Istennel haladni életünk útján
A zsinati animátorok és zsinati bizottságok tagjai 2021. március 24-én találkoztak harmadik alkalommal online formában, a Zoom felületen keresztül. E találkozók célja a közösség megtapasztalásán túl a másokkal való kapcsolat fenntartása, illetve a beszélgetések által saját belső növekedésünk. Az online találkozó moderátora minden alkalommal Krsmanović Viola, a Zsinati iroda vezetője, aki aktuális, közösségünket érintő és megerősítő témát igyekszik választani.
Mivel a mostani találkozóra a nagyböjtben, húsvéthoz közeledve került sor, az alkalom mélyebb, imádságosabb, személyesebb volt. Mons. Gyuris László pasztorális helynök gondolatait egy hasonlattal kezdte: a nagyböjt olyan, mint a fa gyökere – belemegy a sötétbe, a mélybe, de nélküle a lomb nem tud élni. Elmélkedésében kiemelte, hogy a szeretetszolgálat gyakorlása Isten akaratának teljesítése, ugyanakkor fontos, hogy ne kényelmesedjünk el a középszerűségben, hanem igyekezzünk állandóan növekedni, Istennel haladni életünk útján. Ez egy döntést, elhatározást igényel részünkről, amiben nem könnyű folyamatosan megmaradni, a mindennapok ima-sóhajai és a hétköznapok eseményeire, mint Isten ajándékaira való tekintés azonban segítenek ezen az úton megmaradni.
Az online konferencia második része a tanúságtételekről és különböző tapasztalatok, életutak megosztásáról szólt. Savanović Erzsébet nagykikindai, Barna Horvát Anna ürményházi és Kovács Oszkár nagybecskereki zsinati animátorok mély, személyes tanúságtételekben számoltak be hitfejlődésük, istenkapcsolatuk alakulásáról, személyes életük fordulópontjairól és istenélményeikről, kiemelve azokat a kapaszkodókat, amelyek erőforrásként szolgálnak életükben.
Istennek legyen hála a lelki táplálékért és az őszinte megosztásokért, amelyek által hiszem, hogy Isten szólt hozzánk. A találkozó zárásaképpen megfogalmazásra került, hogy a nagyböjt nem csak a bűnbánat és a szomorúság ideje, hanem a hálaadásé, amiben benne van a remény is, hiszen Isten irgalma nagyobb, mint a mi bűnünk.