Virágvasárnap Padén
Virágvasárnap a padéi Havas Boldogasszony templom kertjében kezdődött a szentmise. A hívek által hozott barkaágakat Ft. Mons. Fiser János atya megáldotta és megszentelte, majd körmenettel bevonultunk a templomba, ahol folytatódott a szentmise.
Az Úr szenvedésének vasárnapján az evangéliumban meghallgattuk a passiót, Krisztus szenvedéstörténetét. A plébános a prédikációban kifejtette, hogy a dicsőséges bevonulás kezdete azoknak az eseményeknek, amelyek Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, ezáltal megvalósítva a megváltást, amely számunkra az örök életet hozta el.