Legyetek hűségesek az értékekhez, amit kaptatok!
Hálaadó szentmisén búcsúztak az Alma Matertől a Szathmáry Karolina Kollégium végzős növendékei. A szentmisét dr. Német László SVD, a Nagybecskereki Egyházmegye főpásztora mutatta be május 11-én a nagybecskereki székesegyházban.
Homíliájában a főpásztor dr. Csepeli György egyik tanulmányából idézett, s közös gondolkodásra kérte a lányokat, hogy próbálják gondolatban megírni életük himnuszát, amelyhez néhány vezérgondolatot fűzött: Legyetek hűségesek az értékekhez, amit kaptatok, a hithez, a családhoz, a barátokhoz! Legyetek büszkék arra, amit megtettetek! Higgyetek önmagatokban, másokban és a Jóistenben! Ne felejtsétek el a hiteteket és ne felejtsétek el Nagybecskereket!
A szentmisét követően a harmadikosok elbúcsúztak végzős társaiktól, majd a ballagók mondtak köszönetet mindazoknak, akik négy éven keresztül osztoztak örömeikben, bánatukban, gondoskodtak róluk és segítségükre voltak a mindennapokban. A kollégium vezetője, Julianna nővér útravalóul néhány képet idézett fel az elmúlt négy évből és kérte tizenegy végzős növendéket, őrizzék meg azokat az értékeket, amelyet a kollégiumban kaptak: a kereszténységüket, magyarságukat, a közösséget és a munka becsületét. A hagyományokhoz híven a főpásztor megáldotta a ballagókat, akiket a kollégiumból való távozásuk után is visszavárnak az Alma Materbe.
A leánykollégium 1996 óta működik, és ad otthont a bánáti szórványból érkező lánynak, akik Nagybecskereken kívánják folytatni középiskolai tanulmányaikat.