Szárnyakkal és gyökerekkel

2019. szeptember 21.-én első alkalommal került megszervezésre Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó a Nagybecskereki Egyházmegyében. A találkozó helyszíne a muzslyai Emmausz Fiúkollégium volt, ahol közel 250 fiatal, hitoktató és lelkipásztor töltötte közösen a napot. A zsinati megbeszélések során egyértelművé vált az igény egy ilyen jellegű találkozóra, amit a résztvevők nagy száma is igazolt.

A találkozó első felét (mint általában bármely hasonló rendezvényen) a tereppel és a többiekkel való ismerkedés, barátkozás jellemezte, a hangulatot azonban oldotta fr. Guia Hugó OFM, Kolozsvárról érkező ferences szerzetes vidám hangulatú, lendületes előadása, amelyben a „szárnyak” témakör kapcsán arról mesélt, hogy Isten szeretetének elfogadása és megtapasztalása olyan örömet képes adni, amitől szárnyalni kezdünk és olyan dolgokat is képesek vagyunk megtenni, ami enélkül talán nem sikerülne. A nap folyamán jó hangulatú, közvetlen beszélgetésre is lehetőség volt a Püspök Atyával, aki a neki feltett már-már provokáló kérdésekre is készséggel válaszolt. A délután folyamán Pindroch Csaba színművész tett tanúságot Istenről, olyan meghatározó fordulópontokat mesélve el életéből, amelyekben Isten gondviselését ismerte fel.

Szervezőként az volt a célunk, hogy a fiatalok pozitív élményekkel, új barátságokkal gazdagodva menjenek haza. A délutáni műhelyfoglalkozások változatos kikapcsolódási és élményszerzési lehetőségeket rejtettek magukban és örömmel töltött el látni azt, hogy a fiatalok kíváncsian vettek részt ezeken: beléptem a kápolnába és azt láttam, hogy vannak fiatalok, akik ott vannak és csendben imádkoznak; a kolozsvári teológushallgatók által vezetett élményszínházat is felkeresték a fiatalok, ahonnan a kolozsváriak elmondása alapján többen könnyes szemmel jöttek ki, mert megérintették őket a bent tapasztaltak; a ferences testvérek által vezetett kézműves foglalkozás pedig, egybekötve a velük való vidám hangulatú beszélgetéssel, igen népszerűnek bizonyult, hiszen még az esti táncház alatt is voltak, akik a medál elkészítésével foglalatoskodtak. Ezeken kívül voltak, akik az udvaron fociztak vagy társasjátékoztak, voltak, akik a templomban közösen énekeltek és voltak olyanok is, akik a találkozó mottójához kapcsolódóan festettek/rajzoltak.

Első ilyen találkozó lévén természetesen már most megfogalmazódott bennünk, szervezőkben, egy pár gondolat, hogy mi az, amit a jövőben másképp lehetne alakítani, ebben pedig nagy segítségünkre vannak azok a visszajelzések is, amelyek a találkozó végén kiosztott kérdőívek során fogalmazódtak meg a fiatalok részéről. Mindenesetre én hálás vagyok ezért az együtt töltött napért, az egymással való ismerkedésért és hiszem azt, hogy a nap folyamán elhangzottakból, illetve az ott átéltekből minden fiatal és felnőtt  ki tudott ragadni saját maga számára valamit, ami által gazdagodni tud és ami előre viszi az Istennel való kapcsolatában. Folytatás következik!

Az RTV Hit, Vallás, Egyház műsorában a találkozó: http://media.rtv.rs/hu/hit-vallas-egyhaz/50058

A szervezők és a résztvevők nyilatkozatai a találkozóról:

mp3
Árvai Sára résztvevő
mp3
Csillag Anita résztvevő
mp3
dr Csiszár Klára
mp3
dr Német László püspök atya
mp3
Erős Mihály atya
mp3
Hugo testvér előadó
mp3
Mark Bernadett résztvevő
mp3
Ördög Valentin résztvevő
mp3
Rapos Emma résztvevő
mp3
Szemerédi Pál atya
mp3
Tót József Alpár résztvevő
mp3
Vereszki Szebasztián résztvevő

mp3Pindroch Csaba