Találkozás az Úton

Az összes Háló Ifis emlékeim közül talán az „Úton” találkozó a legkedvesebb, amelyet a Kárpát-medencei Háló ifi csapata szervezett számunkra Budapesten, november 10-12-ig.

Hosszas felkészülés után végre elérkezett a péntek, amikor bár kicsit kényelmetlenül utazva Délvidékről, de végre eljutottunk Budapestre, az Ida utca 4. szám alá, a Szent János Görögkatolikus Diákotthonba. Furcsa, hogy egy idegen hely és ismeretlen épület milyen gyorsan tud barátságossá válni mindössze azáltal, hogy szeretteinket találjuk ott. A pénteki napot már csak egy közös vacsorával és imával töltöttük ki, hivatalosan… A szobákban persze hajnalig tartott a Csíksomlyón megélt Háló tábor élményeinek megosztása, a nosztalgiázás és ismerkedés.

Szombaton, mint általában, korán és fáradtan keltünk. Különböző programok közül választhattunk, mint például a meditációs torna és reggeli dicsőítés. Előadásokat hallhattunk, kiscsoportban feldolgoztuk azokat, és este egy nyitott estén vettünk részt a Háló Közösségi Kulturális központban. Jó volt látni, hogy hány olyan ember van, akire támaszkodhatunk, mert elég tapasztaltak és lelkesek ahhoz, hogy bármiben segítségünkre legyenek. Talán pont ezért volt sokunknak ez a találkozó kedvenc része. Ismerős arcokat láttunk, sok új barátságot kötöttünk mindössze pár nap alatt. Számomra az volt a legeslegjobb, hogy azokat az embereket, akiket már ezer éve ismerek, otthon együtt nőttünk fel, és őszinte barátaim, bemutathattam végre azoknak a barátaimnak, akikre már családtagként tekintek a Hálóban. Ők már elbeszéléseinkből meglehetősen jól ismerték egymást, annak ellenére, hogy sosem találkoztak személyesen. Amikor ez megfogalmazódott bennem, akkor éreztem át igazán a Háló lényegét. Olyan embereket kell „összefogni”, akik hasonlóan gondolkodnak, éreznek, de úgy élik meg a mindennapokban, hogy egyedül vannak ezzel, és nem találják a helyüket. Ha hálós vagy, sosem vagy egyedül… Én hiszem, hogy sok fiatalt ez tartott meg vallásában és ezért szeretne tartozni valahová. Sokszor fiatalként úgy érezhetjük a környezetünkben, hogy egyedül vagyunk a gondolatainkkal, véleményünkkel, és ez eltántorít a célunktól. Itt ebben a 2-3 napban megtapasztalhattuk, hogy igenis ki kell tartani értékeink, elveink mellett, és ha igazán hiszünk, akkor találkozunk hozzánk hasonlókkal, akik olykor ugyanolyan bizonytalanok, mint mi, de egymást bátorítva megerősödhetünk.

Én rengeteg ilyen emberrel találkoztam, mély gondolatokat oszthattam meg, őszintén nevethettem, és teljesen feltöltődtem a többiek által… Így lett számomra tökéletes az „Úton” találkozó.

Burány Ildikó