Szenteste Pancsován
Szenteste megtelt a pancsovai Borromeo Szent Károly plébániatemplom. A pancsovai fiatalok két rövid előadással növelték a karácsonyi hangulatot a hívek lelkében, akik az éjféli szentmisére vártak.
Először a pancsovai Petőfi Sándor ME Leánykórusa énekelt nagyon szép karácsonyi énekeket, közben pedig verseket szavaltak.
Azután a ministránsok csoportja adta elő a karácsonyi eseményeket, s ezzel megszépítette az ünnepet. Jelmezbe öltözve adták elő, hogyan indult Szűz Mária és Szent József a galileai Názáretből Betlehembe, hogy feliratkozzanak a népszámláláshoz, valamint Jézus születését. Ott voltak a pásztorok is, akik eljöttek, hogy leboruljanak az Üdvözítő jászolánál. Az egész eseménysorozatot végigkísérte egy angyal beszéde, aki elmondta, hogy a szenteste nem csak egy szép elbeszélés, hanem annak megvalósulása, amit Isten igért, hogy Szabadítót küld e világra és esélyt ad az embereknek, hogy minden nap válaszoljanak hívására.
A szerény istálló egyben arra is hivatott, hogy bátorítsa a fiatal szülőket, hogy ne aggódjanak, hogy nem tudnak elegendő javakat biztosítani gyermekeiknek az evilági nehézségek miatt, mert a legbölcsebb dolog lelki értékeket nyújtani, ahogyan azt Mária is tette.