Cserkész fogadalomtétel Muzslyán
A cserkésztevékenység egyik meghatározó mozzanata a cserkész fogadalomtétel. A cserkész jelöltek az iskolaév alatt járnak cserkész őrs gyűlésekre, kirándulásokra és nagyobb rendezvényekre. A cserkészév csúcsa a nyári tábor, ahol az évközben szerzett tudást a gyakorlatban is alkalmazni tudják. Mégis ki kell emelni, hogy cserkészmunkánk során a fogadalomtétel egy meghatározó pillanat minden cserkész életében. Az elmúlt időszak a koronavírus miatt kissé rendhagyó volt, de lassan kezd minden visszaállni az eredeti kerékvágásba.
Muzslyán, 2020.junius 21-én a Szűz Mária Neve templomban a vasárnapi Szentmise keretében cserkész fogadalomtétel volt.
A 4.sz.Szent Imre Herceg cserkészcsapatban 1 lányjelölt, Lázár Emília tett cserkészfogadalmat.
A 47.sz II. János Pál cserkészcsapatból 2 kiscserkész és egy lányjelölt tettek cserkészfogadalmat.
A csapatparancsnokok jelentése után a cserkészinduló éneklése következett majd a fogadalomtétel, amelyet a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke Gabona Ferenc cserkésztiszt, és Süveg Hilda cserkésztiszt a Torontál Cserkészkörzet elnöke vezetettek.
A Szentmise keretében cserkészeink közreműködtek az olvasmányok felolvasásában is.
Nagy öröm volt a muzslyai és szentmihályi cserkészcsapatoknak a fogadalomtétel. Az elkövetkező időszakban a nyári táborokra készülünk és az új cserkészévre.
Szarvák Cecilia Kcsst.
4.sz. Szent Imre Herceg Cserkészcsapat csapatparancsnoka