Adventi gyertyagyújtás a székesegyházban
Hagyományos adventi gyertyagyújtásra várta a Nagybecskereki Egyházmegye hittanosait Pastyik Róbert általános helynök, székesegyházi plébános advent második vasárnapját megelőző szombaton. Mintegy kétszáz résztvevője volt a rendezvénynek, amely egyúttal a Központi esperesi kerületben az idősek találkozójának is helyt adott.
Szaján, Muzslya, Beodra, Törökbecse, Nezsény, Szentmihály, Torontálvásárhely és Nagybecskerek fiataljai és lélekben fiataljai ajándékozták meg egymást és a jelenlévőket rövid összeállításokkal, adventi és karácsonyi gondolatokkal, énekekkel, jelenetekkel.
Az adventi koszorú a székesegyház közepén állt, s minden jelenlévő mécsessel a kezében felsorakozott a padok mellett a gyertyagyújtáshoz kereszt alakzatban. Róbert atya meggyújtotta a gyertyát az adventi koszorún, majd az adventi gyertya fényét mécsesről mécsesre adták egymásnak gyermekek, fiatalok és lélekben fiatalok egyaránt. Csiszér László és társai zenei szolgálatukkal tették még ünnepélyesebbé az összejövetelt. A fényről, Krisztus világosságáról énekeltek és beszéltek. Béke és nyugalom áradt a székesegyházban, hirdetve az adventi várakozás örömét.
A találkozó végén a székesegyház kijáratánál minden felnőtt egy-egy képeslapot választhatott. Ezeket a hittanosok hitoktatóik és lelkipásztoraik irányításával a hittanórákon készítették szeretettel az idősek számára, akik viszonzásul süteményt készítettek a gyermekeknek.
Az ünnepség hagyományos „püspökségi menüvel” – forró tea, kóla, hamburger, csoki és sütemény – zárult. Jövőre találkozunk!