Sajtóközlemény

Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök elnökletével Nagybecskereken tartották a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia XXXVIII. plenáris ülését május 31-e és június 1-je között. Az ülésen jelen volt msgr.  Luciano Suriani Szerbia apostoli nunciusa és msgr. Luigi Pezzuto Montenegró apostoli nunciusa, valamint ft. Mirko Štefković a konferencia főtitkár.

Az ülés kezdetén a püspökök megosztották tapasztalataikat az egyházi élet kihívásairól a pandémia idején. A katolikus egyház mindent megtett annak érdekében, hogy megóvja a templomba járók egészségét. Minden templomban kötelező továbbra is a maszkviselet és a távolságtartás, a bejáratoknál pedig a kézfertőtlenítés. A főpásztorok türelemre és kitartásra buzdítanak, hogy közös erőfeszítéssel, az állami szervek által előírt rendelkezések tiszteletben tartásával legyőzzük mindazokat a kihívásokat, amelyek elé állította a pandémia társadalmunkat.

Ferenc pápa az Amoris laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás megjelenésének 5 éves jubileumán meghirdette a Család évét. A katolikus egyház ily módon is segíteni szeretné a családokat, hogy minél jobban megértsék és kövessék annak tanítását. A gender-elmélet eltorzult jelentésével, valamint a családi életet érintő kihívásokkal, mint válások, családok széthullása stb. terveznek foglalkozni a családtalálkozókon minden egyházmegyében.

A püspökök elfogadták a kiskorúak védelmével foglalkozó szabályzat változtatásait a szerbiai katolikus egyházban, amelybe beépítik a Szentszék által javasolt módosításokat. Miután a Szentszék elfogadja a módosított szabályzatot, a teljes anyagot az egyházmegyék honlapjain teszik közzé. Ily módon a helyi egyház bekapcsolódik a kiskorúak és kiszolgáltatottak védelmébe a társadalomban.

A főpásztorok a katolikus egyház szociális működésével kapcsolatban megvitatták a szerbiai nemzeti Caritas és a püspökségi Caritasok munkáját. Szerbiában a katolikus egyház kisebbségben van, de karitatív tevékenységét tekintve nagyon erős. A szeretetszolgálat és szegénység enyhítése érdekében végzett munkájuk mellett, igyekeznek minél több projektumban részt venni a munkahelyteremtésben és a mentális egészség területén is.

Az iskolai hitoktatással kapcsolatban kiemelték, hogy továbbra is komoly nehézségek és hiányosságok vannak, többek között a hitoktatók munkaviszonyának rendezésére, valamint a katolikus hitoktatásban részesülők számának növelésére is megoldást keresnek.

Az egyházi vagyonvisszaszármaztatás továbbra is aktuális. A püspökök a megfelelő állami szervekhez fordultak, hogy meggyorsítsák az egyházi vagyon restitúcióját, jóvátéve a történelmi igazságtalanságot, ily módon is segítve a katolikus egyház szociális tevékenységét.

Tekintettel arra, hogy idén lejárt a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke, alelnöke és főtitkára mandátuma, új vezetőséget választottak. Az elnököt, msgr. Dr. Német László SVD nagybecskereki püspököt, újabb öt évre megerősítették hivatalában; az alelnök msgr. Rrok Gjonlleshaj bári érsek lett; míg a főtitkári teendőkkel msgr. Pastyik Róbertet bízták meg.

A Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferenciáról röviden

A Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia (MBK) 2004. december 22-e óta működik. Székhelye Újvidék.

Az 1997-ben alapított Szerbia és Montenegró Püspöki Konferenciájának jogutódja, amelyhez Macedónia is csatlakozott. 2003-ig a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Püspöki Konferenciája néven működött.

Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tagjai:
Msgr. Dr. Német László SVD, nagybecskereki püspök, a konferencia elnöke;
Msgr. Rrok Gjonlleshaj, bári érsek, a konferencia alelnöke;
Msgr. Stanislav Hočevar, belgrádi érsek, metropolita;
Msgr. Đuro Gašparović, szerémségi püspök;
Msgr. Dr. Djura Džudžar, bácskeresztúri Szent Miklós Görögkatolikus Eparchiapüspöke;
Msgr. Dr. Kiro Stojanov, szkopjei püspök;
Msgr. Dode Gjergji, prizren-pristinai püspök;
Msgr. Slavko Večerin, szabadkai püspök;
Msgr. Ivan Štironja, kotori püspök.

Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia főtitkára:
Msgr. Pastyik Róbert.

A püspöki konferenciák küldetése és szerepe a Katolikus Egyházban

A püspöki konferencia valamely nemzeten vagy meghatározott régión belül a püspökök karának fóruma, akik közös irányvonalak mentén végzik szolgálatukat a rájuk bízott egyházmegye számára, annak érdekében, hogy azt a jót, amelyet az egyház az emberek számára nyújtani kíván, egyre hatékonyabban megvalósíthassa. A püspöki konferenciához az adott régió püspökei tartoznak. Minden püspöki konferencia a saját statútuma szerint működik, amelyet az Apostoli Szentszék jóváhagyott.