Befejeződött az óborcsai templom felújítása
Egy kis közösség nagy álma vált valóra. Befejeződött az óborcsai templom felújítása. Sok-sok pályázat és munka után 2016 őszére befejeződtek a munkálatok a templom épületének külső és belső felújításán és az Isten háza immáron megújulva várja a híveket és a templomba látogató vendégeket.
Az Óborcsai Római Katolikus egyházközség vissza nem térítendő támogatást nyert, 200.000 dinár értékben, a belgrádi, Palilula városi község, vidékfejlesztési alapjából. Mivel legsürgősebb feladatnak a templomtető felújítása mutatkozott, ezért a pályázaton kapott támogatást a templom tetőcseréjére szántuk. Az eredeti tető nagyon rossz állapotban volt, 8 évvel ezelőtt már részlegesen javítani is kellet, mert sok helyen beázott.
Mivel ezek a munkálatok jóval meghaladták a megítélt támogatást, a kiadásokhoz jelentősen hozzájárultak az egyházközség tagjai is, de más személyek is. A munkálatoknak ezzel azonban még nincs vége, a jövőre nézve már megszülettek az újabb tervek, elképzelések. Főpásztorunk engedélyével és támogatásával a hívőközösség hittantermet kíván felépíteni.
Mindannyian örülünk, hogy az óborcsai templomot sikerült felújítani, de a feladat nagyobb része most vár ránk, hogy a kész épületet meg tudjuk tölteni lelki értékekkel is, vagyis, a közösséget kell még jobban erősíteni és építeni. Ehhez kérjük Isten áldását.