, njihovom utemeljenju u veri i upoznavanju sa verom.

Molim roditelje da svoju decu upišu na školski veronauk gde god je to moguće. Zajedno s našim župnicima borimo se da se verska nastava  za našu decu održava po državnim pravilima. Uz školski veronauk obavezno je pohađati i nastavu župske veronauke, osobito pre primanja najvažnijih sakramenata (prva pričest, potvrda-krizma).

U Biskupiji postoje zanimanja za ministrante, zato potičem sve da aktivno podupiru ovaj poziv u našim crkvama. Svako može biti ministrant, stoga napominjem svima da se devojčice/devojke trebaju uključiti u vršenje ove lepe i plemenite zadaće, dapače, treba podržavati i poticati na ministriranje i dečake i devojčice. Deca se rado uključuju u župne ili biskupijske letne programe i u tim se prilikama vraćaju kući s pozitivnim iskustvima i novim prijateljstvima, pa je potrebno nastaviti te programe. Obavezujem naše veroučitelje da prisustvuju barem jednom takvom letnom kampu koji organizira Biskupija ili neka od naših župa.

Pozitivno podupiremo prisutnost i delovanje crkvenih kolegija u Biskupiji, jer te ustanove odgajaju mlade za pošten život i veru, te na taj način doprinose jačanju identiteta koji niče u mladima.

12) Radi jačanja pastorala mladih od 1. septembra 2022. osnivam Biskupijski ured za mlade koji će preuzeti i odgovornost za versku nastavu među mladima. Dobro uhodan susret mladih na biskupijskoj razini neka se nastavi i razvije da bi postao deo naše tradicije. Treba ispitati kako bi se ovaj susret mogao povezati s već uobičajenim susretom krizmanika sa Biskupom.

13) U Svetom pismu čitamo da je Bog stvorio čoveka „na svoju sliku i priliku kao muškarca i ženu” (Post 1,27), kako bi svojom međusobnom ljubavlju i jedinstvom bili odraz zajedništva ljubavi Presvetog Trojstva u svetu. Muškarac i žena, sjedinjeni u sakramentu ženidbe, sklapaju savez u kojem će imati saputnike i podršku, a u isto vreme stvaraju obitelj sa svojom decom. Supružnici, držeći obećanja dana jedno drugome u Božjoj prisutnosti, u braku primaju posebnu milost od Boga, pa obiteljski život postaje posvećeno mesto za delovanje milosti. U svojoj apostolskoj pobudnici Amoris Laetitia, papa Franjo to ovako kaže: „Trojstvo je zajedništvo ljubavi, a obitelj je njegov živi odraz. Dopustite mi da ovdje citiram sv. Ivana Pavla II: Naš Bog u svom najdubljem otajstvu nije samoća, nego obitelj; ova ljubav u božanskoj obitelji je Duh Sveti” (AL 11).

14) Za članove Zrenjaninske biskupije obitelj ili porodica je jedan od temelja društva, jer gotovo tri četvrtine ispitanika smatra da institucija obitelji nije zastarela, već predstavlja iznimno važnu zajednicu u životu čoveka. Iako postoji percepcija da otac, majka i deca čine obitelj, također se može čuti istina da je obitelj mnogo veća stvarnost od zajednice troje ljudi koji su gore spomenuti. Neizostavni članovi obitelji su mreža baka i djedova, braće i sestara, kao i prisutnost kumova u obiteljskom životu. Važno je da ta mnogostrukost međuljudskih odnosa, kao živa veza, potiče i pomaže ljude u svakodnevnom životu, a posebno u teškim životnim trenucima.

Katolička Crkva ne ostavlja same ni one, koji žive u takozvanim krnjim obiteljima, u nesređenim odnosima ili samo civilnim brakovima. Prihvatimo i zadržimo te ljude u našim zajednicama i to s ljubavlju i predusretljivošću, nikad ih ne tretirajući kao da nisu punopravni članovi zajednice.

15) Katolička Crkva želi pomoći svim ljudima da lakše napreduju u svom životu, da žive s drugima, upoznaju Boga i tako dođu do večnog spasenja. Nemamo pravo, niti nam je zadatak osuđivati bilo koga, ili isključiti nekog iz naše zajednice, zbog drugačijeg svhćanja života i identiteta. Iako jasno učimo da brak u katoličkom učenju uvek znači odnos između muškarca i žene, nemojmo osuđivati i isključivati iz naših zajednica one, koji žive u istopolnom odnosu, ili u nesređenim odnosima. Ljubav prema ljudima, koji žive u takvoj situaciji, treba biti veća, nego kruto ponavljanje moralnih načela. Svima moramo poželeti dobrodošlicu, što ne znači da ne treba voditi argumentiran dijalog s onima koji reklamiraju nešto drugo. To vredi i za definiciju muške i ženske uloge, koju za nas merodavno predstavljaju kršćanska Tradicija i Učiteljstvo Crkve.

16) Potičem sve, koji žive u neregularnoj porodičnoj vezi da budu aktivni članovi naših zajednica. Dopustite mi da citiram reči papinskog dokumenta Amoris laetitia: „Njihova integracija u naše zajednice može se dogoditi u različitim oblastima… Treba preispitati da li se oni mogu integrirati i u službe, koje su prema današnjim shvaćanjima za njih nepristupačne, i to u liturgijskoj, pastoralnoj, obrazovnoj i institucionalnoj sferi… Ne samo da se ne moraju osećati isključenima, nego mogu živeti i napredovati kao živi članovi Crkve, doživljavajući Crkvu kao majku koja ih uvek prima, brine o njima i ohrabruje ih na putu života i evanđelja. Ova integracija neophodna je i za brigu i odgoj njihove dece, koja se moraju smatrati najvažnijom” (AL 299). Tačnije, to znači da u svetlu pažljivog razmatranja i pastoralne mudrosti, ta braća i sestre mogu također biti kumovi, a još više  krizmani kumovi u našim zajednicama.

17) Dužnost je župnika ozbiljno razmotriti konkretan život svake osobe u neregularnim odnosima, razgovarati sa osobama koje žive u takvim zajednicama. Ako se zna da osobe u takvoj zajednici nemaju nikakve ili jako slabe veze s Crkvom i njezinim životom, ne bi bilo pametno dopustiti im da sudeluju u bilo kojoj službi ili zadatku. Ali ako su ovakve osobe živi članovi zajednice, dužnost je župnika omogućiti im sudelovanje u životu zajednice u određenim sferama služenja. Ova gradacija može dovesti čak i do toga da osobama, koje žive u neregularnim odnosima, ali su dobro integrirani u zajednicu i žive život vere, ponekad može biti dopušteno da se ispovede i prime svetu pričest od strane župnika koji je za njih odgovoran.

18) Jedna od osnovnih istina naše katoličke vere je da je ljudski život svet, od prvog do poslednjeg trenutka života. Ovu temu također treba jasno obraditi u pripremi mladih za brak. Osuđujemo pobačaj, ali pomažemo onima koji bi zatražili pomoć pre donošenja ove teške odluke. Naša je dužnost podržavati život u svim njegovim oblicima, čak i ako bi to zahtevalo veće žrtve od nas. U verskoj nastavi mladih, u dva omladinska internata u Biskupiji, važno je te teme prikazati iz katoličke perspektive. U tom radu trebamo se držati svake inicijative koja podržava instituciju obitelji, poput pokreta Fokolara, aktivnosti obitelji Kolping ili pokreta Bračni Vikend. Pastoralni ured biće odgovoran za organiziranje pastoralnih dana za bračne parove, majke/devojke, očeve/sinove/udovice (na biskupijskoj razini, s pozvanim stručnjacima). Trebaju se organizirati i programi za udovice te osobe u neregularnim vezama.

Običaj obiteljskih poseta i blagoslov kuća/stanova vrlo je važna pastoralna delatnost u našoj Biskupiji. Zbog aktualne pandemije, ali i uzimajući također u obzir promene u suvremenom životu (većina ljudi nisu zemljoradnici i tokom leta nisu na poljima), predlažem da blagoslov kuća premestimo u vreme nakon Uskrsne nedelje (kada nije jako hladno u ovim krajevima), pa sve do listopada. Novi bi termin mogao izbeći moguće prehlade i dati veću šansu za susret sa većim brojem članova obitelji.

19) Već je rečeno da naša biskupija ima malo svećenika i redovnika. Postoji mnogo razloga koje bismo mogli navesti kako bismo bolje razumeli ovu situaciju. Želim se samo osvrnuti na jednu činjenicu: imamo mnoge zajednice, župe, koje postoje već dugo (stotinu godina ili više), a nisu dale ni jedan svećenički/redovnički poziv Katoličkoj Crkvi. Zašto je to tako, zapitajmo se. Buđenje i odgoj zvanja prema II. Vatikanskom koncilu, jesu odgovornosti cele kršćanske zajednice. S pravom tvrdimo da je obitelj, kroz svoje vrednosno i odgojno delovanje, prva zajednica koja budi i razvija zvanja, ali odgovornost je i učitelja, svećenika i drugih odgojitelja da pronađu i obrazuju mlade ljude koji su sposobni prepoznati i prihvatiti Božji poziv. Neka naše svakodnevne molitve za svećenička zvanja budu sastavni deo našeg katoličkog delovanja i samosvesti. Molim roditelje, bake, djedove i rodbinu da ne ometaju, već da podrže ostvarenje duhovnih zvanja.

20) Svećenici i redovnici sastavni su deo svake mesne Crkve. Iako njihovi životni stilovi, navike i molitve poprimaju različite oblike, njihov je poziv jedan te isti: živeti u Božjoj blizini na poseban način, tu blizinu prenositi na one s kojima rade ili žive, kako bi aktivno podupirali sve ljude da ostvare svoje ciljeve na zemlji i postignu ono što nazivamo večnim životom. Redovnici žive u zajednici po naravi njihovog zvanja, a svetovni svećenici žive u župi gde ih je biskup postavio. Važno je da podupiremo ove članove naše biskupije koliko znamo i umemo. Kod svetovnih svećenika, također se mora raditi na tome da ne postanu izolovane osobe, koje doživljavamo kao striktno crkvena lica koje viđamo samo prilikom njihovog službenog crkvenog delovanja.

21) Za vreme proslave Biskupijske sinode pitanje premeštaja svećenika dobilo je više pažnje nego što je očekivano. Hvala svima koji su na konstruktivan način sudelovali u razmeni mišljenja. S obzirom da je ovo pitanje izazvalo dosta emocija pre, za vreme i nakon sinodskih dana, želeo bih predstaviti svoj stav prema premeštajima u trenutnoj crkveno-pravnoj situaciji (ovo je važno, jer je u Srbiji samo biskup odgovoran za premeštaj). Biskup je odgovoran također i za duhovno-pastoralni život svih članova cele Biskupije (odnosno strukturno-pastoralno-administrativnih stvari), ima sveobuhvatni uvid u život svake župe i najbolje poznaje svoje svećenike i redovnike. Nakon što ispita te elemente i pronađe moguće najbolje rešenje za vernike i pojedinog svećenika, Biskup odlučuje o premeštaju. Pre svakog premeštaja Biskup razgovara osobno s dotičnim svećenikom. Molim članove naših župa da ne skupljaju potpise za ili protiv svećenika prilikom premeštaja, jer svi znamo da samo manjina potpisuje ove peticije koje mogu dovesti do manipulacije većine. Premeštaj se obično vrši uz saglasnost dotičnog svećenika (iznimni slučajevi moraju biti pravno utemeljeni). Stoga, svako prikupljanje potpisa, ili koja druga radnja od strane zajednice, truje zajednicu i podriva poverenje između svećenika, biskupa i vernika.

22) Pastoralno delovanje stalnih đakona i laika vrlo je važan element u životu naše Biskupije. Drago mi je da je njihova uloga prihvaćena među našim vernicima. Nadam se da ćemo u narednim godinama moći uvesti i crkvene službe, rezervisane samo za laike, koje je odobrio papa Franjo. Za to već imamo dobro obučene vernike. Planiramo da im se obratimo sledećih meseci.

23) Narodna mudrost kaže da dobar svećenik uči do smrti. Naši vernici su u toku sinodskog procesa nekoliko puta istakli važnost ove mudrosti i potrebu da se osigura kontinuirana edukacija svećenika, posebno u praksi međuljudskih odnosa (psihologija, sociologija, komunikacija). Kontinuirana edukacija svakako je deo svećeničkog i redovničkog života i njome su se do sada bavili naši svećenici, ali tome ćemo svakako u budućnosti posvetiti više pažnje. Isto se odnosi i na sudelovanje u duhovnim vežbama, koje su obvezne za sve svećenike, najmanje svake tri godine, u zajedništvu sa ostalim svećenicima. No, bilo bi dobro da se to čini svake godine, ako ne u zajednici, onda sami, koristeći sedam dana od 30 dana godišnjeg odmora. Godišnji odmor, pravilan individualni duhovni i telesni stil života, te raspored slobodnog vremena, mogu biti od velike pomoći da bolje i efikasnije živimo svoj poziv i poslanje tamo gdje smo u službi. Na to ćemo u budućnosti stavljati još veći naglasak u skladu s važećim pravilima. Bolest je bolje sprečiti nego lečiti, stoga preporučujem svim svećenicima i redovnicima da se jednom godišnje podvrgnu zdravstvenom  pregledu koji će organizirati Biskupija. To se odnosi i na veroučitelje koji žele iskoristiti ovu priliku.

24) Krštenjem čovek postaje član Božjeg naroda, pa tako svi sudeluju u svećeničkoj, proročkoj i kraljevskoj službi Kristovoj. Taj dar čini svakog krštenika slugom uvek prisutnog Boga. Ovaj dar svakome, uz ljudsko dostojanstvo, daje životni poziv. Papa Franjo ovu stvarnost opisuje na sledeći način: „U svakom krštenom čoveku, od prvog do poslednjeg, nalazi se posvećujuća snaga Duha (Svetog) koja ga tera da evangelizira” (usp. EG 119). Kršćanin, dakle, kroz svoj život mora nastojati pokazati i preneti ljudima oko sebe božansku ljubav koju je primio i doživio u krštenju. Jer „ako je netko uistinu iskusio ljubav Boga Spasitelja, nije mu potrebna duga priprema da ode i propovijeda, ne treba da sudjeluje u mnogim predavanjima ili dugoj edukaciji. Svaki kršćanin je misionar onoliko, koliko je upoznao Božju ljubav u Isusu Kristu” (EG 120).

25) Uloga laika u Crkvi i našem društvu ne može se dovoljno naglasiti, jer 99% kršćana su laici. Njihova prisutnost u društveno-političkom životu može biti merodavna samo ako se pripreme za ovaj poziv. U našim crkvenim zajednicama ne bismo mogli govoriti o funkcionalnom, dobro funkcionirajućem životu zajednice, da nema laika koji svojom prisutnošću i spremnošću za služenje ne bi podržavali niti izvršavali najvažnije zadatke. Među njima nalazimo sakristane, zvonare, crkvene ključare, kantore, dekoratere, crkvene čistače širom naše biskupije. Ove se službe mogu dodatno razvrstati, ovisno o veličini župe. Osobito važnu ulogu u našem crkveno-zajedničkom životu imaju svetovni članovi Crkvenog veća. Ta veća je uvek vodio svećenik, ali bez nazočnosti laika njihov rad i efikasnost su nezamislivi. Njihova važnost i rad ne ovise o tome koliko katolika još živi u određenoj zajednici, jer i najmanja služba nosi poslanje Crkve. Stoga će u nadolazećem vremenu biti vrlo važno osnažiti katolike koji žele aktivno sudelovati u životu naših župa. Stoga molim svećenike za aktivno sudelovanje s laicima i zahvalnost za službu laika. Nemojmo odbaciti one koji žele aktivno pomagati u pastoralnom radu, znajući da niti jedan svećenik ne može sve sam uraditi u župnoj zajednici.

26) Izbor članova i uvažavanje crkvenog veća, kojeg čine laici zajedno sa župnikom, imaće vitalni značaj u godinama koje dolaze. Izbor članova tih veća trebao bi biti oslobođen svih političkih i stranačkih aktivnosti i ciljeva. Zato je važno uvesti kvalitetnu obuku za laike nekog određenog dana ili vikendom. Susrete na biskupijskoj razini pretvorićemo u prilike za usavršavanje i produžiti ih na dan i po, ovisno o uslovima. Svi propisi glede izbora članova crkvenog veća, njihove uloge u veću i pravnog stanja u Biskupiji, nalaze se u Statutu i poslovniku župa Zrenjaninske biskupije.

27) Tokom naše sinode posvetili smo pažnju i grupama sa posebnim potrebama koje su prisutne na području naše biskupije. Napomenuli smo da smo najefikasniji u radu sa starijim osobama, jer smo jedini u Srbiji koji imamo dom za stare u vlasništvu i pod upravom Katoličke Crkve. Dom za stare Misericordia u Kindindi je na dobrom glasu i kao rezultat toga, svako mesto je popunjeno. Zbog toga je, posle višegodišnjeg truda, ove godine kuća Misericordia proširena novim krilom, tako da već 2022. može primiti 70 osoba.

Naša prisutnost u bolnicama je ograničena i često ovisi samo o dobroj volji upravnika. Isto se može reći i za zatvorski pastoral, koji ne funkcionira organizirano. Potpora siromašnima prisutna je u svakoj župi uz pomoć Caritasa, iako ne uvek na organiziran način. Trebamo raditi na tome da u svakoj župi imamo mesnu Caritas grupu koja će uvek biti spremna pomoći potrebitima.

Ovde treba spomenuti strah vernika, osobito vernika mađarskog govornog područja, zbog prisustva migranata. Reč je o stvarnom strahu koji, nažalost, mnogi još potpiruju kako bi ostvarili političke ciljeve. Ne ispunjavaju sve izbeglice pravo na status izbeglice, ali sve izbeglice trebaju našu pomoć. Nemojte odbijati ove ljude samo zbog njihove boje, vere, kulture ili porekla.

28) Briga o starijima uključuje i podršku njihovom duhovnom životu. Bilo bi važno redovito posećivati starije i bolesne te slaviti s njima sakramente. Osobito je to važno u slučaju ozbiljne bolesti. Nemojmo čekati da naši dragi budu  potpuno bespomoćni, da više ne mogu komunicirati, pa se tek onda obratiti našim svećenicima. Smrt i priprema na nju su deo našeg kršćanskog života. Naređujem da se Svetski dan bolesnika premesti na Nedjelju Milosrđa, kada će u našim krajevima biti toplije, a nama biti lakše voditi staru, bolesnu, potrebitu braću u crkve kako bi učestvovali na Svetoj Misi.

29) Dužnost je svakog katoličkog vernika aktivno živeti i podržavati ekumenizam. U tom procesu veliku važnost ima dijalog, jer pruža priliku za iznošenje učenja vlastite zajednice i upoznavanje učenja drugih zajednica. Iako postoje mnoge važne razlike s odvojenim protestanskim crkvama i crkvenim zajednicama u tumačenju objavljene istine, ali ako se pažnja usmeri na Krista kao na izvor i središte crkvene zajednice, to može biti izvor radosti i zajedničkog dijaloga. U tom nastojanju Sveto pismo može biti izuzetno značajno sredstvo u Božjim rukama za nastavak dijaloga s drugim kršćanskim zajednicama. Papa Franjo je u svojoj apostolskoj pobudnici Evangelii Gaudium istakao važnost ekumenskog dijaloga, ističući da „ako se osvrnemo na činjenice koje nas ujedinjuju i imamo na umu načelo hijerarhije istina, možemo zajedno ići naprijed” (EG 246). Ako je moguće, pozovimo predstavnike nekatoličkih zajednica na naša slavlja. U januaru ćemo organizirati zajedničke ekumenske susrete, molitvene prilike za jedinstvo kršćana u skladu sa mesnim uslovima.

Posebno nam je važna ekumenska saradnja sa sestrinskom Srpskom Pravoslavnom Crkvom. Ona, kao većinska crkva u Srbiji, puno puta nas je podržala u važnim društvenim i veskim pitanjima. Njene predstavnike – kao što je već i sada običaj – pozivajmo redovito na naše slave i najveće praznike: Uskrs i Božić.

30) Jedna od ključnih karakteristika naše biskupije je višejezičnost. Ta naša osobina je nakon II. Vatikanskog koncila u potpunosti izbila  na površinu. Naime, u konstituciji II.Vatikanskog koncila o liturgiji Sacrosantum concilium čitamo: „Liturgija je vrhunac djelovanja Crkve; ujedno je izvor iz kojeg dolazi sva njegova snaga. Svrha apostolskog rada je da se svi koji su vjerom i krštenjem postali djeca Božja okupe, slave Boga u zajedništvu Crkve, sudjeluju u žrtvi i sudjeluju u večeri Gospodnjoj” (SC10). U tu svrhu II. Vatikanski koncil je poticao korišćenje maternjeg jezika, smatrajući ga korisnim i plodonosnim za narod (SC 36). Vernici tako imaju izuzetno važnu ulogu u zajedničkom liturgijskom slavlju kroz molitvene odgovore, zajedničko pevanje i zajedničku molitvu. Za našu sinodu je bilo važno da se uredbe i sveti tekstovi izgovaraju na razumljiv način  kako bi se i oni uključili u zajedničko crkveno slavlje.

31) Suživot grupa različitog maternjeg jezika u Banatu ima dugu povest. Iako je to često dovodilo čak i do krvavih borbi u prošlosti, poslednjih smo desetleća mogli mirno živeti i raditi zajedno. Ta raznolikost čini našu Katoličku Crkvu lepšom, ali je i veliki izazov. Moramo uvek slaviti na više jezika, koristiti simultani prevod na našim sastancima, sve ispisivati na više jezika. Ne smemo zaboraviti da je naša biskupija deo Univerzalne Crkve u kojoj se svi trebamo osećati kao kod kuće, gde većina, bilo u nacionalnom smislu, bilo u upotrebi pojedinog jezika, ne nosi sa sobom više prava, jer naše župe ne deluju po parlamentarnim pravilima. Stoga, gde god je to moguće i gde situacija to zahteva, trebamo održati dvojezičnu Svetu Misu na velike blagdane. Pastoralna mudrost trebala bi nas voditi u situacijama kada pre početka programa razmatramo o jeziku ili jezicima, na kojim ćemo se služiti na našim susretima: na mađarskom, hrvatskom ili srpskom (češki i bugarski se koristi samo kada se koristi liturgijski tekst na češkom ili bugarskom). Korišćenje hrvatskog Misala, i knjiga čitanja zasigurno će ostati deo našeg liturgijskog života (kao i mađarskog), ali treba paziti kako to razumeju  mlađi naraštaji. Prevod liturgijsko-teoloških termina ne vrši se po narudžbi i obavezno, već zbog specifičnih, pastoralnih potreba, ako ih ima.

32) Odnos između Katoličke crkve i sredstava socijalne komunikacije obrađen je u nizu dokumenata iz prošlog stoljeća. II. Vatikanski koncil također je smatrao da je ovo pitanje od najveće važnosti, te je stoga posebni dekret posvetio medijima. Prema ovom dokumentu, mediji „uveliko doprinose razvoju i obogaćivanju ljudskog duha te navještanju i učvršćivanju kraljevstva Božjega” (IM 2), te stoga „smatraju da Katolička Crkva širi Radosnu vijest o spasenju i putem medija” (IM 3). Apostolstvo medija nije samo odgovornost onih koji rade u medijima, već je zadatak svih krštenih. Posebno se to odnosi na svećenike. Oni „bi stoga trebali ispuniti svoje dužnosti i na ovom području, koji je sastavni dio njihove opće propovjedničke službe” (IM 13)

33) Naš svet je prepun raznih vidova komunikacije; puno je medijskih proizvoda i još više digitalnih sadržaja. Ono što nalazimo u ovim izvorima nije uvek sadržajno istinito (puno je lažnih, ili poluistinih vesti – fake news). Poučavanje za pravilno korišćenje medijskih proizvoda važan je zadatak roditelja, ali je i veliki izazov za naše crkvene zajednice. Za katolike je vrlo važno da prepoznaju jezik mržnje, da razotkriju njegov sadržaj koji šteti ili ubija ljude i odnose, jer zapoved ljubavi nas obavezuje na miran suživot, razumevanje, toleranciju, a ne na mržnju i laž. Mora se voditi računa da se govor mržnje u političkoj komunikaciji prosuđuje ne na temelju političke pripadnosti ili preferencija, već na temelju njegove istinitosti. Drugim riječima, samo zato što volimo političku stranku, ne znači da su sve izjave te stranke istinite i da se moraju prihvaćati slepo, bez kontrole, niti da imamo pravo mrziti sve ostale koji ne dele naše mišljenje.

34) Kupujmo crkvenu štampu! Katolička Crkva u Srbiji nema mnogo pravih, domaćih proizvoda, ali zbog činjenice da su u našoj biskupiji dostupni mnogi prekogranični crkveni proizvodi, postoji prilika da produbimo svoju veru i obogatimo naš verski život. Jednom pročitan novinski proizvod prosledimo prijateljima i rodbini, nemojmo ga odmah odbaciti. Ovo se odnosi i na korišćenje i čitanje Biblije u našim obiteljima, sa poznanicima i u župnim krugovima. Imajmo hrabrosti da za prvu pričest damo svojoj maloj deci dečiju Bibliju, a Bibliju za odrasle za krizmu. Neka Sveto pismo bude sastavni deo našeg osobnog života, jer većinom pre dolazimo do Biblije, nego do euharistijske zajednice.

35) Podržite korišćenje interneta i raznih drugih društvenih komunikacijskih usluga! Ovo će svakako igrati važnu ulogu u budućnosti. Zamislite samo koliko je bilo važno u vreme zatvaranja zbog COVID-19 gledati televizijski prenos Svete Mise i sastanke molitvenih skupina na različitim platformama, kao i pratiti rasprave u posebnim skupinama i crkvenim većima na internetskim forumima. Iako znamo da u našim krajevima to nije uvek uobičajeno među starijom generacijom, moglo bi se ovo ispraviti uz pomoć mlađe generacije.

36) Naša je biskupija podeljena na župe prema opštim crkvenim zakonima. Broj župa se kroz povijest mnogo puta menjao. Nakon proterivanja osmanske vlasti sa područja gde se sada nalazi naša biskupija, jedva da je bila jedna ili dve župe.  Najviše živih i delujućih župa je bilo na početku Drugog svetskog rata. Od tada se broj župa u našoj biskupiji smanjio. Svi znamo glavni uzrok ovog stanja. Okrutna politika progona Nemaca nakon Drugog svetskog rata dovela je, za samo 2-3 godine, do gubitka 52% stanovnika sa severa naše biskupije. Mnoštvo župa su ostale prazne.

Danas se naše župe često prazne i zbog iseljavanja i demografske katastrofe koji nas pogađaju. Nedostatak radnih mesta dovodi do toga da se veliki broj ljudi seli u gradove. S druge strane, danas je mnogo lakše posetiti naše manje zajednice, čemu uveliko pomaže visoki stepen prometnog razvoja. Danas možete za jedan dan automobilom posetiti bilo koju župu u našoj biskupiji, što nije bilo moguće ni na malim daljinama nakon II. Svetskog rata.

Mesni je župnik oduvek bio vrlo važan za zajednicu. No, ako znamo statistiku o broju naših svećenika i njihovom brojčanom razvoju kroz deset godina, s pravom se možemo zapitati u koliko će mesta biti moguće u budućnosti imati stalnog svećenika. O ovom pitanju trebamo razgovarati otvorenog srca, mirne glave, bez velikih reči. Potrebna su rešenja, a ne prazne reči. Moramo nastaviti zajedno razmišljati o ovom pitanju, i to svi zajedno: biskup, vernici, svećenici. Biskup taj problem neće moći rešiti sam.

37) U svakoj župi, čak i tamo gde nema župnika ili svećenika, vrlo je važna prisutnost odgovornih laika. Ti su laici najbliži saradnici svećenika koji je zadužen za zajednicu. Ovde želim naglasiti da ne postoji organizirana, katolička zajednica koja nije vezana za određenog svećenika i preko njega za župu. Svaka župa ima svoja financijska sredstva za čije održavanje i razvoj odgovara mesni župnik, naravno uz pomoć crkvenog veća. Briga o materijalnim dobrima regulirana je mnogim odlukama i propisima donesenim na biskupijskoj, pa i na opće-crkvenoj razini. To podrazumeva također i poštovanje državnih zakona, koji su na snazi u Srbiji. Biskupijski propisi nalaze se u Statutu i poslovniku župa Zrenjaninske biskupije, ali i u redovito objavljivanim Biskupijskim obavestima. Poštovanje pravilnika prati Ekonomski ured, i redovite dekanske posete (vizitacije). Biskupijske vizitacije može odrediti samo biskup, osobno ili po izaslaniku.

38) U našoj biskupiji vladaju pravila solidarnosti i pravednosti u korišćenju materijalnih dobara. To je važno, jer nemaju sve župe jednake prihode. Budući da crkveni prihodi imaju za cilj olakšati život i pastoralni rad zajednice, nije samo čisto ekonomska dobit ta koja određuje njihovu upotrebu. Ova sredstva  koristimo i u društveno-dobrotvorne svrhe, čak i ako znamo da pritom nećemo imati nikakvu dobit. Tu svakako treba spomenuti upravljanje našim grobljima. Ona jesu za naše vernike, ali moraju biti korišćena i za ekonomsku dobrobit zajednice. Nije u redu da se na to ne obrati posebna pažnja.

Upravljanje ekonomskim dobrima uvek treba biti transparentno i slediti princip „četiri oka“ (tj. da dve osobe vrše funkciju tako da se mogu međusobno kontrolisati). Također je obaveza svake župe voditi blagajničke knjige i godišnje dostaviti proračun i završni račun Ekonomskom uredu preko elektronskog programa koji je nabavljen. U slučaju izvanrednih troškova treba se tražiti odobrenje od odgovarajućih viših vlasti.

Župe i filijale, u kojima svećenik nema stalno prebivalište, dužne su podržavati župu u kojoj svećenik ima prebivalište. To ne znači samo naknadu putnih troškova, nego i učešće u stalnim troškovima (režijama) župe, u kojoj svećenik živi. Detalji ove pomoći biće razrađeni sledećih meseci.

39) Izvanredni troškovi su gotovo uvek vezani za održavanje i obnovu zgrada. Ovi zadaci vrlo često nepotrebno opterećuju župnika, koji se onda mora više  baviti ciglama nego stadom. Stoga sam, nakon što sam čuo savete stručnjaka  i sugestije tokom sinodskih rasprava, osnovao Biskupijski ured za upravljanje i obnovu nekretnina. Od 1. januara 2022. ovaj Ured preuzima vođenje svih poslova održavanja i izgradnje na teritoriji cele Biskupije. Od tog datuma mesni župnik, uz potporu crkvenog veća, sme izvoditi radove samo do iznosa maksimalne dinarske protivvrednosti od 5.000,00 Eura, čak i kad je sredstva nabavila župa ili župnik. Svrha ove odluke je osloboditi naše svećenike vođenja građevinskih radova, koji zapravo nisu sastavni deo svećeništva. Mesni svećenik i zajednica nastavljaju pratiti rad, ali samo u smislu da li taj rad zadovoljava potrebe i zahteve lokalne zajednice.

40) U duhu solidarnosti, već dugi niz godina, na području naše biskupije deluje Fond solidarnosti koji pomaže svećenike, ako im je takva pomoć potrebna. Svrha Fonda je rešiti se shvaćanja da u našoj biskupiji postoje „bogate“ i „manje bogate“ župe, mesta u koja svećenici „radije“ idu, i mesta u koja ne idu jer nema dovoljno novca.

Kako bih izjednačio materijalne nejednakosti, odlučio sam uvesti opću osnovnu platu (minimalnu platu) za svećenike i laike koji rade u našoj biskupiji. To će se osigurati izradom sistema subvencionisanja plata, čija je izrada u toku i koji će naknadno biti objavljen u Biskupijskim obavestima.

41) Osnivanje i održavanje biskupijskog imovinskog fonda ključno je u izgradnji Biskupije koja deluje na ekonomski zdravim i pravednim osnovama. To je svrha oporezivanja različitih postotaka prihoda i dohodaka od povratka imovine, o čemu je uvek na transparentan način izveštavano u Biskupijskim obavestima. Upravljanje ovim sredstvima zadatak je Ekonomskog ureda. Ovamo se usmeravaju i prikupljena materijalna dobra, dobijena na konkursima, kao i ona iz  drugih izvora prihoda.

42) Dužni smo upravljati našim strukturama i crkvenom imovinom najbolje što možemo i na način da svojim delovanjem i odlukama očuvamo i razvijamo stvoreni svet i ekološku ravnotežu. Imamo samo jedan svet i, ne samo da mi živimo u tom svetu, nego će i naša deca i unuci živeti u njemu. Neka naš odnos prema prirodi ne završi samo sadnjom drveća, već neka obuhvati i sva područja našeg života. Posebno obratite pažnju na korišćenje energije i upotrebu hrane kako bi se sve što manje rasipalo i bacalo. Prikupljajte otpad koji se već može predati na već postojećim sabirnim mestima u Srbiji. Naši mladi posebno su oduševljeni pokretima za očuvanje stvorenog sveta (vidi Friday for Future). Ponovo počinjemo otkrivati važnost petka bez mesa kako bismo smanjili svoj ekološki otisak i sačuvali stvoreni svet. Naređujem da u našoj biskupiji svakog petka, a ne samo u vreme Došašća i Korizme, ozbiljno shvaćamo post, i na ovaj dan se suzdržavamo od konzumacije mesa. To se, naravno, može nadopuniti drugim delima usmerenim na očuvanje stvorenog sveta.

Završne napomene

Fit for Future – Spremni za budućnost – izraz je naše želje i spremnosti za izazove budućnosti! To bi trebala biti glavna smernica naše postsinodske aktivnosti. Tokom našeg sinodskog  procesa, uronili smo u našu prošlost, izronili u našoj sadašnjosti, a sada hrabro gledajmo u svoju budućnost! Oslobodimo se nepotrebnih briga i strahova! Mi smo prvi stvaraoci svoje budućnosti. Znamo da je i u najtežim trenucima Isus Krist, Uskrsli, s nama na putu, kao što je nekad bio s učenicima iz Emausa. Otvorimo svoja srca, poslušajmo ga; lomimo kruh s njim, a onda pohitajmo i upustimo se u posao za bolji svet, u kojem ljubav mora imati poslednju reč.

+ László SVD