Szegények I. Világnapja a Nagybecskereki Egyházmegyében
Padéi hittanosok írták
Caritas-perselyek
November 19-én volt a Szegények Világnapja. Ezért ezen a napon vittük a szentmisére a szajáni Szent István templom oltára elé a kis dobozkáinkat. Sok gyermek részt vett a misén. A végén egy csoportkép is készült ft.Koncz Tibor atyával. A hittanos gyerekek heteken át gyűjtötték az adományaikat a szegény gyermekek részére. A dobozkák tartalmát a mise után a ministráló gyermekek nagy örömmel megszámolták és december 3-án majd elvisszük a püspökségre. Remélem ezáltal sokaknak örömet szerzünk majd! Ez a kezdeményezés megtanított minket arra, hogy legyünk önzetlenek és mindig segítsünk a másikon, mégha az kis dolognak is tűnik, másoknak sokat jelenthet.
Bera Emese
Szegények Világnapja Szajánban
Ferenc pápa november 19-re hirdette meg a Szegények Világnapját, amit idén először tartott az egyház. Ezen a napon a Caritas-perselyeket elvittük a szajáni templom oltára elé. Heteken keresztül szorgalmasan gyűjtöttük a pénzt a kis dobozkákba és örülünk, hogy mi is segíthetünk ezáltal a rászorulókon. Ezt az akciót a Caritas és a nagybecskereki püspökség közösen szervezte. Az egyház arra tanít bennünket, hogy ne legyünk közömbösek, hanem segítsünk a szegényeken és betegeken.
Domonkos Fanni
Adni jó…
November 19-én a szajáni templomban összegyűjtöttük a Caritas-perselyeket és az oltár elé helyeztük. A pénzt a nagybecskereki püspökség és a Caritas a szegény sorsú gyermekekre fordítja majd. A pénz gyűjtésére néhány hét állt a rendelkezésünkre. Az én dobozkám majdnem tele volt. Mindig körbe vittem a családban, így nem csak az én spórolt pénzem került bele, hanem anyu és apu is tettek a perselybe. Jó érzés, hogy segíthettünk másokon és főleg gyermekeken.
Remélem, hogy jövőre is lesz ilyen gyűjtés szervezve, mert adni ugyanolyan jó, mint kapni, talán még jobb is!
Visnyei Viktória
Caritas persely gyűjtés Nagykikindán
2017 november 19-én volt a szegények első világnapja, melyet Ferenc Pápa vezetett be.
A kikinndai hittanosok erre a célra adományokat gyűjtöttek rászorulóknak. Ezeket az adományokat majd Rómába küldik. A hittanosok a Caritas által nyújtott dobozokba rakták a pénzt, amelyet a családtagoktól, barátoktól és szomszédoktól gyűjtöttek. Ezt mind a vasárnapi misén adták át.
Koncz Tibor atya a mise közben felszólította a gyerekeket, hogy egy kisasztalra sorakoztassák fel a dobozokat, melyeket a gyerekek nem kis büszkeséggel nyújtottak át. Ezután a hittanosok felálltak az oltár elé és egy szép közös képet csináltak.
Király Petra
Caritas persely gyűjtés Torontálvásárhelyen
Szeretettel adni
A szentek példát adtak nekünk, hogy szeretettel figyeljünk a szegényekre.
Október közepén Cecília nővértől kaptunk kis dobozkát, amibe gyűjthettünk pénzt a szegények számára.
Az elmúlt napokban nem volt mindig könnyű lemondani arról, hogy a maradék pénzből amit kaptunk vásárlások alkalmával, ne vegyünk édességet, nassolni valót. Viszont azt tanultuk meg, hogy jobb örömmel adni, mint kapni, így gyűlt a doboz tartalma.
Mivel itt nálunk Torontálvásárhelyen nincs minden vasárnap szentmise, Cecília nővér a hittanórán szervezett egy olyan órát, ahol nagy szeretettel adtuk át a Caritas-dobozkákat gondolva imáinkban azokra, akiknek küldjük a gyűjtést.
Vereszki Kszénia és Tót Noémi
Padéi hittanosok írták
Engem mindig úgy neveltek, hogy segítsek azoknak, akiknek segítségre van szükségük
A plébániai hitoktatónk adott egy dobozt még szeptemberben, hogy gyűjtsünk bele a rászorulóknak. Nekem az első két hétben üres volt, különösebben nem izgatott ez az egész. Az anyukám tett bele minden nap egy keveset. Elgondolkodtam, hogy én is kerülhettem volna ilyen helyzetbe, mint azok, akiknek nincs fedél a fejük felett. Így, hogy rájöttem segíthetek olyan embereknek, akik nem is ismernek és, hogy ezzel boldogabbá, valamilyen szinten biztosabbá tehetem a jövőjüket, melegséggel öntötte el a szívemet. Mivel az én családom sem áll olyan jól anyagilag, ezért csak a megmaradt, illetve talált aprókat tettem bele a dobozkába. Az uzsonnára kapott pénzből a megmaradt tíz-tizenöt dinárból nem rágógumit, vagy egy olcsóbb csokit vettem, hanem eltettem és hazaérkezésem után egyszerűen fogtam és beletettem a dobozba. Engem mindig úgy neveltek, hogy segítsek azoknak, akiknek segítségre van szükségük. Bevallom eleinte semmi kedvem nem volt, de most már beláttam, hogy valakinek a lemondás csak egy szó, másnak a jobb jövőt vagy csak puszta segítséget jelentheti.
Kővágó Vanessza
Pénzt gyűjtöttünk a szegényeknek
Én úgy gyűjtöttem, hogy amikor elmentem a boltba nem vettem banáncsokit vagy chipset, hanem az árát beletettem a caritasos-pörsölybe. A szüleimtől száz dinárt kaptam, harmincat beleraktam. Vasárnap a templom oltára elé helyeztük a kis pörsölyeinket. Örülök, ha segíthetek a szegényeknek. Minden nap hálát adok az Úrnak, hogy megvan a betevő falatom, meg van, hol aludjak. De sajnálom azokat, akiknek nincs meg. Remélem ezzel segíthettem.
Kovács Axel
Caritas persely gyűjtés Tamásfalván
Ninkov Lídia
Caritas persely gyűjtés Székelykevén
Szatmári Mihály
Muzslyán is gyűjtöttek a rászorulóknak
A Szegények I. Világnapja alkalmából a jobb helyzetben élő gyerekek is segíthettek a rászorulókon. A hittanórán a hitoktató, Gabona Ferenc elmondta, hogy a mi környékünkön is vannak családok, akik nehezen élnek és nagy segítségre van szükségük. Így a Caritas gyűjtési akciójába mi is bekapcsolódtunk. Tehát, ha valaki megspórolta például egy csokoládé vagy egy chips árát, az már jót cselekedett. Az iskolában a hittanórákon kiosztott Caritas-perselyeket, november 19-én hozta el mindenki a templomba. Ezen a napon Árpád-házi szent Erzsébetre emlékezett az egyház, akiről már tudjuk, hogy nagyon sokat segített a szegényeken.
Bajtai Kira Anna
Törökkanizsa szegények világnapja + Caritas vasárnap
Egy nap az iskolában kaptunk egy dobozt a hittantanár úrtól. Az volt ráírva caritas. Feladatul kaptuk, hogy gyűjtsünk a rászorulóknak, amiről le tudunk mondani, tegyük bele. A templomban mise előtt az oltár elé helyeztük a dobozkát. Remélem sok mindenkinek tudtunk segíteni.
Bagári Luca 5. osztályos tanuló
Nagyon örülök, hogy ezt a feladatot kaptam, mert szeretném más emberek is azt éreznék, amit én érzek. Remek volt, hogy gyűjthettem. Mert ha le tudunk mondani valamiről nagyon jó érzés, főleg ha ezzel másoknak segítünk. Szeretném, ahogy nekem megvan mindenem, játékok, könyvek másoknak is legyen meg. Jön a Karácsony és mindazzal amit összegyűjtöttem azt szeretném, hogy másoknak legyen szép a Karácsonya.
Jaksa Hanna 5. osztályos tanuló
Gyűjtés Magyarcsernyén
A Szegények Világnapja alkalmából a magyarcsernyei hittanos gyerekek is bekapcsolódtak a nagybecskereki püspökségi Caritas-akcióba, és gyűjtést szerveztek. A gyerekek kis papírperselyekbe gyűjtögették a pénzt a szegényeknek és a rászorulóknak.
Képünkön ft. Szemerédi Pál plébániai kormányzó és a magyarcsernyei hittanos gyerekek egy csoportja a Caritas-papírperselyekkel.
Nagy Erzsébet
Nezsényi perselyek
Már nagyon vártuk, hogy Nezsénybe jöjjön Cecília nővér, mert a dobozkáink napról-napra teltek. November 25-én végre elvihettük a hittanórára a jól megtelt Caritászos dobozokat. Énekelve tettük a közös asztalra a lemondásunk eredményét, gondolva minden szegény emberre.
Joo Attila
Szentmihályon is adakoztunk a rászorulók javára
Szent Erzsébet ünnepén, november 19-én Szentmihályon Éli atya és Cecília nővér megszervezte a Caritas-dobozkák gyűjtését.
Mi gyerekek boldogan vittük az oltár elé azok számára a spórolt pénzünket, akik nehezen jutnak a betevő falathoz. Imádkoztunk azért, hogy ne legyen éhes gyerek a világon.
Juhász Ramóna és Surányi Inez