Június 24-e, az óécskai templom búcsúja
Keresztelő Szent János napja az óécskai templom ünnepnapja, búcsúja is. Néhány hívő jelenlétében Elias Oholiedwarin verbita szerzetes, szentmihályi plébániai kormányzó mutatta be a szentmisét Janez Jelen szalézi szerzetes mellett. Az ünnepi misét közreműködésével meghittebbé tette Fogarasi Saša kántor és énekével Ilija atya.
Az evangéliumban elhangzott: Keresztelő János születését és körülmetélését követően a rokonok, szomszédok és ismerősök kérdezgették egymástól: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” (Lk 1, 66).
Amikor a hitben és szeretetben élő szülők Isten legnagyobb ajándékaként fogadják a gyermeket, ugyanezen tűnődnek. Jánosból próféta lett, akiről Jézus is tanúskodik, hogy ő volt a legnagyobb próféta, aki anyától született. Aszkéta volt, sokat imádkozott, hirdette a bűnbánatot. Nagy tömeg ment hozzá a Jordán folyónál, ahol a keresztséget hirdette a bűnök bocsánatára. (vö. Lk 3,3)
Közvetlenül támadta a bűnt, nem nézte, ki kicsoda. Amikor Keresztelő Jánost megkérdezték, mit tegyenek, hogy megmeneküljenek a bűntől, utasításokat adott nekik az élethez, és megkeresztelte őket. Ez a keresztség Jézus megkeresztelésére készült, aki nemcsak vízzel, hanem a Szentlélekkel is keresztel.
Keresztelő János ma nagyon meglepődne, hogy azt, amit egykor bűnnek hívtak, most büszkeségnek neveznék. Keresztelő János azt mondaná, hogy az embernek nem szabad büszkének lennie a bűnre, szégyellnie kellene. Hangsúlyozza továbbá, hogy a magzatelhajtás szintén nagy bűn, mert megfosztja a születendő gyermeket az élettől, amelyet az anyának és az apának szeretettel kellene elfogadnia. De megértéssel kell lennünk azok iránt is, akiknek Isten megtagadta ezt az ajándékot, és ezt a keresztet a hit szellemében kell elfogadni.
Csak Isten akaratának teljesítése és az élet iránti szeretet garantálja számunkra a jobb jövőt a földön és egyszer a mennyben. Legyen ez tanulság számunkra is, hogy örömmel hallgatjuk Isten szavát, amely a Szentíráson, az egyház tanításán keresztül szól hozzánk. Akkor majd egy napon mi is ott lehetünk a mennyben Keresztelő Szent Jánossal, a menny összes szentjével és angyalával együtt.